2021. február 18., csütörtök

2021.02.18. Ma megérkezik !

Utassal együtt indult útra július 30-án Perseverance, a NASA új-generációs mars-járója – írja a CNET. A guruló labor fő küldetése az, hogy élet nyomai után kutasson a kietlen bolygón, de ezen kívül fényképeket is készít majd, marsport és marsi köveket gyűjtöget, amiket később visszajuttatnak a Földre. Tanulmányozza még a bolygó kőzettanát és időjárását, valamint eljuttatja a Marsra az első földön kívülre reptetett helikoptert.

A küldetése legalább egy marsi évig tart majd (687 földi nap), de a NASA-nál valószínűleg ennél hosszabb távra terveznek.

A cél a Jezero kráter:



Mint egy kisgyerek a karácsonyt, úgy várom !  Tegnapelőtt este kimentem, de nem volt szerencsém, felhős volt az ég, nem látszott a Mars. Tudom a hely(szín)ét az égbolton, és annyira szerettem volna, hogy legalább csak azt a pici csillogását lássam.  Aztán csütörtök este minden adott volt, mindenki (= csillagok, Hold) a helyén volt és csak a képzeletemet kellett mozgatni ahhoz, hogy a kis űrjárművet "odalássam" arra a csillag-pontocskára, ami a Mars... Olyan hihetetlen, valószerűtlen, hogy odáig el tudunk repülni - és ugye már nem is először.... A Hold "meghódítása" valahogy elfogadhatóbb volt számomra mint ez a messzeség. 

Érdeklődőknek további részletek itt: 








2 megjegyzés:

  1. Örömteli megérkezés!:) Izgultam érte, értük! Óriási elismerésem minden egyes ott- és ezért dolgozónak egyenként és team-ként! Példás összefogás! Remélem sok fotót fog küldeni nekünk és sok érdekességet, újdonságot egy másik világról! Hihetetlen hol tart a tudomány!
    (Ünneprontó, ironikus megjegyzésem: csak a derekam ne fájna annyira, amire nem tudnak megoldást!Bocs.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó kis este volt ! Örülök, hogy te is részese voltál...És egyfolytában azon járt az eszem, hogy egy mai 3-4 éves akár már a valóságban is eljuthat majd oda...Kicsit irigylem őket. Ám a földi dolgokat (=derékfájás) lehet, hogy akkor se fogják tudni minden esetben gyógyítani...

      Törlés