2009. szeptember 8., kedd

Szoboravató

Az új Zrínyi szobor .
.
.
.
.
.
.
.
Vasárnap Szigetváron voltam, az új Zrínyi szobor avatójára hívott meg egy barátnőm/volt osztálytársam. Viszonylag jó volt az idő, ámbár néha olyan széllökések voltak, hogy gondoltam, lerepül kevés hajam is a fejemről. J Őszintén szólva én ezen a városon csak „átutazni” szoktam, most volt először alkalmam kicsit jobban körülnézni. Bár most sok vendég volt, meg hát a szoboravatás miatt a városlakók is az utcára csődültek – mégis, volt valami kényelmes, nyugis ezekben a sétálókban. A hagyományőrzők díszes ruhákban vonultak az utcán, illetve adtak őrséget zászlóikkal felsorakozva az új szobor mellett. Az avatón a horvát vendégek is részt vettek, ezért nem volt meglepő, hogy a polgármester beszédét horvát nyelvre is azonnal tolmácsolták. A szobor egyébként Michael Stebik horvát képzőművész alkotása – az ország egyetlen egész alakos Zrínyi szobra. A Vigadó téren kő és beton talapzaton álló, 175 centiméter magas bronzszobor korabeli magyar ruhában ábrázolja Zrínyit, aki bal kezével kelet felé, a vár kijárata irányába, s jelképesen a jövőbe is mutat. A mű 9 millió forintba került, az összeg felét a város pályázaton nyerte a Nemzeti Kulturális Alaptól. Megint rengeteg fotóval és egy kellemes délután élményével gazdagodva tértem haza.
.
.
.
.
.
.
Hagyományőrző katonák felvonulása
.
.
.
.
.
.
.
A jellegzetes Vigadó-tornyok.
Előttük áll a szobor.
.
.
.
.
.
.
Díszőrség.
.
.
.
.
.
.
.
.
Szt.Rókus szobra.
.
Aki jót akar mosolyogni, ajánlom ennek a cikknek, illetve az első kommentnek az elolvasását! http://ujszo.com/online/kulfold/2009/09/06/szobrot-allitott-zrinyi-miklosnak-szigetvar

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése