 |
| Kép: https://hu.depositphotos.com |
Egyszer
volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép zöld mező, ami nekem nagyon
megtetszett. Láttam, sokan sétálnak arra, friss a levegő, szépek a virágok. Ültettem
ide kis fácskákat, virágokat én is,
naponta lestem őket, nőnek-e, jól érzik-e magukat, s ha igen mindig örültem.
És
akkor egy napon a rétre betévedt egy kecske. Elkezdte legelni a füvemet és
elkezdte rágogatni a csemetéim levelét. Hát a minimum, hogy azt mondom: nem
örülök neki. De mivel ez a rét nem csak az enyém – nem tudom a kecskét innen
kizavarni.
A
tehetetlenség bosszantó is, meg elkedvetlenítő is. Sajnos nem vagyok képes egy
legyintéssel túllépni az eseten.
De nem hinném, hogy az a jó megoldás, ha kiásom a fákat, virágokat és elviszem máshová.
Kecskék mindenütt vannak.
Így hát valószínű, csak kerítést építek....
De nem hinném, hogy az a jó megoldás, ha kiásom a fákat, virágokat és elviszem máshová.
Kecskék mindenütt vannak.
Így hát valószínű, csak kerítést építek....
Nehéz erre mit mondani,- ( főleg,hogy kecskét említettél, nem pl. birkát...) - igaz,csak találgatni tudnék,vagy csak sejtéseim vannak. Azt viszont tudom,- a kerítésépítésnek megvannak az "illetékesei(k)"... vagy ami fontosabb, ( otthon, a ház körül... is vannak építési szabályok pl. a kerítésépítésre.) Összegezve : szerintem, sem bosszankodni, sem elkedvetlenedni ( erre a kis időre (relatív,- kinek mennyi...) már nem érdemes. [ Na akkor,- mi elmentünk a piacra. :-) - hátha találkozunk a "k"... vírussal. :-) ]
VálaszTörlésAz én blogomban én alkotom a szabályokat.
TörlésInkább találjál valami más megoldást, vagy ezt csak viccnek szántad?
VálaszTörlésÉva, Neked mindig lesz kulcsod a kertemhez :-)
Törlés