2023. július 12., szerda

Egy az egyben a FB-ról

Nem írok külön a gondolataimról, inkább beveszek valami nyugtatót....


Ádám Koncz

Józan és, hova mész? A MOL vette át a honi hulladékgazdálkodást
Döbbenet a tolnai hulladékudvarban

Nem ismerem az új hulladékgazdálkodási rendelkezéseket teljesen. Csak annyit belőlük, amennyi rám vonatkozott épp. Pár perce. De ez is elég volt, hogy égnek álljon tőle a hajam. 
Mert képzeljétek! Az ökoudvarba beszállított minden szemetet — még azt is, ami biztosan az enyészeté lesz — ezentúl le kell mérni. Hulladék-fajtánként, külön-külön, ott a helyszínen. Vagyis, ha hozol egy utánfutó szemetet, külön le kell mérned a szuvas, korhadt ablakkeretet, a reklámszatyornyi törött üveget, és a dédi (Isten nyugtassa) pongyoláját és papucsát, a többi avitt holmijával együtt, vigyázva, hogy mondjuk, műanyag zacskók ne kerüljenek közé. Mert azokat külön mérik. Ami után szaladgálhatsz az egyetlen-egy mérlegtől a hat (vagy nem tudom hány) konténerhez, egy-egy nyaláb szeméttel. Azok után, hogy nemrég még odaállhattál melléjük, hogy csak úgy beledobd. Túl egyszerű volt? 
És az építési törmelék? Azt csak nem kell lemérni? — reménykedtem. Mindent le kell! — jött a válasz az elkeseredett alkalmazottaktól. Vagyis, ha a csőtörés után felvered otthon a betonjárdát, és lesz fél utánfutó törmeléked, ezt is le fogják mérni. Hogy hogyan? S hogy miért? Ezt még senki sem tudja. 
Szerintetek végig gondolták ezt, akik ezeket a rendelkezéseket hozták? A magasságos MOL székház — mert most ők a gazdák — égbetörő felhőkarcolójának kellemesre klimatizált luxusirodájában? A Dunára néző harmincadik emeleten? Meg sem merem saccolni, mennyi fizetésért? Hogy mi lesz ezekkel a kimutatásokkal? Hogy Kovács 113 József segédmunkás, hány kiló téglatörmeléket hozott? 
És én máris látom a jövő űrlapját az új rubrikákkal: honnan hozta, miért hozta, mivel hozta? Mert ez is legalább ennyire fontos lehet! 
Mondjátok, ettől leszünk európaibbak, környezet-tudatosabbak, zöldebbek?! Én egyenlőre csak lilább lettem. Az idegességtől. Mire a nejlon zacskókat és az egérszaros banános dobozokat, a fájós lábammal külön lemértük. Hát, nem egyszerűbb lesz az egészet kivinni a pusztulatba, a búbánatosba, az erdő szélére? Mint azelőtt? Nem! A hülyeség nem győzhet! Remélem, legalábbis. 
De addig is, mit gondoltok, mit látok máris a lelki szemeimmel? Nem, nem a szemetes árokpartot. Hanem helyette sokkal inkább a MOL palotát. Amiről feltettem pár képet ide. Na, oda képzelem el a rozsdás bilit, az öreg díványt, és kinőtt kisbiciklit, az egésznek a tetejére egy zsák rohadt krumplival. A pálmák alá. Az új főosztályon, ahol a kimutatásokat feldolgozzák. 


Julianna Lugosiné (Lugosi Lajosné) FB. oldaláról.

https://magyarnemzet.hu/belfold/2023/07/valtoznak-a-hulladekgyujtes-szabalyai-jobb-ha-erre-odafigyel?

https://aranyosfodorka.blogspot.com/2017/04/gyukesi-szemetlerako.html
https://aranyosfodorka.blogspot.com/2018/02/gyukesben-ujra.html
És csak zárójelben: évekig panaszkodtam kutyasétáltató területemen lerakott szemét miatt - eredménytelenül. A kutya meghalt én nem járok oda, de -gondolom- a szemét maradt és ha nem, akkor mostantól majd újra oda fogják hordani.
Reménytelen állapot ez. Reménytelen ország ez.







2 megjegyzés:

  1. Mivé változik a világ, s hogy még mit kényszerítenek ránk, azt eddig csak sejthettük, de most már meg is tapasztalhatjuk. Tébolyult világunk újabb hajmeresztő intézkedéseinek meg lesznek hamarosan a következményei. Végleg szeméthegyekké válik majd az utak mente és az erdők széle...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miképp írtam, én is ettől félek. csak arra nem tudok rájönni, hogy miért nem alkotnak normális, használható, gazdaságos és egyben környezetvédő megoldásokat ? És nem csak a szemétre gondolok...(Persze titokban azért tudom a választ.........)

      Törlés