2024. szeptember 5., csütörtök

Rab Zsuzsa: A magányos

Azt kell mondjam, az időskori szenilitásnak vannak jó oldalai is. Ugyanis a neten kóborolva eszembe jutott, egy vers(részlet), gondoltam, megkeresem és mivel amúgy is oly régen tettem már ide be verset, hát legyen egy ilyen bejegyzés is. 
Nem is emlékeztem pontosan, hogy a nyomtalanul múló perceket ki, mikor, hol verselte meg... Hát így nem lehet ennyi könyv között keresgélni. Reménytelen. Ja, a neten se találtam az emlékezetemben lévőhöz passzoló  verssort...és persze könnyen lehet, hogy már nem is pontosan emlékszem...Itt az egyik, a  "szép-verses" könyvsor, innen kellett volna kikeresnem:



Vagy innen, ahol a "többi" verseskötet található: 


Na nem, ez teljesen reménytelen...Persze megnéztem a gépben is, de valószínű már az idézetre sem emlékszem jól. Mindegy....
Viszont találtam ezt, az alábbi verset a  "bejelöltek" között. (A "bejelöltek" a felső képen kicsit láthatók, ugyanis ahol kedves vers volt a könyvben, oda  jelző-cédulát tettem - s az úgy is maradt évtizedek óta...Igaz, valahogy nem illik a vers a mai 39 fokos meleghez - de különösebben nem érdekel...Ezt találtam, ez került ide (és ezáltal fel a netre, mert eddig ott sem szerepelt...) 


Rab Zsuzsa: A magányos

A magányosnál nincs esendőbb.
Mindig le kell tennie valahol
magánya batyuját.
És amikor újra fölveszi,
kétszerte súlyosabb:
cipeli benne szégyenét is.
Azért csak elmegy - barátaihoz.

Már átestek az első hogyvagyon.
Bedönti hidegét az ólmelegbe.
Leül. Mint egy sötét csomó.
Felhorzsolja idegensége
a sima levegőt.
Most....kiszakad belőle végre,
hogy ő.....hogy így......De felnéz -
és rámered:
egysége biztos ráncai mögül,
iszonyú messziről,
a férfi-, nő-, és gyerekarcú
háromfejű szobor.
Háromfejű közöny.

A gyerek csupa szemrehányás. 
Játsszunk ! Igazá-án !
-Majd. Azután.
"Mikor megy el?" A csöndben
a háromhangú kérdés
duzzad, érik, mindjárt lecsöppen.
Itatja máris a szivacs,
a jólneveltség:
- Azért ....ne siess még!

....siess....ne siess...
Már benne repes.
Tuszkolná ki a fészek.
Meglátja a sarokban batyuját. 
Mért hozta ide ?
Nem érti az egészet.
Siet hegyi szélben.
Süti az arcát.
Mint a szégyen.

Ropog a hó
elárvult léptei alatt:
Maradj magad ! Maradj magad !

Facér kutyák kísérik el hazáig.
Marasztalják a kapuban.
Sokáig
Közöttük álldogál.
Aztán egy almát tör ketté nekik.
Ha  már mást nem talál.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése