2011. augusztus 18., csütörtök

Szó, szó, szó (Shakespeare: Hamlet) + kép


Ha van kis időd, ajánlom, nézd végig az alábbi két filmet (20 és 50 percesek) ! Szerintem megéri – bár eddig ismeretlen dolgokat nem tudhat meg belőle az, aki gondolkodik, és nyitott szemmel él… és sajnos igazán jó megoldás egyik film végén sincs…  



Még a villanykörte összeesküvés se volt igazán újdonság – legalábbis számomra – mert már rég rájöttem arra, hogy totálisan ki vagyunk használva/el vagyunk nyomva/agyilag meg vagyunk nyomorítva….




Egyébként pedig a „Nagy Testvér” figyel…
Nézd csak meg ezt:
Kétszeres kattintással teljesen felismerhetően felnagyíthatók az arcok…. (Nem az első ilyen kép, amivel találkozom…Bár én igazán már ebben sem hiszek, mert annyiféle trükk létezik a mai digitális világban ! Találtam a képen fejetlen embert, félbevágott testeket, stb… Tényleg az ember nem tudja már, mi a való és mi a hamisítás.)

(Köszönet az ajánlatokért  @x-nek)



2011. augusztus 17., szerda

Darázs

 
A napokban a kerítés mellett álló orgonabokromról állandó, erős zúgást hallottam – s  amikor megráztam a fát, hirtelen 4-5 hatalmas lódarázs lebbent fel róla. Első ijedelmemben azt hittem, hogy tán itt akarnak valamiféle fészket építeni,  hoztam is a rovarirtó spray-t,   csak hát ezek a bogarak igen gyorsak, nem olyan egyszerű rájuk spriccelni, mint egyéb leveleken vagy földön csúszó-mászóra. Emellett még a tetejében méretüknél fogva igazán félelmetesek, hiszen amikor a 2 – 2,5 cm sárga-fekete csíkos izé döngve feléd repül – akkor megeshet, hogy a spray-s doboz is kirepül a kezedből – ijedtedben…






Aztán egy csendesebb időszakban alaposan megvizsgáltam az orgonabokornak azt a részét, ahonnan elrepülni láttam a darazsakat. Akkor fedeztem fel, hogy nem itt akarnak építkezni, hanem ide jártak fészek-anyagért. Az orgona kérgét erős csápjukkal lerágták és elszállítottak valahová – gyanítom a közelünkben épülő fészkükhöz.
Utánanéztem az óriás darázsnak a neten:



Bevallom, túlzottan nem örülök, hogy ennyire domesztikálódott ez a rovar – maradhatott volna valahol az erdőben…én eddig egészen  jól megvoltam nélkülük….

Jobban szeretem, ha a kertemben csak ilyesmik vannak:






2011. augusztus 16., kedd

Szedrezés


Kissé félve indultam el szedrezni – ugyanis elhatároztam, hogy nem Árpádtetőre megyek – mert valami miatt (bár sokszor már máshol is, de)  ott valahogy nem érzem igazán biztonságban magam. Túl messze van mindentől, s manapság akármi is történhet az emberrel. Egy öregasszonnyal meg pláne. Szeder viszont kell, itt az ideje…
A félelem azért egy kicsi volt bennem, mert a „rétünkre” mentem, ahová 22 évig jártam sétálni a kutyáimmal, Lilivel 13 évig (mellesleg épp 4 napja volt halálának második évfordulója…)
Szóval kimentem a gyükési rétre…A felső részre. Ezt a területet, ha valaki azt mondja, nálam jobban ismeri, az bizony hazudik…A felső ösvényen akartam ill. mentem is végig és a  széles úton, a kert felé kerülve terveztem a visszajövetelt. Tudtam, hol vannak szederbokrok, számát sem tudom, hányszor szedtem itt augusztusban szedret.



Az első meglepetésem a szederbokrok kitaposott alja volt, ill. a megszedett, kopasz ágak. Valaki(k) megelőztek…Ilyen se fordult elő itt még velem… A második meglepetés azonban magyarázattal szolgált az elsőre. A hegyoldal elhagyott kertjeiben (ahol nem olyan hülye-rendes bérlők voltak mint én), a terület bérlését és a művelést abbahagyták ugyan, de a kis faházakat nem bontották le. (Erre pedig a bérleti szerződés kötelezte őket…) No, ezek most aztán teljesen „benépesedtek”. Nem, nem új bérlőkkel….. 



A földeket, szőlőt, gyümölcsöst senki se gondozza a Jóistenen kívül, de a „házakat” lakják. Nyilván ami terem (pl. a szeder is) minden ingyen van, akár megenni, akár eladni – jól jön az… (Hála a régi bérlőknek, akik a gyümölcsfákat nem vihették magukkal se a városi lakásukba, se a temetőbe.) A befőzést azért nem említem, mert akik itt laknak, nem hinném, hogy 350 Ft-os cukorral tudnak lekvárt csinálni. 

