2023. augusztus 21., hétfő

Havihegyi napfelkelte

Legyen az első bejegyzésem egy teljesített „feladat”. (Egy barátom ajánlotta: kelj fel korán, fogd a fényképeződet és menj sétálni) – Ezt tettem és a szívemnek oly kedves Havi hegyre autóztam fel. Hajnali fél 6, vasárnap (mi több ünnep – aug.20) lévén a város mélyen alszik még… Sehol egy autó, egy ember…
Körbejárom a templomos hegyet, fényképezek, eszembe jut a mandulafa története, meg hozzá a vers:

2018-ban megnyerte a magyarországi Év Fája szavazást, 2019-ben pedig az Európai Év Fája lett. Nemcsak szépsége miatt lenyűgöző, de a története, a környezete és a mellőle nyíló panoráma miatt is különleges. Már 1916-ban és 1926-ban is említették a napilapokban a hegyre vezető utat szegélyező mandulafákat, amelyek tavasszal virágokkal örvendeztették meg az erre járót, nyáron pedig árnyékot nyújtottak neki, nem is beszélve az őszi termésről. A közvetlenül a templom bejárata előtt található, csavarodott törzsű fa mintegy 135 éves, és a pécsiek számára kivételesen kedves. Ráadásul 1466 óta, amikor Janus Pannonius püspök megírta a versét a mandulafáról, a mandulavirágzás a műveltség és a megújulás szimbóluma a városban.

Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról

Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe' se látott,
Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.

S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?

Fényképezgetés közben igyekeztem olyan helyet találni, ahol láthatom a Nap felkeltét…A képek nem sikerültek valami jól, nincs gyakorlatom az ilyen fotózásban. Olyan lassan bújt elő a felhők mögül…
Na de azután…..
Aztán mégis csak felkelt, és itt van róla a dokumentáció:


Néhány képet készítettem még: 

A templom és előtte a híres mandulafa


A mandulafa mögött a belváros, a Széchenyi tér épületei láthatók.
(A képen nem látszik, de reggel 6-kor még égtek a lámpák a városháza tornyán...)



A sétány - még sétálók nélkül, kora reggeli szürkületben, még napfelkelte előtt


A Tettye völgy...a háttérben a Makár hegy, ill. a Jakab hegy kis része


Tervezem a következő sétát....


8 megjegyzés:

  1. Nagyszerű, hogy ilyen szép képeket láthatunk. A reggeli séta kellemes és hangulatos. Biztatlak a holnap reggeli sétára. Napközben úgyis nagyon meleg lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A holnapot nem ígérem, de valószínű sort fogok keríteni még ilyen reggeli körútra.

      Törlés
  2. Gyönyörű és különleges. A mandulafáról tudok, örülök, hogy te is megörökítetted

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretem ezt a helyet. Számát nem tudom, hány százszor jártam itt 78 év alatt - de nem untam még meg....Szurkolok a mandulafa életben-maradásáért (ebben a szaharai időben...)

      Törlés
  3. Csodás fotók! Én is azt vallom, hogy a hajnal a legszebb! Ahogy öregszem, egyre többet vagyok fenn korán és látok csodákat. Minden rosszban van valami jó.:) Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hozzá kell tenni, hogy szépség csak a természet közelében van - hajnalban is. Neked szerencséd van, csak ki kell lépni az ajtón....De nem tartom lehetetlennek, hogy ha nem lesz ilyen meleg, esetleg sort kerítek még ehhez hasonló sétákra...

      Törlés
  4. Gratulálok, fotóid remekül adják vissza a korareggeli hangulatot annak minden szinekben történö változásával.
    Az öreg mandulafa gyerekkoromat juttatja eszémbe a többiekkel együtt, melyek kihaltak lassan. A
    márciusi virágzást mindig jól láttuk az udvarunkból, mikor fehéhér manyasszonyi ruhájukba öltözködtek.
    Nyár végén mandula érés udején aztán mandulákat keresni a füben mentünk hasonló rövidnadrágos barátainkkal. Ha nem volt a füben, kicsit megfobáltuk a lombokat aztán vagy hullot le valami vagy nem.
    A havi búcsúk ugyancsak kapcsolódnak
    a templomhoz, a zarándokokkal az emlékeimhez. A vattacukor a törökméz illata, a mézeskalácsok sokasága. Céllövölde, körhinta, medvecukor mind mind jelen vannak az emlékek tárházában. Milyen boldog gyerekek voltunk, beértük egy szelet zsirozskenyérrel a kézben felmenni a havi hegyre, vajjon mit árulnak búcsusok? Egy similabdára meg egy pohár „márzra“ futott a kis filléres zsebpénzböl amit anyám adott búcsúra. Ha anyámnak jókedve volt, akkor megtoldotta, és igy a körhintára is fel lehetett ülni.
    Öreg mandula fa mely túlélte a többieket, ha ott lennék átölelném és megkérsezném: emlékszem -e rám, mikor megdobáltam én is ágaidat pár szem manduláért? Bizony nyolcvan év távlatából megérdemelne egy ölelést, hiszen közeli szomszédok voltunk.
    Hiszem azt hogy fák a növények a virágok emlékezni és érezni tudnak.
    Örülök a felvételeidért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reméltem/gondoltam, hogy neked többet fog jelenteni ez a helyszín, mint a többi olvasónak...Hiába, a gyerekkor .élményei tartósak és jó visszagondolni rájuk, Írtam a havihegyi búcsúról régebben is: https://aranyosfodorka.blogspot.com/2008/01/havihegy.html
      https://aranyosfodorka.blogspot.com/2008/08/bucsu-pecsett-havihegyen.html
      Őszintén szólva a mandulafának én is "szurkolok" - olyan kevés a csapadék és olyan "rossz helyen van"...Csak reménykedem, hogy él még egy darabig.(A kísérletek - öntözés híján - újabb csemeték ültetésére - nem sikerültek. A kis fák kiszáradtak gondoskodó locsolás híján....)

      Törlés