2020. november 4., szerda

Püspökszentlászló arborétum

Úgy gondoltam a  püspökszentlászlói utam fotóit két részletben mutatom meg, mert annyit készítettem, hogy hosszasan lehetne nézegetni - és ilyenkor elgondolkodom, vajon nem csak nekem mondanak-e bizonyos helyszínek, képek valamit, más számára meg unalmasak.... Igyekszem kiválasztani, ami valami miatt a nekem kedvesek közül is "kiemelkedik", de be kell valljam, nem könnyű feladat. Ha az ember szeret, csodál egy tájat (vagy bármi mást), könnyen abba a hibába esik, hogy azt hiszi, másnak is épp olyan érdekes.

Na - elég ennyi szöveg az elejére.

Tény: mindenkinek, akinek lehetősége van/lesz, ajánlom, egyszer legalább menjen el Püspökszentlászlóra. Nagyon vacak az út - arra is gondoltam, tán szándékosan, mert így kevesebben járnak erre, ill. aki mégis, az lent hagyja a faluban (Hosszúhetény) az autót és felgyalogol ide a hegyre. (Vagy félúton visszafordul....) 

Nos én már öreg vagyok ekkora úthoz, így hát autóval mentem fel és minden erőmet, időmet a fotózásnak szenteltem. Kétfelé bontom a képeket, most az arborétumot, a kastélyt és környezetét mutatom  meg, a követező pedig a Megbékélés háza lesz. Igen, igen, már írtam ezekről, pár évvel ezelőtt - de talán nem mindenki olvasta/látta, s aki mégis, talán még egyszer megnézi a helyszínt, őszi pompájában is. 

Először három "ilyen volt/most ilyen" képet mutatok: 


                           A kápolna 2012-ben és 2020-ban 

                      A püspöki kastély 2012-ben és 2020-ban


      Hettyey forrás, nevét az építőjéről Hettyey Sámuel püspökről kapta, aki  a forrást       1898-ban kiépíttette. Kár, hogy nincs rendbehozva...(2012-es és 2020-as képek)


                     Képek a parkból és a szabadtéri misézőhely











Virágok/növények közelről: 


                                       Rózsa méhecskével

                                    Másik rózsa szöcskével






   A régi temető, benne az apácák keresztjei, fent a dombon a hajdani                                                       kálvária

                                     Szent László szobra




                                        Őszi színek...


      Itt egy részletes, hivatalos ismertető a helyszínről:

     http://puspokszentlaszloikastely.hu/kastely-arboretum


Egy kedves olvasómtól kaptam kis kiegészítést, bemásolom ide, ugyanis hátha hasznára válik valakinek, aki most készül Püspökszentlászlóra. Kár, hogy én nem tudtam erről…. Köszönöm a kiegészítést.

„….Ahogy  bemegyünk a bekerített területre, mögöttünk a kastély. Lemegyünk jobbra a kerítéshez, melyen  van egy kapu. Ha átmegyünk rajta és a kis patakon átgázolunk, akkor jól látszik egy kitaposott út, mely az erdőbe visz. Tán 300 méterre le lehet menni a völgybe. Kiépített átjáró van. Jobbra van egy Mária forrás. Csodálatos, iható, nyáron is nagyon hideg vízzel.

Ha tovább megyünk a kitaposott úton, balra fel a hegy felé, kb. 120 métert, itt egy nagyon szép piéta szobor található egy kis kápolnában.

Télen, ha a lombok nem takarják, szemben a túlsó hegyen látható a Szent László szobor, a temető fölött. Nincs messze és érdemes megjárni, mert csodálatos élményt ad a csend, a hely szelleme. Ezt mindenki megjárhatja,nem olyan megerőltető séta.”


14 megjegyzés:

  1. A szép dolgokat mindig jó nézni csodálni, akár ismeri az ember a helyszínt akár nem! Szép fotókat hoztál !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem az én érdemem a szépség ! A természet idén csodás színekkel ajándékozott meg minket - jó lenne, ha mindenki észrevenné és tudna is örülni neki. Olyan kevés szépség van ma már a hétköznapokban körülöttünk... ami kevés adódik, annak örülni kell.

      Törlés
  2. Jó, hogy a fotók által van összehasonlítási alapod! Vajon a forrásra miért nem szántak pénzt? Kár volt kihagyni, mert egyébként rendezett, gyönyörű hely! Nyaranta, vagy jó időben mi is kirándulunk ide a gyerekekkel és olyankor birtokba vesszük a "szabadtéri színpadot".:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretem ez a helyet én is. Vannak a Mecseknek gyönyörű részei, csak fel kell keresni ezeket - és máris kisimul az ember lelke... A forrás dolgát én se értem...Nem hinném, hogy egy vagyonba kerülne és olyan éles a különbség a rendbehozott épületek és a közvetlenül előtte lévő forrás között.

      Törlés
  3. Nyáron jártam az arborétumban, s akkor folyt a felújítás. Minden szép lett. Ez a temető sokszor jut eszembe, nem is tudom miért? Talán a mutatott keresztek miatt, belegondolva a volt apácák életébe.S az ősz itt is csodálatos!Már az arborétumban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az épületek (legalábbis kívülről -. mert bemenni nem lehetett) szépek. Bár gondolom, belül is felújították. Szerencsém volt ezzel a pompás idővel, egészen más a hangulata, mint egy borús napon, mert most csodásak voltak a színek.

      Törlés
  4. A forrást már számtalanszor felújították, sajnos szakszerűtlenül. Rossz, vizes, salétromos téglákat hiába vakolnak be, és meszelik le, az 1 éven belül megint tönkremegy. Ráadásul az építmény is folyton reped. Le kellene bontani, és egy új támfalat készíteni, de nem csak ez a probléma, hanem, hogy a vizet is másfelé vezetik, és gyakran nem is folyik semmi a kifolyócsőből. Egyébként az eredeti forrás nem itt van, ez csak egy falazat, benne tározóaknával, ebbe a víz, a kb. 80 m-re lévő forrásból érkezik, ami a hegy oldalában van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, az lenne jó, ha itt egy teljes felújítás történne, még akkor is, ha valójában nem itt van a forrás (nem tudtam). Csak olyan fura, a felújított szép épületek mellett erre vajon miért nem jutott pénz ? vagy majd jövőre ??? Ki tudja...

      Törlés
    2. A forrás vize nem iható,a KÖJÁL bezáratta.Nem tudom,érdemes-e új kifolyót építeni,ha a víz nem iható...
      Érdeklődve olvastam a linket az arborétumról.Nekem új volt sok minden benne,mert másképp tudtam az arborétum történetét-mégpedig hiteles forrásból.A Cserháti püspök Úr titkára jó barátom mutatta be nekem először és ismertette a történetet.
      A fenyőket az ott élő apácák lelki gondozója,egy pap ültette. Az volt a büszkesége,hogy a fenyői az ég felé törtek és hatalmasak lettek.Bizony,ha a csúcsát akarom látni,az ég felé kell tekintenem---Nem messze a szabadtéri színpadtól ültetett kaukázusi jegenyefenyőből egy templomhajó formát,most is láthatók a fák.Az a fenyő,amit a templom tornyának ültetett,félbe lett vágva és rajta a pap mosolygós képe,az alábbi szöveggel:
      "Fák,virágok hű kertésze volt,
      Embertestvérhez jósággal hajolt.
      A lelke itt él.csak a teste holt."
      Mindig felkeresem,ha kimegyek és elmondok egy imát érte.Neki köszönhető az arborétum.Feltenném a képet,de itt nem tudom,majd privátban küldöm neked.
      Anci

      Törlés
    3. Igaz, régebbi anyag, de a forrásról itt lehet olvasni turistautak.openstreetmap.hu honlapon - a forrás állapotán talán ők (?) tudnának segíteni (?) - http://facebook.com/mecsekiforrasvednok ( A forrás névadójának a neve helytelenül lett elkészítve,- állítólag - helyesen Hetyey-forrás )

      Törlés
  5. Nagyon szép arborétum, látványos fotókon bemutatva. Nekem is tetszettek az összehasonlító képpárok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem szerencsém volt, csodálatos időt fogtam ki. Egy borús nyári, vagy tél-eleji napon nyilván nem lehetett volna ilyen csodás színeket fotózni. Örültem, hogy ez így sikerült. Az összehasonlítás véletlenül jutott szembe, ugyanis nem tudtam a felújításról és ez kellemesen lepett meg (leszámítva a forrás ügyét...)

      Törlés
  6. A forráshoz : állítólag ( eredendően) a tábla felirata nem jó,- helyesen Hetyey-forrás ( lehet olvasni a ... turistautak.openstreetmap.hu honlapon róla ) - ( az összes mecseki forrásról is ) 2.) Lelkes emberek sok forrást rendbe tesznek önerőből (?) - talán itt kellene megemlíteni. (?) http://facebook.com/mecsekiforrasvednok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tudok róla, vannak többen is, akik a forrásokkal (is) törődnek. Lehet olvasni ilyesmiről a http://baranyaidombsag.ucoz.hu/ oldalon is sokat. Talán egyszer valaki a forrás táblán a nevet is kijavítja.

      Törlés