Be kell valljam, elég vegyes érzelmekkel mentem végig a tervezett úton – de azért csak-csak legyőztem a félelmemet. (A lakott házikókról egyszerűen nem m e r t e m  képet készíteni….) Megállapítottam azt is, hogy a szemét-völgyet még mindig senki sem takarította ki. Engem ugyan már nem érdekel, csak elkeserítőnek tarom (tartottam kb.10-15  éve is, amikor először jeleztem a „hatóságok” felé), hogy a mai napig csak gyűlik itt a mocsok – és senki nem tesz semmit ellene….Sőt ! A most ott élők már egész  természetesnek veszik, és nyilvános hulladéklerakóként használják.


Elmentem a hajdanvolt birtokomig,  és bár tudtam róla, mert pár élve láttam, de  ismételten fájó szívvel állapítottam meg, hogy a gyerekek nevére elkeresztelt két szép tölgyfát kivágták (természetesen tüzelőnek), épp úgy, miként a lépcső melletti két mandulafát is. A kapu is eltűnt, ha nem csalódom, két telekel odébb került felhasználásra… Persze, nem akartam én azzal semmit se kezdeni – mégis fájlalom…

Meglepett, hogy a pár éve még használt nagy méhes teljesen elhagyatott. Biztos vagyok benne, hogy nincs gazdája – egy „rendes” méhész ugyanis  törődik a kaptárak környezetével is. Emellett egyetlen méhhel sem találkoztam, ami pedig régen megszokott volt, hogy a zümmögésük messziről hallatszott, a kis pocsolyákat pedig itatóként használták.



Az úton, egy árnyékos helyen vaddisznó dagonyázó van, a mellékelt fotón ott a bizonyíték, remélem látjátok, a köröm-nyomokat, a másikon meg a túrások nyomait. Lejjebb a kiserdőben is rengeteg friss túrás van -  ezek szerint ide lejárnak a vaddisznók rendszeresen. Régebben csak az alsó réten voltak ilyen nyomok, de úgy látszik, mostanra vagy több a disznó, vagy bátrabbak…






A forrás – ami régebben szabadon csordogált, most  egy csappal van ellátva, kipróbáltam, folyik a víz. Sokszor itattam itt a kutyáimat…



Szedret mellesleg alig szedtem, 3 kicsi üvegnyire futotta – persze a semminél ez is több. 

Meleg volt, délelőtt 10-kor tűzött a nap – valahogy mégis olyan dermedt volt a szívem…

2011. augusztus 15., hétfő

Utószó a zengővárkonyi kiránduláshoz: Dombay tó



Zengővárkonyból Pécsváradra, nem a jártabb főúton, hanem a szőlődomb felé indultunk haza. Egyrészt, mert nagyon szeretem az elhagyatottabb, kisebb forgalmú utakat, másrészt, mert volt valami emlékem, hogy itt van a közelben Rockenbauer Pál sírja is.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Rockenbauer_P%C3%A1l
És tényleg, egy kanyarban kis tábla jelzi a sírhoz vezető utat. Megálltunk,  öt perc se kellett és máris a sírnál voltunk:


A hajdanvolt csodaszép gesztenyést benőtték már a mindenféle egyéb fák, kár, hogy elpusztult, én még emlékszem rá, milyen volt régen. Most csak itt-ott mered az égre pár kopasz ág. Igaz, talán reményt-keltőnek lehet nevezni, hogy a természet varázslata segítségével, azért  néhol mégis csak előbújt egy-egy tüskésbugyrú gesztenyefácska…

Pécsváradon a főtér árnyas fagyizójában elképesztettük a pincérlányt, mert a gyümölcstorta mellé, a tányérra kértünk egy-egy gombóc eperfagyit is. Ilyent ő még sosem hallott, de elhitte nekünk, hogy nem rossz az !  Sajnos, előbb befaltuk, mintsem eszembe jutott volna lefotózni.

Hazafelé (szokás szerint) a belső, régi hatoson jöttünk. Egy helyen, ahonnan szépen rá lehet látni  a Szilágy puszta melletti halastavakra, megálltam fotózni – de azt sajnálom, hogy a gólya „kirepült” a képből. Épp akkor szállt fel, amikor fényképeztem, s el kellett döntenem, a tavakat, vagy őt akarom-e látni a képen ? Ez esetben a tavakat akartam. Szépek. Mint egy gyöngyfüzér, úgy sorjáznak egymás után.


