2011. július 29., péntek

Baba



Nem akarom visszakeresni – bár nem túl régen volt, hogy írtam az én „amerikai” babáimról. Vagyis  - mint most kiderült – csak  azt hittem 60 éven át, hogy amerikaiak…

Nem tudom, miképp lehetett anno ilyesféle csomaghoz hozzájutni, az amerikai hadifogságból hazatért apám tábori ismerőse révén, vagy valami más módon, de az biztos, hogy egyszer kaptunk mi egy csomagot, miben elég nagy mennyiségű kék és rózsaszínű anyag volt – olyasféle minőségű, ami alkalmas volt paplan készítésére, (ezek a hatvanas évek végéig ki is tartottak !) és hát jött a csomagban a már említett két baba. A fehér, meg a néger.

Most olvastam a Hamerli család történetét (ezer köszönet érte @x-nek  és akit érdekelnek régi pécsi történetek, idekattintva szintén elolvashatja:  http://www.tte.hu/media/pdf/interjuk05-hamerli_antal.pdf ) No, ebben egyszer csak olvasom, hogy H. húgának „Kaethe Kruse” babái voltak. Mivel a dátum nagyjából egyezik, azonnal rákeresem a Google-ban, és láss csodát, ott virítottak az én babáim – habár nem egészen abban a viseletben, mint az enyémek, de hát az már egy lottó-ötösnyi mázli lenne, ha véletlenül azoknak a képét találtam volna meg.

Mint kiderült, a babák alkotója  Breslauban született 1883 szeptember 17-én mint  Katharina Simon.( http://de.wikipedia.org/wiki/K%C3%A4the_Kruse )
Ifjú éveiben Hedda Somin  néven színésznőként szerepelt  Varsóban, Moszkvában, majd Berlinben. Itt ismerkedett meg későbbi férjével (Max Kruse szobrásszal  http://de.wikipedia.org/wiki/Max_Kruse_%28Bildhauer%29  )
Házasságkötésük után idejének jó részét gyerekei számára játékok készítésével töltötte.
1910-ben egy berlini áruház kiállította a babáit, majd amerikai megrendelésre alapította meg első gyárát  Bad Kösen-ben. Hét gyermeke felnevelése mellett jónevű és ügyes kereskedőnek számított. 1913-ban a  Gent-i,  1937-ben  a párizsi világkiállításon is részt vettek a babái.
A II. vh. után Bad Köshen a szovjet zónába került, majd  az államosítást követően, a bajor Donauwörthben építette fel új üzemét, ahol a mai napig játékbabák készítése folyik.
1968-ben röviddel 85.születésnapja előtt halt meg.

Hogy mik ki nem derülnek az Internet segítségével…..






 Ez utóbbi kép csak a baba "felépítését" illusztrálandó került ide....Puha, ronggyal kitömött test és keményebb, valamilyen műanyag-szerű végtagok.
 
Képek: 

9 megjegyzés:

  1. Sokáig nézegettem a régi babák fotóit. Az arcuk sokatmondó...és a társadalmi hovatartozásuk is mérhető.
    No vajh' a mi eggyen-barbink-ról ez majd kb 50 év múlva ad majd ilyen információt?

    VálaszTörlés
  2. Nem nagyon tudok mondani hozzá semmi konkrétumot.
    Látom,a hölgy adatait németek írták ?- (na, a lengyelek nem örülnének neki!)- mert én úgy tudom, hogy Wroclaw. (Breslau) (Valamilyen Lengyelországról szóló könyvben olvastam ?- ki tudja)
    Ahogy 1956 környékén is voltak segélycsomagok (élelmiszer és egyéb) - tán' arra emlékszem ?- volt 1945 után is (Marshall-terv részeként) Így aztán lehet, hogy nem ismerős személy küldhette a csomagot. (?) (+ Rákosi idők) - bár ki tudja. Sok minden elképzelhető.
    (A napokban én pl. az IKKA csomagokról keresgéltem, mert arra sem nagyon emlékeztem.) :-)

    VálaszTörlés
  3. (mellesleg régebben meglepett, hogy USA városban magyar boltokat láttam (tv) és rajtuk az IBUSZ és IKKA feliratot - kb. onnan tudom, hogy mi a jelentése, kb. olyasmi, mint az IBUSZ-é volt.)
    Mivel a postást várom, most csak egy linket írok még be
    IKKA
    (na, igen- fiatalabbaknak nem IKEA ! ) Bocs, ha a link nem működne.

    VálaszTörlés
  4. (szombat)
    Egy régebbi témához ?...
    Ma reggel egy "nagypapa" nagy örömmel és gyorsasággal elvitt a kis boltból 2 "doboz" vattacukrot. ( 120 Ft/db.)- maradt ugyan egy db.- de "kedvetlen" voltam és nem vettem meg. (szemüveg - szokás szerint - nem volt nálam) - felolvastattam magamnak,- jól emlékeztem, "gyártó" (származási hely) Lengyelország.
    [ Mellesleg "csendes " megfigyelésben vagyok ... ( 1-2 éve?)- látva a nagyszülők (reggeli) vásárlásait ! ( Jelszó : jönnek az unokák! a hétvégén!... ) - ill. van, hogy reggel 06- 06.30. között együtt jönnek... szóval, tanulságos! (?) -)

    VálaszTörlés
  5. Szia. Fel tudnál tenni képet a babáidról? Nagyon szépek lehetnek! Épp most fordítottam le egy hosszabb cikket Kathe Kruseről. Nagyon boldog lennék, ha lenne egy ilyen baba a gyűjteményemben:-) Talán majd egyszer kézbe foghatok egyet.
    Üdv
    egy bababolond
    http://bababolond.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  6. Kedves Bambuc, ezek a babák régesrégen nincsenek már meg. Hogy az "élet viharai" merre, mikor sodorták el mellőlem, nem tudom. 70 év nagy idő, sok minden megtörténik. Elvesznek a babák. IS.

    VálaszTörlés
  7. Óh, de sajnálom! Az én nagynéném, aki szintén 70 éves, mesélt egyszer egy csodaszép porcelán/kerámia fejű babáról, aminek mindegyik testrészét lehetett mozgatni és amit születésnapjára kapott. Sajnos mikor megérkezett a baba, derült ki, hogy a feje végig megrepedt, ezért nagyapám visszavitte a babakészítőhöz. Újat végül is nem kapott, ezért abban az évben baba nélkül maradt. Érdekes, hogy megmaradt ez az emlék benne...

    VálaszTörlés
  8. Igen, fura, hogy az ember évtizedek távolából mikre emlékszik - sokszor tényleg viszonylag jelentételen dolgokra, más, nagyobb események meg elhalványodnak.

    VálaszTörlés