(A tegnapelőtti téma folytatása - kis kihagyással...)
Aki hosszabb ideje olvassa (esetleg?) a blogomat, az
tudja, évtizedek óta magam sütöm a kenyeremet. Azt is írtam már, hogy nyáron,
amikor a kenyérsütéssel a mini konyhám hőmérséklete maximálisra emelkedne – hát
akkor mégiscsak „bótit” veszek. Most épp nem azt akarnám taglalni, hogy a
boltokban kapható 30 féle kenyér (harminc féle áron) – és nekem a kipróbáltak
zöme nem is ízlik. Igaz, a legdrágábbakat megvenni nem volt lelkiismeretem,
mert nem adok lisztért meg vízért annyit, amennyi az árcédulájukon van,
akármilyen extra néven is nevezik őket… De „rendes=hagyományos” egy kilós
kenyeret azért már vettem…És akkor itthon minden esetben utolért a „meglepetés”
– pedig nem egy boltban vásároltam a kenyereket….Szóval a meglepetés az, hogy a
kenyér „súlytalan”…és a szádban ragacsossá válik….
Ha az én kenyeremből vágsz le egy szeletet, az biztos
nehezebb, mint a formára kétszer akkora bolti, de ha beleharapsz, nem ragad a
fogadhoz, hanem rágható és lenyelhető.
Nem szoktam másféle pékárút venni, mert a kifli, zsemle
ugyanilyen ócska…De most kaptam fél kuglófot a szomszédasszonytól… Na, ilyesmit
magamnak nem szoktam sütni, még örültem is. És ma reggel kakaót főztem, és levágtam
két szeletet a kuglófból….Már a szeletelésnél is gyanúm támadt…. Aztán a vajat
jóformán rá se tudtam kenni és amikor
beleharaptam, azt hittem, vajas levegő került a számba… Megint az a „testetlen”, mégis összetapadó és
ragacsos érzés uralkodott el a számban – mint némelyik kenyér esetében…
Hát szerencse, hogy ez a kuglóf egy fillérembe nem
került – mert igencsak sajnáltam volna, ha én ezért pénzt adok…Na nem, soha,
soha az életben ilyent én venni nem fogok. Ha nincs kedvem/türelmem olyan
sütni, amilyent a Nagymamám csinált (nem ettem ezer éve) – akkor már soha nem
fogok igazi kuglófot enni…
 |
| Szemre szép, még az íze is elviselhető - na de az állaga..... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése