2010. március 22., hétfő

Kicsit szomorkás a hangulatom máma…

(Mert nem lehet mindig vigyorogni…)
Nagy-hirtelen két könyvvel végeztem, s mindkettő tetszett. Kerestem, de nem találtam olyan értékelést róluk, ami az én tetszési indexemet kifejezte volna.
Kiss Judit Ágnes: A keresztanya: http://www.kissjuditagnes.hu/kritikak_keresztanya.htm
Csányi Vilmos: A bábosok: http://www.nol.hu/lap/hetvege/lap-20090411-20090411-3  kritikái itt olvashatók.
Az egyik  múltbéli történeteket mesél (A keresztanya), a másik (A bábosok) egy mesebirodalmat mutat be.
S hogy én ezeket élvezettel olvastam – számomra legalábbis – azt jelzi, hogy ezzel a mai élettel, a mai életemmel nem vagyok túlságosan megelégedve. Ami persze nem baj – de mégis csak van valamiféle jelzés-értéke – legalábbis részemre. Annyi minden nem tetszik, annyi mindennel vagyok elégedetlen, annyira nem érzem jól magam a 2010-es élet-közegben, hogy az hihetetlen. „Csak” az öregség tenné ezt velem ? Persze ez is lehet. Hiszen ha jól tudom, minden „rendes” öregember visszasírja ifjúkorát, vagy legalábbis vágyódik oda vissza. Hiszen az idő múlásával a régi rossz dolgok elfelejtődnek, vagy az akkori fájdalmak/bánatok enyhülnek, míg a mai gondok /bajok sokkal jobban fájnak. Visszamenőleg úgy tűnik, meg tudtunk oldani minden nehéz helyzetet, manapság meg az ember sokszor teljesen tehetetlennek érzi magát, „sodor az ár” és mi csak sodródunk vele. Hovatovább már nincs is nagyon ellenünkre, mert tudjuk, nem tehetünk semmit…Tán nem is akarunk.
Persze van, aki tagadja ezt, vagy mondjam másképp: nem ért velem egyet. Nem számít. Én így gondolom/érzem s nem látom be, miért lenne ez baj ? Ha nekem öröm olyasmiket olvasni (vagy alkalom adtán akár írni) ami felidézi az ifjúságomat, a gyerekkoromat, a rég elhalt rokonaimat és/vagy ismerőseimet, akkor ezt szívesen és gyakran meg is fogom tenni. Nem hinném, hogy nagyobb baj lenne a „múltban élni”, mint a máért, netán az esetleg meg sem élt jövőért aggódni.

********************                         *********************
A képen látható harmadik könyv a múltkoriban kitárgyalt témához kapcsolódik: volt-e, lehetett-e valamiféle emberi kultúra sok millió ével ezelőtt a Földön ? A szerzők erre kerestek és találtak bizonyítékokat. Kissé száraz szöveg, de egyszer elolvasható. (M.A.Cremo-R.L.Thompson: Az emberi faj rejtélyes eredete)
Akármelyiket, illetve mindhármat elolvasásra ajánlom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése