Szívesen nézek közeli-távoli tájakat bemutató filmeket. Nemrég pl. egy, a Lago Maggiore-ről látott szépséges film bemutatta a tó körüli kastélyokat, és a csodálatos kerteket. Ilyen filmeket látva néha azt érzem, vonatban ülök, s elfut az ablakom előtt az élet. Amúgy is, nagyon szeretem a "vonatos-utazós" filmeket. (Az én tévém néha éjjel mutat ilyesmit, a világ legkülönbözőbb tájain vonattal utaztatnak keresztül - különösebb "események" nélkül, csak a látnivalók kedvéért. Nekem ez nagyon tetszik....)
Nem, nem vagyok szomorú, hogy nem jártam azon a tájon (se), mert végül is milyen szerencse, hogy bekapcsoltam a TV-t, hiszen legalább így, mások szemüvegén át megleshettem ezt a szép/különös/érdekes vidéket.
És végül is milyen szerencse, hogy egyáltalán van TV-m….
Sőt, milyen szerencse, hogy van szemem, s látok is vele….
Sőt, milyen szerencse, hogy van szemem, s látok is vele….
 |
| El tudnék itt tölteni néhány hetet..... |
Nem szoktam közvéleménykutatást végezni ismerőseim körében, tehát nem tudom, hasonlóképp gondolkodik-e mindenki ? De épp azért, mert nemrégiben találkoztam valakivel, aki tele van pesszimizmussal, reménytelenséggel "nekem ez már úgyse fog menni" érzéssel, elgondolkodtam rajta, hogy milyen szomorú is lehet egy olyan élet, ahol minden reménytelen(nek tűnik). (Tegyem hozzá: azért néha van ok, hogy egy ember a reménytelenség szélére kerüljön, s ne találjon kiutat - legalábbis egyedül...)
Persze azt nem állítóm, hogy nekem nem voltak (vagy akár vannak) rossz napjaim, de valahogy olyan szerencsés vagyok, hogy előbb-utóbb ki tudom rángatni magam az önsajnálatból.
Hogy ennek az-e az oka, hogy életem zömét egyedül éltem, s MUSZÁJ volt erősnek lennem, ha éltben akartam maradni, vagy valami örökség, vagy netán valami megköszönni való adottság - nem tudom.
Olyan sokszor gondolok arra, hogy ha lenne valamiféle paralel-élet-lehetőségem, akkor mi mindennel foglalkoznék, miket tanulnék még... geológiát, meteorológiát, csillagászatot, némi orvostudományt, egy kevéske keleti bölcsességet...
És nem, és nem és nem érdekel, hogy milyen mocsokságok történnek körülöttem, ebben az országban, vagy a világ távolabbi tájain, mert még az ilyen témájú híradásokat is többnyire elkapcsolom. Struccpolitika ? Meglehet. De ugyan már, hadd határozzam meg én, hogy hátralévő időmet aprócska csodák felfedezésével, vagy a mocskos hétköznapokban való turkálással töltöm.
Persze azt nem állítóm, hogy nekem nem voltak (vagy akár vannak) rossz napjaim, de valahogy olyan szerencsés vagyok, hogy előbb-utóbb ki tudom rángatni magam az önsajnálatból.
Hogy ennek az-e az oka, hogy életem zömét egyedül éltem, s MUSZÁJ volt erősnek lennem, ha éltben akartam maradni, vagy valami örökség, vagy netán valami megköszönni való adottság - nem tudom.
Olyan sokszor gondolok arra, hogy ha lenne valamiféle paralel-élet-lehetőségem, akkor mi mindennel foglalkoznék, miket tanulnék még... geológiát, meteorológiát, csillagászatot, némi orvostudományt, egy kevéske keleti bölcsességet...
És nem, és nem és nem érdekel, hogy milyen mocsokságok történnek körülöttem, ebben az országban, vagy a világ távolabbi tájain, mert még az ilyen témájú híradásokat is többnyire elkapcsolom. Struccpolitika ? Meglehet. De ugyan már, hadd határozzam meg én, hogy hátralévő időmet aprócska csodák felfedezésével, vagy a mocskos hétköznapokban való turkálással töltöm.
Gondolataim...... csak úgy_ nagyon szépek, jók! Vonatos-utazást nagyon szeretem. Hasonlóképp gondolkodom.Szép a tó körüli kastélyokat, kerteket csodálni! Volt élet-célom mindig! Igaz, egyedül élni, nem jó!!Ami szép és jó a világon,felfedezésével,,,,,, élet-lehetőség!Örülök,hogy erős maradtál,jó adottság.........
VálaszTörlésCsak a "kiosztott" kártyalapokkal lehet játszani.......Vagy jól sikerül, vagy rosszul.....én nem panaszkodom.
Törlés