Mese+könyv

Egy levél-váltás és tegnapi vers-keresős délelőttöm során jutottak eszembe ősrégi mesekönyveim - hiszen általuk, vagyis rajtuk keresztül ismertem meg egyrészt a betűket, másrészt jöttem rá a szó igézetére, a mese varázsára.Kibányásztam a két legrégebbi foszlányos könyvemet, szerintem ezek nem is az én (mi) mesekönyveink voltak, hanem talán Édesanyámé... Annyira "szét vannak olvasva " hogy tényleg lapokra esnek. És élvezettel fedeztem fel gyerekkori csínyünk nyomait, bár a könyv "szent" volt nálunk, de valahogy egy idő után, vagy egyszer csak mégis szabad lett kifesteni a képeket. Merthogy NEM színes képek voltak akkoriban a mesekönyvben, a mi kis fantáziánk viszont csodálatosan színes volt...

Ha valamiért hálás leszek nagyon "az elszámoláskor" - akkor a kisgyerek koromért...A kertes családi házban-felnövésért, a rengeteg meséért - mert ezek igenis meghatározták az életemet. És most, amikor vénen, már egymagam ülök csendes szobámban - mégse vagyok "egyedül"...Tele van a fejem emlékekkel, képekkel, mert az a tíz év, az azért mégiscsak gyönyörű volt és végül-is hálásnak kell lennem, hogy legalább ennyi jutott - hiszen hány embernek nem jut ennyi sem...(Na jó, nem panaszkodom a tíz utáni hetven miatt se...)

Lefényképeztem ezt a két régi, most előszedett mesekönyvet, vagyis azt, ami még megvan belőle...És varázsütésre eszembe jutott megint és megint és megint a Nagymamám...Valójában ő nevelt bennünket (anyám-apám dolgozott)  és az ő mesélésére emlékszem...Na, ennyi elég is.....majd magamban folytatom az emlékezést...

Lehet, (biztos)hogy senkinek nem mondanak ezek a képek semmit - szóval, magam örömére tettem ezeket most ide...

Ugye, ugye, megmondták a gombok: szép életem volt, nincs miért sírnom.... (Aki még nem ismerné fel, Mosonyi Alíz-Háy Ágnes : Szekrénymesék-ből "idéztem"...már megint...)