2023. szeptember 10., vasárnap

Egyszerű paprika lekvár, ahogy én csinálom + gulyáskrém recept

 


Látom, hogy a neten rengeteg variáció jön elő erre a névre – nem fogom keresgélni, hogy fent van-e az a legegyszerűbb forma, ahogy én csinálom már ezer éve.
Ilyenkor szeptemberben jelenik meg többnyire a piacon a vastag húsú, kézbefogni-jó, ízletes paradicsompaprika. Ezt kell kicsumázni-magozni, ledarálni és darálás után 1 kg-ba 20 dk. sót keverve üvegekbe tenni. Ennyi az egész, semmi kunsztot nem igényel. Rá a tető és már mehet is a kamrába. Én leginkább vajas/zsíros kenyérre  kenve szeretem, de nem ront a gulyás, ill. a pörkölt ízén sem.
Gondolom nem kell hangsúlyoznom, hogy a són kívül semmiféle tartósító nem kell hozzá, ennek még a tetejére, a celofánra  sem teszek Na.benzoátot.






Gulyás krém

1,5 kg paradicsom,
1,5 kg piros húsú paprika,
2 db erős paprika (ízlés szerint a mennyiség növelhető,
vagy elhagyható – én pici csili-port tettem bele),
0,5 kg hagyma
1 zellergumó a zöldjével, (én egy nagyobbnak a felét
tettem bele és zöldet nem)
1 fej fokhagyma,
3-4 babérlevél,
2 evőkanál só,
3 mokkáskanál törött paprika,
1-1 mokkáskanál őrölt bors és őrölt köménymag.

Amit kell, összeaprítani kisebb kockákra, majd az egészet jól összekeverni. Kevés vizet önteni alá, néha megkeverve teljesen puhára főzni, ill. a levének a zömét elfőzni, majd leturmixolni.
Kóstolás után esetleg még lehet ízesíteni (só, erősség, stb…)



Majdnem úgy néz ki, mint a paprika-lekvár - pedig nem ugyanaz !


14 megjegyzés:

  1. Nagyon aktív voltál szépek lettek az elrakott finomságait ! Milyen jó lesz télen ez!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindkettőt ajánlom, én nagyon szeretem jó is, praktikus is télen, amikor már nincs friss.

      Törlés
  2. Mindkettő finom lesz, amint kibontod majd! 😊 És a színük is csodás!
    Apukám is szokott ilyeneket eltenni, nagyon szeretjük mindkettőt. Finomak és praktikus a felhasználásuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Régóta teszek el ilyesmit, és számomra nagyon jól helyettesíti a friss paprikát. Gulyáskrémet is sok ételhez használok - ezekben semmiféle tartósító (a són kívül) nincs - ellentétben a "bóti" dolgokkal.

      Törlés
  3. Nagyon jól néznek ki. Hasonlóan készítem én is a paprikakrémet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó lesz ez télen - nem bonyolult és garantáltan tudom, mi van az üvegekben....

      Törlés
  4. Beszereztem ma én is mindent, ami hiányzott az eltevéshez. Csak a kedv nem dühöng, tudnál egy kis munkakedvet küldeni nekem? Holnapra jó lesz, köszi - Helga

    VálaszTörlés
  5. Amikor kenyérre teszed nem túl sós?

    VálaszTörlés
  6. Zsíros, vagy vajas kenyérre teszem és csak vékonyan...Úgy nem túl sós....

    VálaszTörlés
  7. Hát élményem a piacra. 1800-2400 között van a pritamin ara. Abból nem érdemes. Viszont egy magán embernél a kornyekemen talaltam kapia paprikát 500-ert. Abból csináltam tegnap. Viszont nagyon sok leve lett. Botmixwrrel csináltam és leaszurtem a levét. Ez így jó?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szerintem jó lesz, és már volt, hogy én is leszűrtem a levét, mert túlságosan hígnak találtam. Remélem sikerül és ízleni fog !!! Az árak ? Nem akarnék a témába "belemenni"....

      Törlés