2024. január 31., szerda

Baranyai barlangok meg a barlangkutatók

Nem tudom megmondani hogyan - hiszen egy szoborral kapcsolatban keresgéltem a neten - egyszer csak a Pécsi Természettörténeti (??? jobb volt szerintem a Természettudományi név …) Múzeum FB.oldalára bukkantam, aholis egy, a napokban megnyitott kiállításról volt szó.

Éspedig egy barlangos kiállításról…!!

Ez a Fb.oldaluk: https://www.facebook.com/jpmtermtud

Mint a szélvész már öltöztem, indultam, nagyon kíváncsi voltam… Útközben gondolkodtam, vajon abban a szégyenletesen szűk, aprócska kis termecskében mit is tudnak majd a barlangok világáról bemutatni – de hát mentem, mert hajtott a múltam…

(1968-tól 1974-ig voltam tagja annak a barlangos csapatnak, amit Vass Béla vezetett. Hat csodás év az életemből….)

Véleményem szerint nagyon jó kis kiállítás, a rendkívül szűk lehetőségekhez mérten nagyon sok mindent bemutat és elmesél. Abszolút dicséret illeti a rendezőket. Nagy, jól látható és világos magyarázó szöveget tartalmazó tájékoztató táblákon mesélik el a barlangokkal, barlangkutatással, kőzetekkel kapcsolatos érdekességeket, tudnivalókat. Nekem – majd mindegyik (leszámítva persze az újonnan felfedezetteket) ismerős helyszín volt, Orfű is, Abaliget is, Kőlyuk is, Nagyharsány, Villány is.

A kiállítás – nagyon okosan – sokféle kőzetet is bemutat,  bár lehet, hogy ez csak nekem volt igazán kedves kép, hiszen a lakásom is tele van kövekkel, a családom több követ fog örökölni, mint egyéb tárgyat. Sokszor nem tudok elmenni kövek mellett, mert megszólítanak és akkor fel kell vennem, haza kell hoznom megmosom, és szép tisztán ide-oda rakom…mert lassan már helyem sem lesz számukra.

 (Csak zárójelben:Értékesebb köveimet évekkel ezelőtt a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumnak ajándékoztam – azóta se hallottam róluk, eljöttek érte, elvitték, különösebbképp meg se köszönték…pedig – szerintem – értékes és érdekes kövek voltak. Levél-lenyomatos szén-darabok, cseppkövek, kővé vált kagylók és csigák, több ezer évesek, vagy pl. homok s Kheopsz piramis mellől.…stb)

Összefoglalva a sok fecsegést : ha pécsi vagy, menj el, és nézd meg ezt a kiállítást, érdemes !

 


Ez a kép ne ijesszen meg, így néz ki a pécsi Természettudományi múzeum 2024-ben !!!! Enyhén szólva is a város szégyene !!!!!!














Ezt csak azért tettem ide, hogy bizonyítsam, én is ilyen sátorban aludtam a nyári táborok idején. Úgy látszik a sátrak nem változtak az elmúlt évtizedek alatt....









4 megjegyzés:

  1. Szép kiállítás, valóban érdemes megnézni. Az épület és a korábbi múzeum sokáig zárva volt, nem volt látogatható. A múlt hónapban nyílt meg ismét a kiállítás. Sajnálatos, hogy az épület elhanyagoltsága nem vet jó fényt a városra. De éppen olyan, mint a szomszédos Néprajzi Múzeum, ott sincs már se festék, se vakolat... Annyi ugyan itt is látszik, hogy ezen az épületen új a tető, és van új ereszcsatorna. Amúgy nézegettem, hogy milyen "csodálatos" a múzeum bejárati ajtaja is. A múzeum ráragasztott felirata, az ajtó körüli három oldalon hosszú sávban a szörnyen kinéző ajtó mintázatát ábrázolja. Talán ezzel próbálták oldani a kontrasztot. Nem tudom, ezt észrevetted-e?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, nem vettem észre - de most látom...Szerintem azért tették oda, mert a porózus, széteső vakolathoz már egy rajzszöget se lehetett volna erősíteni...Szégyen.Ez az egész épület, úgy ahogy van, tényleg szégyen. Hogy egy Mecsek-alji városnak, ahol a környéken erdők, tavak stb. vannak, ennyi, ilyen legyen a term.tud. múzeuma...

      Törlés
  2. Örülök hogy kellemes kikapcsolódást találtál és nosztalgiázhattál kicsit! Ásvány köveket a kisebbik lányom is fiatalabb korában gyűjtötte, pár darab még mindig itthon van, néha az unokák nézegetik mikor itt vannak. Mosolyogtam ahogy írtad / már korábban is említetted/ hogy mit fognak örökölni a családod 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bevallom, szeretnék (szellem formájában) jelen lenni a lakásom szanálásánál...De végülis azok a dolgok, melyeket kedvelek, legyen az öreg bútor vagy bármi, itt vannak körülöttem, és én szeretek velük élni. Az meg, hogy mi lesz "azután" nem érdekel.

      Törlés