"...Csak búborék, mi más az élet!..."

Nem emlékszem rá, hogy valaha is olvastam volna bármit is tőle, habár azért a neve - mint író/költő ismerős volt. És talán, talán annyira nem is kell szégyellnem, hiszen költő, író, vers és próza annyi, de annyi van - az idő meg....ugye véges.

Szóval véletlenül most Reviczky Gyulára bukkantam rá. Valami másik blogban figyeltem fel a nevére, s kerestem meg a guglival. 

http://hu.wikipedia.org/wiki/Reviczky_Gyula  (Érdemes elolvasni rövid, 34 éves élettörténetét !!)  
Belenéztem a verseibe, http://mek.oszk.hu/01000/01058/01058.htm, s találtam egy kedvemre valót. Hátha ti sem ismeritek….

Reviczky Gyula: Mentsvár

Ha nézem a világi rendet,
Éltem során ha elmerengek,
És annyi bánat, búbaj ellen
Fellázadok rendült hitemben:

Óh, természet, benned találom
Vergődve is megnyúgovásom'!
Hozzád térek, szülő anyámhoz,
Ki elcsitít, vigasztalást hoz.

Virágos föld, s te nap az égen,
Hitvány panaszkodás ne érjen!
Ha nincs jó dolgom a világon,
Mit jajgasson parányiságom!

Egy szív tusája annyi néked.
Mint hogyha egy rügyet letépek;
Vagy mintha a tavaszba' járva,
Rálépek egy futó bogárra.

Csak búborék, mi más az élet!
Az ember nem több mint a féreg.
Örömem, üdvem, jajgatásom
Egy percznyi lét, az is csak álom.

Mit sírjak, hogy csalódva éltem!
Az élet hánynak most is éden!
S ha ifjuságom hervadó is:
Fajomban egyre folytatódik.

Hitem, mentsváram te maradj, te!
Öledbe, természet, fogadj be,
S ragyogva nézz rám kék egeddel,
Ha por leszek, többé nem ember.

Mig érzem melegét napodnak,
Lelkem leheddel összeolvad.
S ha majdan a sir hantja föd bé:
Részed maradok mindörökké!