2020. június 20., szombat

Görögországi gondolatok



Takarítom a könyvespolcokat. Könyvek le, portörlés, polctörlés, könyvek vissza. Nem mondanám, hogy a legkedvesebb tevékenységem, de néha muszájjjj.
És akkor váratlanul kiesik egy képeslap az egyik könyvből, rajta az Akropolisz....
És akkor azonnal eszembe jut, honnan is hoztam  ezt a képeslapot. 

Írtam én már a görögországi utamról, nem ismétlem most.
Csak ennek kapcsán arra gondoltam, milyen szerencsés is vagyok, hogy Európának jó néhány pontján, híres, vagy szép helyszínén megfordulhattam. És ezeket az utazásokat szép emlékként őrzöm a mai napig. Még úgy is, hogy fényképem nagyon kevés van – mert bár volt fényképezőm, de akkor még nem digitális, és  a papírképek előhívása pénzbe került. Volt idő, amikor a munkahelyem fotólaborjában magam kísérleteztem  az előhívásukkal….
Néha sajnálom, hogy nincs több belőlük, máskor meg azt gondolom, milyen jó, hogy egy-egy képet látva, még ma is fel tudok idézni eseményeket…
Most lehet rajtam nevetni, (bár már megírtam) de most se tudok mást mondani: nekem az Akropoliszról legelőször, a sok, rágógumival összeköpködött lépcső képe jut eszembe. Persze, hát volt ott más is, szép is, érdekes/értékes is  – de milyen az emberi agy… megmagyarázhatatlan, mire, mikor, miért gondol….


 Hegeso síremléke



De mondok szebbet: a régészeti múzeumban Hegeso síremléke előtt az idegenvezetőnk elmondta ezt a verset:


Hegeso sírja
Egy görög emlékre

A kedvesem kétezer éve alszik,
kétezer éve meghalt s vár reám.
A neve Hegeso. - Lábhegytől arcig
márványszinű - s komoly görög leány.
Élő, habár lehellete se hallszik
keble átduzzad ráncos khítonán
Fürtös fejében ki tudja mi rajzik?
Ül meghajolva. Méla. Halovány.
Előtte állva szolgálója tartja
rabszolgalány, a drága ládikát,
amelyből ékszereit válogatja.
Talán azt nézi (lelkem bús reménye!)
melyikkel ékesítse föl magát,
ha megjövök majd én, a vőlegénye.

Nem, nem emlékeztem már rá, most csak bemásoltam ide. De maga a tény (a vers elmondása a megfelelő helyen) úgy látszik örökre megmaradt. 
Amikor ilyesmik – váratlanul eszembe jutnak – akkor szoktam hálát mondani – utólag azért a sok jóért és szépért, amit az élettől kaptam…
Görögországért is.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése