2024. május 29., szerda

Félek

Százszor írtam, nem a magyar tévét nézem…fogalmam nincs, hogy ti mit láttok, de amit én látok és hallok, az napról napra félelmetesebb.

Itt a „közelünkben” két helyen is izzítják a tüzet és Európa vezetői ahelyett, hogy ész nélkül oltani kezdenék, csak inkább fújják bele/rá a levegőt (is). Hadd izzon, hadd lángoljon, hadd égjen le újra, amit 80 év alatt felépítettünk. Mondhatom a többes számot, mert igenis az én generációm építette fel azt, amit ma kedves fiataljaink lekicsinylenek, semmibe vesznek, nem értékelnek. De hogy országok felelős vezetői is ilyen meggondolatlanok legyenek, az már egyenesen félelmetes.

És te, meg én, a kisember, nem tudsz mit csinálni. Eltűröd, hogy a hatalmasok (mint a történelem folyamán mindig) mindenféle úton-módon uralkodjanak rajtad, az életeden. Mi több a gyereked, az unokád életén. Mert én holnap akár meg is halhatok. Nem nagy veszteség éri a Földet. De akkor most nem lehet már egy nyugodt éjszakám, mert attól rettegek, hogy a negyvenévest elviszik katonának ?  Holott az ő generációjuk volt az első, aki ezt az őrült kötelezőkatonaságosdit megúszta. Most ? Most menjen el terepruhában kúszni-mászni, fegyvert fogni-tanulni emberre ????

Kétségbe vagyok esve. Nem látok se kiutat, s menedéket.

Komolyan gondolom, hogy jobban szeretnék egy igazi „világvégét” – amiben pusztuljunk el mindannyian – de ne legyen ez a kedvtelésből-öldöklés már !!! Elég volt…

Tényleg nem méltó az ember arra, hogy ezen a Földön éljen. Kedves Jóisten pusztíts el minket ! A növények, állatok maradjanak és mutass barlangokat a majomból emberré (??) váló lényeknek…..


4 megjegyzés:

  1. Megértem elkeseredésedet, magam is gondolok az unokáinkra szomorú szivvel. Ez a világ sajnos, de egy világégés nemcsak a háborút szitó örült hatalmasokat ragadná magával habem minden jóakaratu embert, népet. Vagy azt gondolják a rövideszü hatalmasok hogy ök megmenekülnek? Micsoda sötétseég uralkodik a fejükben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez már nekem is többször eszembe jutott. Nem lehet egy "világégés" elől a svájci bankokba menekülni, felkapni a pénzünket és valami jobb helyet keresni...Mert ott is utoléri őket a végzet, amit tulajdonképp ők okoztak. Ha itt egyszer "beindul a hathengeres limbóhintó" - na akkor jaj lesz mindenkinek, akár van pénze a bankban, akár nincs...És komolyan mondom, minden nap azért imádkozom, hogy akármilyen "veszekedős is" néha - de maradjon meg legalább ez a béke, ami most van - legalább itt, ahol mi élünk és ne kelljen rettegésben tölteni életem végső idejét...nagyon nem szeretném....De hát rajtam nem sok múlik és nem tudom, meddig hallatszik "fel" az én imám....

      Törlés
  2. Ha egy atomháborúra kerül sor akkor mindegy hol élunk, a civilizácionak vége.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebben sajnos igazad van - de számolnak-e ezzel és érdekli-e azokat, akik a "gombok" közelében ülnek ? Vagy nekik mindegy ?

      Törlés