A bogár

Nekem néha egy könyv akkora örömöt tud szerezni ! Elég nehezen találnék most hasonlatot, hogy mekkorát is…Nagyot.

Most Faludi Ádám: „Hogyan teremtettem a világot” c. könyvét (is) kihoztam, s valami véletlen megérzés miatt ezzel kezdtem az olvasását. Mivel szombat du. egy idős nénire „felügyeltem”, vittem magammal a könyvet – és alig bírtam letenni. A néni miatt nem is kellett, ő elnézegette az újságot, meg rádiót hallgatott – vagyis semmi nehézséget nem okozott az „őrzése”.

Mindjárt a legelső fejezetben ezt olvasom:

„Mindenkinek megvan a maga bogara. Az első bogár, amelyikre azt mondta, hogy ez a bogár.

Ez az ő elsődleges bogara. Ha meghallja ezt a szót, az a teremtmény áll bogarainak élén, amelyiknek láttán legelőször mondta ki a bogár nevet úgy, hogy hozzá illesztette a jelentését.

Az a bogár nem ugyanaz, mint a tiéd, más mint az enyém, ez a bogár csak az övé.”

Tökéletes lírás ! Ahogy elolvastam, azonnal a SZB utcai házunk kertjében tavasszal pompázó két hatalmas spírea bokor jutott eszembe, s a rajta csücsülő, virágportól megrészegült rózsabogarak. Nekem ez a kép ugrik be azonnal ha csak úgy nagy általánosságban elhangzik e szó: „bogár”.

A kertünk bukszus-bokrokkal 4 negyedre volt feldarabolva, középen vezetett fel a házhoz az apró, szürke kővel felszórt út. Ezek a bokrok a kapu felől jövet, a jobboldali felső negyedben álltak. Előttük hatalmas grupp közepén pünkösdi rózsa, körbeültetve ibolyával. A bukszus sor szélén pedig a szebbnél szebb rózsafák. (Nem voltak bokorrózsáink, csak fává neveltek.) 

A spírea bokrok mögött állt egy télikörte fa, aminek ősszel olyan pompázatosra színeződött a levele, hogy gyakran préseltem belőle és már akkor is képeket ragasztottam a színes levelekből. (Ez a szokásom a mai napig megvan – bár múlandók a képek, de egy ideig azért szépek…)

A spíreák tavasszal voltak a legszebbek. Brigitt kutyát itt temettük el, és halála előtt itt volt minden húsvétkor a nyuszifészek a hímes tojásokkal.

És itt döngtek a rózsabogarak is. A mai napig nem tudok betelni azzal a csodálatos eozin-zöld színel, amilyen a szárnyuk. Az öreg Zsolnay róluk mintázta varázs-festékét, az biztos !

Aztán később  a „bogár” kategória alaposan kibővült. Említésre méltónak tartom  közülük a fenséges szarvasbogarakat, és a cincéreket. Persze sorolhatnám még, de most nem róluk van szó… Velük a Mecsek erdeiben ismerkedtem meg, a szöcske- és tücsökfajtákkal pedig a gyükési réten. Ám akárhánnyal  ismerkedtem is meg, az első, az „igazi” bogaram nekem a rózsabogár volt.

A könyvet olvasva, rengeteg gyerekkori emlék bukkant fel bennem, és ez nagyon jó érzés volt. Nem csak Múltmentőnek ajánlom – de neki mindenképp.

Kép: http://maszatol.freeblog.hu/archives/2010/04/28/ROZSABOGAR 

Az íróra (Faludi Ádám) érdemes a Google-ban rákeresni.