Monológ a harisnyáról

Nemrégiben vettem két  nylonharisnyát, mert a tavalyiak valahogy felmondták a nyári pihenő után a szolgálatot. Nem is értem, mi történik a szekrényemben májustól novemberig – amíg a harisnyák ott kucorognak, várva, hogy újra használjam őket. Elöregszenek ? Vagy egyszerűen csak  ócska (kínai) ? Ma már a harisnya is ócska.

Ám ahogy nézegettem ezt a lefutott szemű harisnyát, eszembe jutott a szemfelszedés, no meg az átkötött harisnya.

Gyanítom, ezt a két fogalmat csak az idősebb korosztály ismeri. Pedig mekkora nagy szenzáció volt a hatvanas évek elején, ha volt az embernek egy ilyesféle átkötött harisnyája ! Ez tul.képp azt  jelentette, hogy voltak emberek, akik ilyennel (is) foglalkoztak. Egy normális harisnyát elfejtve, a hajszálnál is vékonyabb szálakból képesek voltak „új” – harisnyát készíteni. Ez azonban már nem volt olyan finom, selymes tapintású, mint a gyári, de mint „átkötött” még jó ideig szolgálta a gazdáját. (Szinte az ujjaimon érzem most is a kicsit „morzsás” tapintását.)

A „rendes” harisnyákat  ha pár szem le/fel szaladt rajta, már vitte az ember a szemfelszedőhöz. Akkoriban voltak nők, akik ezzel keresték a kenyerüket. Még ha soványka kenyér volt is… És gyanítom, legtöbbünknek volt otthon szemfelszedő tűje, amivel az egészen rövidke kis szem-lefutásokat lehetett jól-rosszul korrigálni.

Ó, és azok a „varrásos” harisnyák – mennyire kellett vigyázni, hogy a harisnyatartóra ügyesen csatolja/kapcsolja fel az ember a harisnyát és az a bizonyos csík a formás vádlin hátul nyílegyenesen fusson felfelé…(Hogy vigyorogna egy tini, ha ezt most olvasná….pedig hát „halálosan” komoly dolog volt ez akkoriban egy magára valamit is adó nőnek!)

A harisnya kapcsán az is eszembe jutott, hogy  már történelmi időkben,  a 16. születésnapomra kaptam életem első törpe-tűsarkú cipőjét ! Te jóságos Isten, mekkora szenzáció volt az, akkor ! Az osztálytársaim közül a többségnek még nem is volt ilyen. Az enyém – kristály tisztán emlékszem rá még ma is - egy egészen halvány drapp, vagy inkább vajszínű, egyszerű  kis cipő volt, kb. 4-5 cm-es tűsarokkal, elöl egy masnival. Nagyon sokáig megvolt, hiszen csak ritka alkalmakra volt szabad felhúzni, s ez nem jelentett évi 8-10 alkalomnál többet.

Nem is értem, akkoriban egészen jól elvoltunk 2-3 pár lábbelivel, mondjuk egy bakancs, egy félcipő meg egy szandál – ez volt a „készlet”. Hát igen, az egy egészen más világ volt…

        Kép: https://mucsarnok.blog.hu/2018/06/16/szakmak_a_multbol

Ma ebben a szépséges eldobós társadalmunkban minden silányabb minőségű, mint anno. Veszed, kicsit használod, eldobod, és veszel egy újat…

Nem látom  át ennek a rendszernek az előnyös oldalát, én egy egészen más világban nőttem fel, a hátralévő idő kevés ahhoz, hogy megváltozzon a gondolkodásom. Ha volna szemfelszedő,  gyanítom, én ma is járnék hozzá. Kifejezett fizikai fájdalom nekem, ha egy kis hibás dolgot szemétbe kell dobjak, mert már nincs, aki megjavítsa. Megszoktam, hogy  azt, amiért megdolgoztam, megbecsüljem, óvjam, karbantartsam. A háztartási gépeimet se cserélgetem csak azért, mert kapható már egy újabb típus. Elfogadom, hogy a régi talán kicsivel több energiát fogyaszt, de hát ezen kívül semmi hibája !

Egyszóval nem az én világom ez már… 

(Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy ép a napokban láttam a legdivatosabb most a "mesterségesen" felfutott szemű, hogy ne mondjam, majdnem rongyos harisnya viselet. Hát a világ már jobban nem fog megbolondulni....) 

  Nem vicceltem: https://marieclaire.hu/divat/2020/11/04/gucci-lyukas-harisnya/