2011. szeptember 6., kedd

MESTEREK. Új kiállítás a Zsolnay negyedben. II. rész.

A kiállításon nem csak festmények és szobrok vannak, egy terem csak az építészettel  foglalkozik, itt mind a négy falon fotók vannak (üveg alatt) ezekről közeli képet nem lehetett és talán nem is  lett volna érdemes csinálni. A kiállított maketteket lefotóztam, ill. egy, az Uránvárosról készült légifotót mégis csak sikerült lefényképeznem, azt is megmutatom.



De itt volt a Városháza üvegablakainak terve – amin elcsodálkoztam, mert nem tudtam, hogy a város térképe szerepel ezeken az üveg-mozaikokon. 


Meglepően jó, teljesen újszerű állapotúra sikerült varázsolni a restaurálással foglalkozó művésznek az 1883-ban készült Pécsi Kerékpár Egyesület zászlaját (is). 





Ezek R.Fürtös Ilona textilművei: 




A megfeszített Krisztust ábrázoló alkotás igen érdekes, tulajdonképpen egy barnára festett, felakasztott  kartonlap csak, ami úgy tűnik első nézetre, hogy egy kötélen egyensúlyoz. Ám valaki mögéje, a falra ceruzával egy keresztet rajzolt, s megfelelő szögből így a kötélen lógó Krisztus már valóban keresztre-feszítettnek látszik.


Elgondolkodtató az „Alföldi táj kertekkel” című kép…Alkotója Valkó László.


Nagyon tetszettek Keserű Ilona lágyan lebegő színei, Martyn  Ferenc  élettel teli tarkabarkasága, és  jó szívvel gondoltam vissza Lantos Ferencre, aki engem általános iskolában rajzolni tanított. Ezek az ő képeik:








És a többiek: 












5 megjegyzés:

  1. Köszönöm, hogy megosztottad velünk a kiállítás képeit. Nekem a zászlórestaurálás tetszett legjobban, a textil restaurálás az valami csoda. Az Iparművészeti múzeumban láttam az Eszterházy kiállítás ruha és törökkori sátor restaurálását. Ott is valami csodát műveltek ezzel a "múlékony" anyaggal.

    VálaszTörlés
  2. Hű, nagyon izgalmas képeket osztottál meg velünk! Köszönet érte! ♥

    VálaszTörlés
  3. Lehet,bennem a hiba ? A "hőtérkép" szerint csak +26,2 C° van (igaz,szél is)- az itthoni hőmérőnkön meg +31 C°-most értem haza (!) az orvosoktól,- elmentem kb. 08.30-kor ?...és akkor még csak +19C° volt...na, ne bonyolítsam! -(elfáradtam, stb.) Talán majd holnap "hozzászólok..."
    (Régebbi téma,a fecskefészek II.emeleten ott van,ahol anno lefotóztam. Bár jelenleg üres.)Lánc u.-i rendelőintézet

    VálaszTörlés
  4. (Remélem "politikusaink" nem olvassák... kb. 1901-ben bevezették a kerékpáradót (!) és akkor tönkrement (?)a Kerékpáros Egyesület,- vagy mi a nevük,- bocs')
    Ill. még ezt (gyorsan)
    A zászlóról
    Most nem tudom pontosan idézni, hogy melyik Pécsi Szemle "írt" erről és mintha a Pécsi Dalárdáról is (zászló) és több ilyen restaurálásról.
    Hát, ezeket sem keresgélném most.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a "híradást", nagyon tetszett a biciklis zászló, ahogy restaurálták szinte hihetetlen, milyen jó lett! A többi képért is hála!!!

    VálaszTörlés