2020. október 19., hétfő

Oda-vissza két óra, 158 fotó

A mandulástól (a hajdanvolt kempingtől) a Flóra pihenőig és vissza két óra, 158 fotó. Ez a ma délutáni "teljesítményem". Gyönyörű idő volt, gondoltam, ki kell használni, még akkor is, ha így ősszel szépséges virágok nincsenek már. Igaz, az út végén (ezt tudtam előre), vártak a zuzmós kedvenc köveim, készítettem is róluk vagy 30 fotót. 

Örömmel láttam, hogy tényleg megkezdődött a gyükési bányagödör feltöltése - hogy mikorra lesz kész, azt viszont nem tudom megbecsülni. "Elnéztem" (fényképezővel) arra a pécsszabolcsi dombra, ahol tegnap sétáltunk,  meg  Árpád tető felé, ahol a hét végén jártunk. És lefényképeztem mindent, amit érdekesnek találtam. Itt egy csokorra-való belőlük: 


     Balról az erdőben Árpád tető, István I és II. akna között a Széchenyi akna,                                         előtérben a gyükési bányagödör

   A középen látható csúcsos kis templom a pécsszabolcsi, s a mögötte lévő                                             dombot  jártuk be tegnap.





           A mandulás és a Dömörkapu között négy kis pihenőhely is van.

                                            Az állatkert bejárata


                                        A tv torony a mandulásból


                                     Pihenőben a kisvasúti kocsik


                                                        Flóra  pihenő


                            Rettenetes geológiai földmozgás néma tanúi

                            (a vízszintes rétegek 90 fokkal elfordultak !)




 Ezek kedvenceim, a zuzmók, nevüket nem tudom, 20.000 fajta van belőlük...


 Aranyosfodorka egy zuzmón csücsülő mohalánnyal beszélget, alul jobb                    oldalon egy kutya figyeli őket  :-)

             Farkas-kutyatej -  felülről nézve mintha egy fenyőerdő lenne....


                             A 2020-as év bogara: a tavaszi álganéjtúró



                                        Őszül az erdő....



8 megjegyzés:

  1. Jól teszed, hogy kirándulsz, tedd akár minden nap, vagy minden másnap, amíg ilyen szép őszi idő van. A jövő hét ismét csapadékosabb lesz, az előrejelzések szerint.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan így gondolom....és ki kell találjak valami "jót" (=értelmes feladatot) az eljövendő rosszabb, hidegebb napokra is...

      Törlés
  2. Szép helyen kirándultál és szép fotókat hoztál köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs ám ez messze, az u.n. "parkerdő" területén vannak (voltak) ezek a létesítmények - de se a kemping, se a vidámpark már nincs meg, csak a romjai....

      Törlés
  3. Így legalább én is kirándultam.Még sokáig fotózz és kirándulj sokat!Bármelyik évszak adja a maga szépségét!
    😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megpróbálom - nagyon érzem, hogy a téli begubózás előtt fel kell töltődnöm...
      Sajnos csúszós időben én már nem merek a lakásból kilépni se....

      Törlés
  4. Komoly sétát tettetek meg! Indíts egy "ismerd meg Pécset"c. albumot!;)
    A nagy kép jobb oldalán, én látok mohából egy csücsülő kutyácskát, nyakörvvel!:)
    Nálunk a zuzmók a fák ágain vannak és sárgák - ez is egy fajta. Azt mondják nem ártalmas. Nem tudom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd gondolkodom, hová lenne érdemes elsétálni...de valahogy a városba nem nagyon kívánkozom. Ma is voltam, kint a Gyükésben, majd mutatom a képeket.
      Igen, a sziklán ülő kislány mellett ott a kutya és balról az aranyosfodorka figyeli őket :-)

      Törlés