Mivel a Búza téri rövidárú boltban akartam valamit vásárolni – először az új helyén kerestem – mert a Király házba költözött kb. 1 éve. Az üzlet üres, csak egy papír hirdeti, hogy kiadó. Semmi értesítés, hogy a tulaj meghalt/elköltözött, a bolt ezért és ezért van bezárva … A szomszédos lottózóban érdeklődtem – de láttam a hölgy arcán, unhatja, hogy mindenki tőle kérdezősködik, elég kekk módon közölte, hogy valahová a Király utcába költöztek. Nem, nem tudja hová…
Jó. Fújt ugyan a szél, de gondoltam, ezer éve nem jártam ezen az úton se, végigmegyek, s megkeresem. Hát az, hogy nem találtam, az egy dolog. Ám megdöbbenve tapasztaltam, hogy szinte minden harmadik bolt üres, és csak a kiadó/bérelhető táblák díszelegnek benne. Összeszorult a szívem, amikor a Caflisch /volt Éva/ cukrászdán is ezt a táblát láttam. Nem sok esélyt látok arra, hogy ezt az ősrégi és híres pécsi cukrászdát valaki kegyeletből megveszi/megmenti, megőrizve ódon hangulatát. Hiszen minálunk ez nem divat. Mindent átépítünk, felújítunk, magyarán szétbarmolunk – nem is értem miért hisszük, hogy ami modernebb, az majd jobb lesz, mint ami volt. Még mindig nem jöttünk rá, hogy vannak dolgok, miknek megőrzése fontosabb lenne, mint az átépítés/felújítva megőrzés.
Komolyan mondom, lehangoló séta volt. A boltot persze nem találtam, végül betértem a Pannonia szállóval szemközti rövidárú boltba, ahol hatalmas táblák hirdetik, 50-60 %-os kiárusítás van. Ennek ellenére, mindössze hárman voltunk a boltban vásárlók – meg két eladó. Én ahhoz mentem, aki valami szalagot tekergetett, és szép illedelmesen megálltam a pult előtt. Komolyan mondom, mintha üvegből lettem volna, vagy fél percig vártam, mire tudatosult az eladó agyában, hogy ott vagyok, s végre rámböffentett: Tessék ! /Na nemá’, hogy azt kérdezze: Mit tetszik parancsolni ?/ Mondom, két dolgot keresek. Egy szűcstűt és valami dzsekire felvarrható kb. ekkora /=mutatom mekkora/ méretű „rátétet” – fogalmam nincs mi a neve. Ami rajta volt címke-féle izé, annak a ragasztója leolvadt, most ennek e helyére keresek valamit. A tűt odaadta, és elém tett egy kisebb kosarat, ami tele volt 2 cm-től 20 cm-ig különböző ilyen felvarrható izékkel. Turkáltam egy ideig, de aztán elvesztettem a türelmemet, és otthagytam a fenébe az egészet. Eszébe nem jutott volna, hogy esetleg ő keressen, netán ajánljon valamit. Mi a fenének megy az ilyen ember kereskedőnek ? Persze tudom, sorolhatnám, miért megy tanárnak, akinek nincs türelme a gyerekekhez, miért lesz szakács akinek semmi érzéke az ízekhez stb…stb…
A Széchenyi téren – körül sem nézve – csak átrohantam. Komoly félelmeim vannak, milyen lesz, ha elkészül. Persze, Moldova /és @x/ szavaival élve: „Nekem már nem trombitálnak.”
Aztán elmentem az Árkád előtti buszmegállómhoz. Kicsit várni kellett a járatomra, gondoltam, megajándékozom magam. Ugyanis a múltkor a Bem utcai oldalon, a Rossmann alatt lévő kis étteremben vettem meg életem első dönerét /gyros – ki hogy ismeri/– ami nagyon ízlett. Most is ezzel szerettem volna magam megajándékozni, különös tekintettel arra, hogy levesem volt mára, s gondoltam, ez lesz az ebédem. Majd elájultam, a táblán az állt, egy adag itt 650.- Ft. A Bem utcai /amúgy nagyon finom volt!/ 350.- Ft-ba került. Tény, azt nem tudom, hogy ez mekkora adag lett volna, de sürgősen lemondtam az árat látva erről az élvezetről. Én nem költök naponta egy ebédre ekkora összeget. A bolt azonban nem volt üres a délelőtti óra ellenére sem. Ilyenkor /meg máskor is/ elgondolkodom, hogy hogy is van ez ? Nincs pénzük az embereknek, és mégis van ? Nem milliomosnak látszottak, akik bent voltak. Egy egyetemistának, /ilyen korú vendégek voltak/ a 650.- Ft egy délelőtti étkezésre, /vagy jó, mondjuk, korai ebédre/ az normálisnak mondható ? Akkor én nem vagyok normális ?
 |
 |
 |
 |
http://www.napilapcsoport.hu/__images/2008_03/49155_228244/0l.jpg
http://www.flickr.com/photos/kayakman
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése