Elvisz négy kiválasztott lányt – elég szűkös, zegzugos kis utcákon át – valami ilyen-olyan fotóműterembe.
Készülnek a fotók. Le kéne vetni a blúzt. Levetik. Le kéne vetni a farmergatyát. Levetik. Esetleg a melltartót. ....Jó, na, fogj a kezedbe egy macit, egy boksz kesztyűt…
O.K. Minden sikerült. Akkor lehet aláírni a szerződést. /vagy 15 oldal/ A lányok elolvasás nélkül aláírják. Majd közlik velük: este /éjjel/ 11.30-ra lehet jönni az eredményért, addigra mond véglegeset a zsűri a további lehetőségekről.
Közben Te /=néző/ megtudod végre, hogy az egész kamu. A „csalimadarak” a modellvilágban ismert fejek voltak ugyan és a fotós is vérprofi, de arra megy ki a dolog, hogy milyen könnyű is ezeket a /szinte gyerek/ lányokat csőbe húzni. Megmutatják Neked, hogy miket vettek bele az lányok által elolvasatlanul aláírt szerződésbe. /Csak egyetlen példa: ötven évig mással nem köthetnek szerződést …/
Éjjel fél 12-re három lány vissza is jön. /Legalább egy elgondolkodott…talán…/
És akkor következik a nagy leleplezés. Sorolják a sok hibát, amit elkövettek, elmondják, hogy mi minden történhetett volna velük, ha …ha nem csak a próba kedvéért készült volna mindez. A lányok kínosan nevetgélnek…
Döbbenet.
Komolyan mondom, szóhoz nem jutottam. No persze nem azon vagyok felháborodva, hogy „tőrbe csalták” ezeket a lányokat. Nem. Azon vagyok megdöbbenve, hogy ezek a kedves, szép, fiatal, és nem butának látszó lányok a „világhírért”/?/ – mi mindenre képesek lettek volna.
Én kifejezetten örülök, hogy egy elég nézett műsorban és jó nézettségi időben mutatták be ezt a sztorit. Talán néhányan tanulnak belőle. /Bocs, persze nem magyar TV-ben láttam./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése