2009. október 29., csütörtök

Csütörtök 1. Nem mai, 1904-es újsághír:

„Nagy esemény történt ma este 9 órakor a pécsi pályaudvaron. Megékezett a budapesti gyorsvonat, amelyet a vasuti sztrájk miatt a mult hét szerdája óta hiába várunk. A gyorsvonat d.u. 3 órakor a rendes időben indult el katonai fedezet és ellenőrzés mellett, zsúfolásig megtöltött kocsikkal, mert e vonattal több százra menő vasuti tiszt és alkalmazott indittatott utnak a fiume-pécs-bródi vonalon. A gyorsvonat emiatt meglehetős késéssel is érkezett, mert minden állomáson megállt.
Nem szándékozunk ez uttal a lezajlott sztrájkról akadémikus fejtegetésekbe bocsátkozni. Csak egyes mozzanatokat emelünk ki, amelyek során talán ki fognak derülni némely hibák, amelyek a vasutasok kudarczát mathematikailag maguk után vonták.
Kétségtelenül meg lehet állapítani, hogy bár a vasutasok anyagi helyzetökkel már évek óta elégedetlenek voltak és bár a sztrájk eszméje itt-ott fölvettetett is, az államvasutak nagy testületének vezető elemei a jelen alkalommal sztrájkot rendezni nem akartak, sőt azt mint kárhozatos eszközt tekintették. Ők csak egy vasutas nagy-gyülést akartak tartani és a vidéki központokról azzal a tudattal mentek föl a hivatottak Budapestre, a legtöbben szabadsággal és részben felettes hatóságuk engedelmével, hogy bármi történjék is a szervezkedő nagygyülésen, az otthon maradt kartársak a forgalmat zavartalanul lebonyolítják. Hogy sztrájk fog kitörni, arra még csak nem is gondoltak, aminthogy ettől a gondolattól minden igazi vasutas rémülettel fordult el, ismervén annak irtózatos következményeit.
És a sztrájk mégis kitört! Kicsoda mondotta ki a sztrájkot? A vasutasok melyik testülete? Talán maga a nagy-gyülés? Hiszen ezt nem is tartották meg! Senki sem modotta tehát ki a sztrájkot, és az mégis kitört. Sztrájkolni kezdtek a rákosi pályaudvar vasuti munkásai, mert a vasutigazgatóság felfüggesztette állásától két kedves emberöket.
Csak a mai nappal ért teljesen véget a vasuti sztrájk, de azért még távol állunk attól, hogy elmondhatnók, helyreállt immár a teljes rend minden vonalon. A rendes vonatközlekedés csakis a holnapi, keddi napon indul meg országszerte, amikor is újból életbe lép a fölfüggesztett menetrend, melyre most nem a hófúvás, se vízáradat, hanem a vasutasok maguk mondották ki a megálljt. Tegnap Dombovárra a katonaezred egy különítménye érkezett, hogy onnét is megkezdje a forgalmat és ma meg is érkezett már, bár alapos késéssel, az első budapesti személyvonat Pécsre.
Nyilt kérdés ma még, hogy mi történik majd azokkal, akik megszegték hivatali kötelmeiket és azokkal a többnyire már jobb állásban lévő főtisztviselőkkel, akik a sztrájkot szervezték és magukkal rontották a mávnak csaknem teljes tisztikarát és segédszemélyzetét.”

/ A tippért köszönet@x-nek! / – További érdekes részletek Pécs múltjából itt:
http://ujkor.jpm.hu/index.php?nyelv=HU


Szerintetek változott valami az elmúlt 105 évben ??????????

(Annyira időszerűnek érzem ezt az egészet, hogy azért másoltam be: lássátok, nem változik semmi, max. a szereplők személye. A dolgok csak ismétlik önmagukat.)
Kép: http://www.hirado.hu/Hirek/2009/02/~/media/News/Hirado/Hirek/2008/11/19/19/sin.jpg.ashx


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése