2009. szeptember 11., péntek

8 éve

Tegnap este/éjjel megnéztem /mert nem tudtam nem megnézni!/ egy filmet, ahelyett, hogy eltakarodtam volna időben az ágyamba, s mint vágytam rá, gondolatban szép őszi erdőben sétálva aludtam volna el. A szept.11-i tragédiáról szólt – de nagyon is másképp, mint ahogy azt eddig megszokhatta az ember. Kétségtelen, voltak már ilyen-olyan kisebb filmek, melyek megpróbálták felhívni a figyelmet arra, hogy ez az egész EGYÁLTALÁN NEM a terroristák műve volt. Egyre több részlet lát napvilágot, s egyre többen jövünk rá, hogy ez nem egy Amerika elleni gyilkos merénylet volt, hanem igenis jól megtervezett, országon belüli akció, aminek többféle indoka is lehetett. Útban voltak a rendkívül gazdaságtalanul üzemelő tornyok, a mellettük lévő – és repülőgép-berepülés nélkül szintén felrobbant épületek, melyek számtalan titkos anyagot, netán pénzt is rejthetek – persze azokat még a robbanás előtt vagy kimenekítették, vagy az ott lévő össze nagyságát hamisították meg, így kerülve el sokféle kellemetlenséget. Hiszen „egy jó kifogás sosem rossz”. Csak kapkodtam a fejem, úgy ömlött rám a megcáfolhatatlan információ-tömeg. Nem, nem akarom, nem is tudom részletezni azt az eszméletlenül sok, dokumentum értékű adatot, ami tegnap ebben a műsorban elhangzott. Meglehet, a magyar tv is sugárzott ilyesmit és talán láttátok is. A magam részéről csak annyit, hogy igen, ELHISZEM, hogy az egész egy mocskos üzleti akció volt, emberek ezreinek halálát okozva. Mert bizony nem csak az akkor és ott eltűntek az áldozatok, hanem még ma is halnak meg emberek a robbanás következményei miatt! Szóval igen: el tudom hinni, hogy ilyen aljas, szemét világban kényszerülünk élni. Ott kint nagyban, nálunk itt kicsiben játsszák, s mi hétköznapi halandók játékszerek vagyunk csak, ennek a mocskos pénznek és a pénzzel bűvészkedőknek – mint valami halálfejes bűvésznek - a kezében. Valahogy – kapcsolódva a tegnap esti témához, esküszöm, nem találok túl nagy élvezetet az életemben. Ugye láttatok már borba esett bogarat ? Hát olyan vagyok én is. Kalimpálok, kalimpálok … na de minek ? Bevettem egy altatót és csak azzal tudtam elaludni már megint…. /Zárójelben: amúgy meg keresgéljetek csak kicsit e témában a Goggle-ban. Van ott is anyag rendesen…./
Fotó: http://media.photobucket.com/image/wtc/janedoe444/trouble/18_wtc1heli.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése