2020. június 13., szombat

Egy napot késtem…



Valamikor régesrég egész véletlenül az én (német) tv-mben láttam először a műsorát, aztán írtam róla a blogban, és azóta többször is eszembe jutott, s akkor megnéztem/hallgattam azt a kedvesen szomorú dalt, amivel a szívembe lopta magát.
Azt gondolom, olvasóim közül senki se ismeri, nem baj.
Tegnap volt a 70. születésnapja.

Most végre találtam róla, vagyis életéről egy magyar nyelvű ismertetőt is:
Polunyin a Bolondok Nemzetközi Akadémiájának elnöke, H.C. Andersen oroszországi nagykövete, a Delfinek Követségének hivatalos képviselője.
Szlava Polunyin 1950 június 12-én született Oroszország Orlovszk megyéjében, egy Novoszil nevű kisvárosban. Iskolái elvégzése után Leningrádba költözött, ahol autodidakta módon kezdte el a pantomim művészetét elsajátítani, miközben a Leningrádi Állami Kulturális Főiskolán tanult tovább. Az alkotótársával, A. Szkvorcovval létrehozott komikus mozgásszínházi és vizuális darabjai révén Szlava Polunyin rövid idő alatt az orosz kulturális élet ikonikus alakjává vált.

A 80-as évek elején Polunyin megalapította saját legendás színházi társulatát, a „Licegyei”-t (Alakoskodók). Ez idő alatt született meg a sárga bohóc – ASISSAI – karakterének ötlete. 1991-ben Polunyin otthagyta a Licegyei színházat és új szólóprojektekbe kezdett.

A SnowShow 1993-ban született és azóta folyamatosan járja a világot. Több száz városban, több ezer előadását tekintették meg a nézők milliói. Az évek során maga az előadás és létrehozója is legalább húsz, a legnagyobb elismerést jelentő díjat nyert el, köztük a Lawrence Olivier, a Drama Desk, a Triumph és a Golden Nose díjakat.

Szlava Polunyin több mint színész és színházigazgató. Mindenre kiterjedő, elképesztő léptékű események és fesztiválok művészeti igazgatója, aki folyamatosan művészek százait gyűjti össze és egyesíti többféle területről, hogy közösen hatalmas kollektív eseményeket és ünnepségeket hozzanak létre.

2013 elején Szlava Polunyin lett Oroszország legrégibb és legnagyobb cirkuszának, a Szentpétervári Állami Nagycirkusznak a művészeti igazgatója. Miután évekig tanulmányozta a színészet minden válfaját, Szlava munkássága meglepő fordulatot vesz. A színpadi előadások helyett figyelmének középpontjába maga az élet kerül. A Moulin Jaune (Sárga Malom) Szlava Polunyin kreatív laboratóriuma, a mindennapi élet, a természet és a művészet határok nélküli ötvözése. Álmaink színes kertjei, egy visszafelé futó folyó, egy kulcscsomó, mely nem tartozik egyetlen ajtóhoz sem, egy éneklő hold… Ebben az álomszerű környezetben milliónyi bolondos találkozás és kísérlet születik. 
Számos rangos díjat nyert, köztük a Gold Angle (Skócia), a Gold Nose (Spanyolország), a Triumph (Oroszország) és a Laurence Olivier díjat a legjobb szórakozásért (1998).
2019-ben Budapesten vendégszerepelt: https://nagylatoszog.hu/2019/04/14/slava-polunin-csudaja-cirkuszban/  (érdemes megnézni sok fotó van itt.)
És – bár egyszer már szerepelt a blogban – de beteszem újra a kedvencemet:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése