2022. július 23., szombat

Fagyasztó

Annyian és annyiszor mondták már nekem, hogy az egy személyes háztartásomba/hoz teljesen felesleges egy 250 l-es fagyasztó. Nos, 30 éve érzem, mondom, állítom: ez nem igaz. Persze ehhez kell az én régimódi szemléletem is, és a tudásom, mert aki nem tudja, hogy egy maradék ételből másikat, vagy akár 1-2-3 másikat lehet készíteni, az nem sokat ért a konyha dolgaihoz. Most végre (!!!) megjelent egy cikk, ami engem igazol. Érdemes elolvasni:

https://hvg.hu/elet/20220721_Az_elelmiszerhiany_es_a_pazarlas_ellenszere_a_fagyasztas?


A rezsicsökkentés csökkentését ugyan nem oldja meg, de a mélyhűtő néhány problémára megoldást nyújthat.

A különböző válságok nemcsak az elkeseredést, hanem a találékonyságot is mozgósíthatják az emberekben. Ez vetődött fel a Telegraph című brit lapnál, ahol a fagyasztás mágikus erejének szenteltek egy cikket, nem kevés tanulsággal. A fagyasztás ugyanis – bár az áramfogyasztást nem lehet csökkenteni vele – néhány problémára megoldást nyújthat. Mindez az Egyesült Királyságban épp kibontakozni készülő tejválság apropóján került elő, arra bátorítják ugyanis az embereket, hogy kezdjék el lefagyasztani a tejet. Egy felmérés szerint az emberek kétharmada nem él ezzel a lehetőséggel, és a harmaduk nem is tudja, hogy ez lehetséges. Ez pedig nemcsak a tejhiány miatt probléma, hanem azért is, mert a britek évente 70 ezer tonna tejet dobnak ki, ami úgy 150 millió angol fontjukba kerül.

A lapnak nyilatkozó szakértő szerint a brit háztartások becslések szerint 4,5 millió tonna élelmiszert dobnak ki évente, vagyis egy négytagú család 730 fontot pazarol el így.

Itt jön képbe a fagyasztás. A szakértő szerint szinte bármit bármeddig le lehet fagyasztani, de a legjobb, ha a fagyasztás után három-hat hónappal felhasználjuk az ételt. A magas víztartalmú élelmiszereket, mint az uborka vagy a saláta, nem érdemes fagyasztani, viszont könnyen fagyasztható az eper, a szőlő – igaz, ezeket kiolvasztás után már inkább csak turmixokban vagy süteményekben érdemes használni.

Érdemes lefagyasztani sajtot, tojást – igaz, ennek a héját el kell távolítani előtte, különben rémálom lenne a megpucolása –, főtt tésztát.
A kiolvasztás legjobb módszere, ha előző éjszakára a mélyhűtőből a hűtőbe helyezzük át a fagyasztott élelmiszert.
Nagyon fontos viszont a Telegraphnak nyilatkozó szakértő szerint, hogy a kiolvasztott élelmiszert már ne fagyasszuk újra. Ha valamilyen ételt főzünk belőle, akkor viszont azt újra lehet fagyasztani.

Itt pedig egy lista azokról a lefagyasztható élelmiszerekről, amelyeket a legtöbb brit háztartásban kidobnak: krumpli (főtt, püré vagy sült), kenyér, tej, kész fogások, gyümölcslevek és smoothie-k, hús (nyers vagy feldolgozott), sárgarépa.

Mondjuk az ára nem semmi, 160 ezer Ft – de én azt hiszem, ha kitart pár évig (ha nem is harmincig, mint az enyém) – megéri ezt használni.





6 megjegyzés:

  1. Egyetértek!Nekem egy 400 l-es ládám,egy nagy álló fagyasztóm van és a két (fiamék és enyém)hűtőszekrényben alul 3 fiókos fagyasztók. Mindig dugig vannak.Ami a kertben megterem,megy a fagyóba.Ja,és napelemek vannak a házon,nem gond az áram...
    lélekajtós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bárcsak ezt a napelemes dolgot én is meg tudnám valósítani - de sajnos túl nagy reményeim nincsenek...(Családom több tagja is használja - igen eredményesen...)

      Törlés
  2. Igen!Nem olcsó beruházás,nekünk 6 millió felett van,de megtérül idővel.Én sem vágtam volna bele,mert az öregeknek nincs kedvezmény és előbb meghalok,mielőtt megtérülne.
    A fiaméknak van kedvezmény.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kilátásaimat illetően azt hiszem én napelem nélkül fogok meghalni - de nem baj,. Kibírom.

      Törlés
  3. De jó neked, hogy ilyen nagy fagyasztód van! Miénk kisebb, de tele is van mindig dugig. Ha nagyobb lenne, biztos hogy az is megtelne. Főleg akinek kertje van, jól tele tudja pakolni 😊.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem igen praktikus, pláne ha valaki az átgondolt háztartás-vezetés híve. Nekem még sosem volt gondom avval, hogy mit főzzek és sosem dobok ki ételt. Ebben ez a nagy hűtő is segít.

      Törlés