2024. március 10., vasárnap

Egyik kedvencem


Az alábbi finomságot nálunk otthon  kiflikoch-nak hívták, amit én kisgyerekként mindig kiflikók-nak értettem, és állandóan nevethetnékem támadt ettől a szótól. Mai napi elmosolyodik belül a lelkem, ha erre a szóra gondolok, habár képtelen lennék megmondani, miért….

Ez az én receptem:


3 sima kifli
2,5 dl tej
2 tojás
2 evőkanál cukor
kevés vaj (a tál kikenéséhez)
darabosra mixelt dió (amennyit akarsz)
kajszilekvár  (ez is tetszés szerinti mennyiség)

Először is:  célszerű 1-2 napos kiflivel dolgozni. A kifliket felszelem, nem túl vékony szeletekre, majd a tejben elkeverek 1 evőkanál cukrot és a tojások sárgáját. Ebben a lében megforgatom a kifli-szeleteket, de nem áztatom, mert akkor nagyon meglottyad. (? Remélem, tudod, mit jelent :-)) 
Máris teszem a kivajazott jénaiba, tetejére a diót, majd erre a kajszilekvárt kanalanként, szépen elosztva, és az egészet befedem a tojások keményre felvert habjával. (A második kanál cukrot a felvert habba a vége felé teszem csak be, hogy a hab kemény legyen.)
Én most megszórtam egy kevés len-szezám-mag keverékével is. Máris mehet a sütőbe, s addig sütöm, míg a teteje kissé megbarnul.





Tudnám tanácsolni, hogy a sütés ideje alatt ne kezdjetek telefonbeszélgetésbe a barátnőtökkel, mert úgy jártok, mint én…. Normál állapotban a hab szép világos barnára sül, most ez egy kicsit „elsötétült” – túl sokáig tartott a fecsegés :- )


6 megjegyzés:

  1. Finom lehetett! Nem baj ha kicsit megpirult, legalább jól átsült és ropogós lett a teteje!
    Mi máglyarakásnak hívjuk, régen sokat csináltam, mert a lányom nagyon szerette 😋.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valami hasonló - nekünk is kedvencünk volt, én a sok diós változatot nagyon szerettem.

      Törlés
  2. Ezen a néven nem ismertem, hasonlít a máglyarakáshoz, csak ott gyümölcs is megy rá. Jó ötlet! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen ! De érdekes, hogy nálunk "rendes" máglyarakás soha nem készült, mindig csak ez a változat. Tán ezt szerette jobban valamelyik ősöm ? Ki tudja :-)

      Törlés
  3. Nagyon guszta és finom lehetett! Régebben én is csináltam ehhez hasonlót !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, ezt egy személyre is lehet készíteni. A képen látható 3 kifliből, levessel, két ebédnyi lesz.

      Törlés