2020. november 7., szombat

4+1 csúcs

Végre, végre sikerült az ötödik is !

Nem kis elhatározó-erő kellett, mert a torony, ahová felmászni szándékoztam, alulról nézve igencsak magasnak tűnt. De sikerült... Nem, nem mondom azt, hogy ez volt a "csúcsok koronája" - hiszen az én igazi "csúcsom" nem ez volt. De azért régóta terveztem és örülök, hogy ez is sikerült.

Tegnap ugyanis felmásztam a pécsi székesegyház tornyába. 75 évesen 133 lépcsőn fel és le. Igenis büszke vagyok magamra... írom ezt azért, mert megdicsérni senki sem fog, tán lesz aki rosszallóan csóválja a fejét, vagy legyint, hogy már megint eggyel több a hülyeségeim közül. Nem baj. Nekem tegnap nagyon boldog napom volt.

"Természetesen" a nagy örömmámorban,  a templomról - úgy egyben-egészében - elfelejtettem képet készíteni, de a net tele van fotókkal, ezek közül csatolok hát egyet, a képen pici piros x-szel jelölve, a jobb oldali első toronynál a helyet, ahol fent voltam, ahonnan a fotók készültek.



             Kép:  https://www.szekesegyhazi-plebania.hu/#&gid=1&pid=1

 Szerencsémre az idő csodás volt és még nagyobb szerencsémre nem voltak sokan, így hát nyugodtan kattintgathattam a gépemet, ügyesen kikerülve a madárvédő dróthálót - ami ugye a képek szépségét tönkretette volna.

Jó volt, szép volt, tényleg boldog voltam.





                       Lépcsők, ablakok, egy makett a hajdani püspökvárról

A hatalmas harangok: a Szent Pál 500 kg, a Nagyboldogasszony 800 kg, az Assisi Szent Ferenc 1000 kg.

 

                                Ez a "csúcs", a torony teteje belülről


                                              A püspöki palota

                                                    Káptalani Levéltár és Plébánia

                                                   Makár hegy

Fent az Üdülő szálló, most ha jól tudom Kikelet étterem, a Francia emlékmű, a               Fenyves hotel, előttünk az Aradi vértanúk (volt Petrezselyem) utca 

                                    Kálvária és a Havihegyi templom

    Ágoston téri templom, Lyceum templom, a rendőrségi toronyház és az egyetem tornya mögött a hőerőmű, ill. a belvárosi templom

               A városháza tornya (Széchenyi tér) és a Csontváry múzeum

                          Zárda templom, Ferencesek temploma


               Ez pedig velem szemben a templom ÉK-i tornya, közelebbről....

Aki érez elég erőt magában, ajánlom, mássza meg a lépcsőket, természetesen jó időben és gyönyörködjön a kilátásban. Nagy élmény.                          Legalábbis nekem az volt.

És akkor búcsúzóul  megörökítem itt az én eddigi "csúcsaimat ": 

        A pécsi minaret tornya (évek óta már nem látogatható, életveszélyes) 


                                           A pécsi TV torony


                        A pécsi székesegyház látogatható (DK-i) tornya

A pécsi városháza tornya
 

          Végül, de nem utolsó sorban: az én gyönyörűséges Triglavom ♥

                                             

(Az utolsó 5 nem saját fotó....)

20 megjegyzés:

  1. Gratulálok! Szinte ugráltam örömömben,hogy ARANYOSFODORKA a példa.Nagyon tetszik a Makár és a Kálvária.Hajrá, csak így tovább!Egészséget kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A gratulációt, jó kívánságot köszönöm, tény: boldog napom volt. Olyan jó, ha az ember eléri a céljait. ...És elég ritka...meg kell hát becsülni és meg kell őrizni az emlékét, hogy nehéz napokon is legyen mire gondolni.

      Törlés
  2. Mari gratulálok a torony-mászáshoz. Nagyon szép fotókat készítettél, köszönjük!
    Másszál csak minnél tovább, és ehhez jó egészséget kívánok!
    Egyébként nem is tudtam, hogy fellehet menni a toronyba, honnan lehet, és időpont is van mikor?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A jókívánságot köszönöm ! :-)
      Bár nem tudom, ezek után még hová kellene felmásznom, egyelőre nincs tervem.
      https://pecsiegyhazmegye.hu/latogatasi-informaciok/hazirend
      Ezen a linken olvashatod a szükséges infókat a toronylátogatással IS kapcsolatban.

      Törlés
  3. Tapsot érdemelsz!
    Én 19 évesen,egy komplikált vakbélműtét után,varratokkal a hasamban másztam meg a fenti
    Minaretet.Ha már kiengedtek egy kicsit a kórházból... Ma nem tenném.Nehezen jöttem vissza.Egyébként klausztrofóbiásoknak kínszenvedés lenne,olyan szűk a tér és magasak a lépcsőtávok.Ma már nem mászik fel az imám,hangszóróból harsogta az imára hívást külföldön,amerre jártam,például Palesztínában is.
    Anci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is a szűk és magas lépcsőkre emlékszem - és nem nagyon csodálom, hogy nem látogatható, már évekkel ezelőtt is elég rozzant állapotban volt.

      Törlés
  4. Én azt hiszem,van még egy torony Pécsett,amit valószínű,hogy te is megmásztál.Amikor átadták a TV tornyot,nagy szám volt.Ha jól emlékszem,400 valamennyi lépcső volt.Akkor volt divat a nagyon magas talpú klumpa.Odafelé még hagyján,de lefelé a toronypresszóból nem semmi volt abban a magas klumpában.Úgy remegtek a lábaim,hogy talán még a lépcső is rezonált tőlem...na,ez csak vicc volt,de rossz rágondolni,hogy mennyi hülyeséget csinál az ember,amíg fiatal.
    Anci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tv torony bent van a 4-ben ! :-)
      Igen, voltam fent "gyalog" is, meg lifttel többször.Gyalog, az tényleg kegyetlen....

      Törlés
  5. Gratulálok! Szép teljesítmény mind. A fotók is nagyon jók. Kár, hogy a minaret nem látogatható, ebből kimaradtam, bár a városháza tornyában sem voltam, nem tudom oda van-e lehetőség felmenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A minaretet reménytelennek érzem, hacsak fel nem újítják...A városház tornyába még lehet, hogy szerveznek csoportos látogatást, figyelni kell a híreket, esetleg érdeklődni, mert túl nagy hírverést biztos nem fognak csinálni neki.

      Törlés
  6. --amikor itthon felejtem a telómat (gyakori) és lent veszem észre, szinte naponta teljesítem ezt a lépcső-adagot. Valószinűleg azért kekeckedem, mert hozzámig nem fotóztál el, pedig csak egy fokot kellett volna nyugat felé billenteni a gépet, szépek a fotók.(HM)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az az érzésem, hogy a házatokat az ÉNy-i torony pont takarta - arrafelé nem volt kilátási lehetőség, azért nem készült fotó. A lépcsőzés állítólag jó edzés :-)

      Törlés
    2. --nem. Mármint a tornyokra vonatkozóan..

      Törlés
    3. Te látod a teraszról azt a torony-részt, ahol a kilátó van, ahonnan fotóztam ? Ha igen,látszik, akkor csak én nem fotóztam, ha nem, akkor tényleg eltakarja a másik torony.
      Nem megyek fel még egyszer, hogy megcáfoljalak.... :-)

      Törlés
  7. Óriási!!!! Gratulálok és sárgulok!:) Még nem voltam ott, de biztos kipróbálom! Gyönyörűek a képek!Tudok még egy "tornyot", ahol nem voltál, de még lehetsz!;) Nem egy Triglav..:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha ugyanarra gondolunk, s melynek ismerem az "alkotóját" - akkor ígérem jövőre oda is felmegyek :-)

      Törlés
  8. Orulok a kepeknek es a lepcsozos kalandodnak. Nagyon jok a szinek es a fenyek rajtuk es a boldogsagod is atjon beloluk! A pecsirol eszembejuttatad az egri minaretet,mennyire furcsa erzes volt megmaszni.Majd mire kellokeppen elszedult az ember a szuk terben a csigalepcsotol, meg furcsabb volt a keskeny "kiallojarol" korbenezni,nem meg kozvetelenul lenezni belole. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon örültem a saját sikeremnek. (elég ritka az ember életében az ilyesmi...) A minaretre én se túl jó érzéssekkel gondolok vissza a szűk, magas lépcsők miatt - bár a kilátás szép volt. Megértem, hogy manapság a müezzinek nem másznak már fel, hanem hangszóró közvetítik az imájukat.

      Törlés
  9. Gratulálok ügyes vagy és kitartó mert ennyi lépcsőt megmászni igencsak elfáradhattál:) Nagyon szép fotókat készítettél!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pompás időt fogtam ki, a megmászás siker-élményén kívül ez plusz ajándék volt.Örülök, hogy tetszettek a képek.

      Törlés