2009. szeptember 4., péntek

Ahol az istenek megférnek egymással

Ma reggel Balin jártam /vagy Baliban ? Nem tudom, hogy helyes…/ A film, ami ebben az utazásban segítségemre volt, mint a mesebeli repülő csodaszőnyeg, fél órára elrepített egy ma is létező mesevilágba. Bár elsősorban az ott élő és alkotó, főként osztrák származású művészeket mutatta be, de természetesen elkerülhetetlenül az ottani kultúrával, vallásokkal, szokásokkal, tájjal is megismertetett kicsit. Meglepődtem, amikor azt olvastam, 5000 éve lakott sziget. Nézd meg elhelyezkedését a térképen, s gondolkozz el, miért, hogyan választotta ősük épp ezt a helyet…. Megfogott ez a mondat: Balin nem építenek a fáknál magasabb házat. Ahogy képeket keresgéltem a neten, úgy látom, még a nagyobb városokban /pl. Singaraja, Denpasar/ sincsenek felhőkarcolók. Emberi léptékű minden. Többféle vallást gyakorolnak és békésen megél egymás mellett a hindu, a buddhista a muszlim a kereszténnyel, vagy protestánssal.
A filmben megismert - ma már művészek – eredetileg varrónők, szakácsok, borbélyok, egész hétköznapi foglalkozásokat űző európaiak voltak, s ott, mint lepke a bábból, új életre keltek, s varázslatos képek, és egyéb műalkotások megteremtőivé váltak. Békés, kiegyensúlyozott, boldog emberek. Távol a világ tolakodóan lüktető ritmusától, másak a dimenziók. A baliak a kutai terror-tragédiát is hamarabb fel tudták dolgozni, fura módon „el tudták fogadni” sokkal jobban, mintha európai, vagy amerikai környezetben élő emberek lettek volna. Sajnálom, hogy a filmbeli alkotók közül csak egyről találtam valamit a neten – vagy csak türelmetlen voltam a keresésben ? Volt köztük jó pár, amit szívesen elfogadtam volna ! Wolfgang Widmoser-ről itt olvashatsz /németül/, http://www.ubud.com/wolfgangwidmoser illetve itt láthatók a képei. Klikkelj a bal oldali felsorolásra.
Nem ezek voltak a filmben látott legjobbak… Nagyon jó, részletes, naprakész leírást olvashatsz itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bali Képek: térkép: wikipediából, a többi trekearth.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése