2023. július 21., péntek

Répa meggylével

 


A képet látva, lehet, hogy azt mondja valaki: fúúú, hát ez meg mi ???

Én meg azonnal rávágom hogy az én találmányom és momentán a legkedvesebb "desszertem" - és sajnálom, hogy nem tudok életem hátralévő részében minden nap ilyent enni.

Az úgy volt, hogy az a meggy, amiből a lekvárt főztem nagyon leveses volt és nem akartam folyós lekvárt, ill. gondoltam, a lé  egy részéből talán kellene szörpöt készíteni. Így is tettem, elkészült a szörp, de menet közben eszembe jutott, hogy van már napok óta a hűtőmben pár sárgarépa, kezdeni kellene velük is valami. Nos, lereszeltem a répát, és ráöntöttem a meggyléből valamennyi. Betettem a hűtőbe és este vettem csak elő. Hát, hogy ebből a két dologból micsoda csodálatos finomság lett, azt nem tudom elmondani !

Azóta vettem még répát és a maradék meggylével naponta ez a delikateszem.  Nem tudom, lesz-e alkalma valakinek is kipróbálni, de ha mégis, kérem írja már meg, hogy ízlett-e ? Mert szerintem ez valami csodás finomság lett. 

Aztán keresgéltem a  neten és lám, mit találtam: 

https://noiezmegaz.hu/a-meggyle-es-a-sargarepale-vernyomascsokkento-hatasa/  nos, ha ez a keverék még a vérnyomásomat is csökkenti - hát akkor jó lenne rendszeresen enni. Kár, hogy erre azért nem lesz lehetőségem. A meggylé kifogyóban...Nem tudom, lehet-e "bótival" pótolni...

 

6 megjegyzés:

  1. Finom párosítást csináltál és még vérnyomásodra is hasznos, váljon egészségedre!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ilyen finom. azóta még készítettem, csak az a kár, hogy elfogyott a meggylé. Nem tudom "bóti" szörppel is lehetne-e ilyen finomat készíteni....

      Törlés
    2. Szerintem ha ízlett ez a párosítás egy próbát megérne!

      Törlés
    3. Én is így gondolom, legfeljebb egyre kell figyelni, hogy ne az "olcsóbb" meggylevet vegyem, mert abban valószínű nem sok meggy van...

      Törlés
  2. Biztos finom volt, és ha még hasznos is az egészségre, akkor nem szabad kihagyni!
    Én is voltam már, hogy azt gondoltam valamire, hogy én találtam ki elsőnek, de eddig még olyat nem sikerült, ami az interneten ne lenne fenn 😊.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tény és való, meglepődtem, amikor megtaláltam pompás ötletemet a neten - de tény, hogy nagyon finom, üdítő kis csemege lett a maradékokból. Szeretem az ilyesmit, nincs pazarlás, minden felhasználható valamiképp.

      Törlés