A Dombay tónál is nagyon régen jártam  http://hu.wikipedia.org/wiki/Dombay-t%C3%B3  békés, szép hely, jó lehet itt pihenve eltölteni egy-két hetet. Szomorú szívvel fotóztam le a szétesőben lévő kicsi vasútállomását. Azt hiszem tán egy éve, hogy leállították az erre jövő vasútvonalat, és átadtak mindent az enyészetnek. Hát ez lett belőle:



Még egy megállás volt betervezve, nevezetesen a hirdi  öreg temető. Jó tíz éve egyszer én itt megtaláltam egy feltételezett ősöm sírját. Ük- és szépszüleim éltek itt, molnárok voltak Hirden. Akkor régen találtam egy Eilinsfeld Sára feliratú, nagyon nagyon régi, homokkőből készült sírkövet, melyen 18..  volt csak látható a  születési évszámból. Az volt az érzésem (a névazonosság alapján), hogy valamiféle rokonom lehetett.  Valahogy aztán mindig úgy alakult, hogy bár jártam erre, de a lefotózást csak halogattam. Majd legközelebb….
Hát most már erre nem kerülhet sor, mert egyrészt fel se ismertem100 %-os biztonsággal a sírkövet, s azon a helyen, ahol évekkel ezelőtt megtaláltam, állt ugyan egy sírkő, olyan sárgás homokkőből, mint az a bizonyos régi, de már semmi nem volt rajta olvasható…. Sajnálom.  A temető egyébként elhagyatott, már nem is temetkeznek ide. Valahogy szomorú és megható is volt egyben…







2011. augusztus 14., vasárnap

Soron kívül

Most kaptam és továbbítom is - mert engem ezek a dolgok mindig annyira meghatnak...
Azért csak gondoljatok bele, semmi képzés, semmi iskola, semmi extravagancia ! Csak az Isten adta tehetség !!!!



Zengővárkony 3. A Tájház


Valójában a Tojásmúzeum udvarában álló, régi építésű, tipikus, tornácos falusi ház a „Tájház”. Természetesen a belső szépségek annyira elvarázsoltak, meg a múzeumvezetővel olyan mélységekig menően elbeszélgettünk, mintha 50 éve ismernénk egymást, s eközben  magáról a tornácos házról meg elfelejtettem képet készíteni. Belül azonban valóban meghatóan szépséges anyag vár bemutatkozásra.  Egy hajdanvolt szoba ősrégi berendezései, nagyon jó állapotban. A fotók sajnos szokás szerintiek  :- (    

Az ember csak áll és csendben elnézi a 100 évnél idősebb bútorokat, nemes egyszerűségüket, mégis faragásában-festésében a szépre törekvést. Két szövőszék is van. Mindegyiken rajt a tulajdonos neve. A magasra vetett ágyról is leolvasható, kik háltak 1903-ban benne.

A kiállításon szép háziszőttes terítők is vásárolhatók és vannak fazekas alkotások is – majdnem vettem egy méztartó köcsögöcskét – de aztán lebeszéltem magam, hát egy már van, kettő meg minek ? Pedig nagyon aranyos, marokba-illő volt….
Az ágyon is, egy másik széken is – mintha viselője épp most tette volna le – ott pihent puhán egy-egy berliner…
Mai napig sajnálom, hogy (a hülye jó szívemmel) elajándékoztam az enyémet, ami pedig olyan különös módon jutott hozzám. (A szomszédban meghalt egy sváb néni, a gyerekei mindent, de a szó szoros értelmében mindenét egy hatalmas konténerbe bedobáltak és üresen eladták a házat. Szívet szomorító volt látni…Még ma is arra gondolok, lehet, hogy egy megfelelő tulajdonos/vásárló akár még többet is adott volna, ha a bent-lévőkkel együtt kapja meg a házat. Én akkor még dolgoztam, későn értem haza.  Addigra a cigányok elvitték azt, ami vasból meg fából volt. De egy  hordott/használt berlinerkendő úgy látszik, senkinek se kellet. Azt hazahoztam, a belekapaszkodott fűszálakat, faágacskákat kioperáltam belőle, egy helyen megstoppoltam, kimostam – és volt egy IGAZI berlinerem. Aztán egyszer nagyon kérte valaki – hát odaadtam. Sajnálom  ma már….)

Szóval a tájházat is megnézésre ajánlom !





















2011. augusztus 13., szombat

Zengővárkony 2. Tojásmúzeum


Több, mint 2000 tojás ! Leírni is nagy szám ! Hát még megnézni, és leginkább: elkészíteni !!! Micsoda türelem, ügyesség, fantázia, milyen különös tojások, technikák, anyagok kellettek hozzá, hogy ezek a darabok elkészülhessenek !
Nehezemre esne megmondani, melyik tetszett a legjobban ? Talán a gombostűs-vékony-rézdrótos kombináció…? Vagy a csipkéhez hasonlóan kifaragott, netán a valóságban is csipkéből készült ? Vagy a szebbnél szebb ásványokból kifaragott ? Tényleg nem tudom…
Mindenkit rábeszélek erre is, saját szemeddel nézd, ne az én fotóimon át – az csak gyenge ízelítő….
Mellesleg itt kellett fotójegyet venni (450.- ) és itt volt a legnehezebb a fényképezés, mert minden üvegtárlóban van….