Nosztalgia

Egészen véletlenül találtam egy nol.hétvégében az alábbi írást:

http://nol.hu/lap/hetvege/20120721-kertek_nepe (Hogy megértsd az alábbi szövegemet, érdemes elolvasni.)  Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez az írás ma (2012) született.

Pedig de !

És ettől olyan nagyon jó érzés keletkezett bennem…

Ugyanis valami hasonlóra emlékszem (igaz fordított szerepben) én is ifjúságom hajdanvolt szépséges idejéből.

A színhely nem romkocsma volt - hiszen akkoriban ez a szó ismeretlen volt, hacsak nem egy, a háborúból, vagy az ötvenhatos időkből visszamaradt épületről lett volna szó – de akkoriban senkinek sem jutott eszébe (még) kocsmát (se) csinálni ilyesféle helyen.

Viszont üzemelt teljes gőzzel a Nádor  és a Mecsek cuki – ahol "nagylány koromban" gyakori vendégek voltunk barátnőimmel, meg sokszor voltam ezeken a helyeken egyedül is. Többnyire csak egy kávéra, vagy a Nádorban tavasszal egy tejszínes eperre, télen meg egy kocsonyára, a Mecsekben meg nagyritkán egy egy krémesre, vagy párizsi csúcsra (vajon van még ilyen nevű sütemény?) futotta a fizetésből…

Az én kezemben anno nem söröspohár volt, hanem az Élet és Irodalom legfrissebb száma és aki oly nagyon tetszett nekem, egyszer csak felbátorodott és kölcsönkérte.  :-)

Istenem, de szép volt, de jó volt fiatalnak lenni….

És akkor talán ma se olyan nagyon rossz.

Legalábbis van, akinek nem.

Sajnálom, de képet a Mecsek cuki belsejéről nem tudok már mutatni. Az csak az én emlékezetemben él.

A kép helyét nem tudom. Régóta őrizgetem, akkoriban még nem írtam fel a helyet, ahonnan lementettem. 

Ez jutott eszembe, s egész nap dúdolgattam: 

Őszirózsa

Jó, hogy esett egy kevéske eső, de szerencsétlen őszirózsáim duci fejét szinte mind letörte. Az esőtől elnehezült szirmokat nem tudta a gyenge kis szár megtartani. Sajnálom…. 

SZILÁGYI DOMOKOS: ŐSZIRÓZSÁK

Tegnap még szégyenlős növendéklányként
szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas
szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,
hajladozó búzatáblák alig sejtették
szőkeségük élet-adó hatalmát,
a napok tüzes-arany csöndjébe
bele-belecsattant egy zápor,
a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág,
és látod, kedves:
ma, a kert egyik zugában,
orgonabokrok szoknyája alatt
fölfedeztem néhány lapuló őszirózsát.
Remegtek, mikor tetten értem őket,
hogy szirmaikon cipelik már az őszt,
hisz jóformán még nyár se volt - hát mit akarnak,
de csak hallgattak makacsul,
és benne volt e hallgatásban,
hogy maholnap a faleveleken
dérré kegyetlenedik a harmat,
hogy a sarkon hancúrozó kölykök kezében
labda helyett ott-szomorkodik a szamárfüles irka,
az utcák megtelnek lebarnult emberekkel,
s a siető, álmos arcokat
piros-vidámra csipkedi a reggel;
a sétatéren fiók-festő-gigászok
lesik el a fáktól a pazar színkeverést,
s szerelmes kamaszok verses vallomásra ihletődnek;
lomhán csurognak a méz sugarak
s érett-gyümölcs-illata lesz az anyaföldnek,
és szemed parazsában
föllobban újra a szerelem, a gyöngédség, a jóság.
Szerettem volna neked adni a virágokat.
De aztán csak ez a vers maradt.
Mert mire hozzád érnek:
elhervadnak a remegő őszirózsák.

Már nem fér bele a 7 napba…

Nem tudni valamit, majd meghallani a hírt és picit késve továbbadni, nem tartom akkora „bűnnek”, mint hallgatni az információról.

Kicsit kacifántos mondat, de csak így tudom megfogalmazni a gondolatomat. Töredelmesen bevallom én (sem) tudtam, hogy él még Radnóti Miklós özvegye… Egészen véletlenül bukkantam most rá a  Délmagyarban megjelent cikkre, amit ezúton is elolvasásra ajánlok:

http://www.delmagyar.hu/vilagvevo/isten_eltesse_radnoti_miklosne_gyarmati_fanni_ma_unnepli_100_szuletesnapjat/2296754  

A születésnap szeptember 7-én volt. Azt mondják, egy héten belül még „lehet” gratulálni. Hát ha kicsúsztam az időből, kicsúsztam… És ha az én soraimat nem olvassa is: minden csodálatom az övé, és kicsit sajnálom, hogy ilyen visszavonultságban élt -  habár bizonyos szempontok miatt mégiscsak megértem…. Adjon neki a teremtő békés napokat – talán ezt kívánná ő is magának.

Egyik nagyon nagyon kedves és sokszor olvasott  Radnoti-versem az alábbi.  Kell-e ennél szebb szerelmi vallomás  ?

Radnóti Miklós: Tétova Óda



Mióta készülök, hogy elmondjam neked

szerelmem rejtett csillagrendszerét;

egy képben csak talán, s csupán a lényeget.

De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,

és néha meg olyan, oly biztos és örök,

mint kőben a megkövesült csigaház.

A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött

s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.

S még mindig nem tudom elmondani neked,

mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom,

óvó tekinteted érzem kezem felett.

Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.

És holnap az egészet újra kezdem,

mert annyit érek én, amennyit ér a szó

versemben s mert ez addig izgat engem,

míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.

Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -

mit mondjak még? a tárgyak összenéznek

s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab

az asztalon és csöppje hull a méznek

s mint színarany golyó ragyog a teritőn,

s magától csendül egy üres vizespohár.

Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,

hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.

Az álom hullongó sötétje meg-megérint,

elszáll, majd visszatér a homlokodra,

álmos szemed búcsúzva még felémint,

hajad kibomlik, szétterül lobogva,

s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.

Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,

de benned alszom én is, nem vagyok más világ.

S idáig hallom én, hogy változik a sok

rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben.

Egy mester, aki művész is lehetett volna...

Gondolatok Wurm Károly rajzairól

Valamikor 2009-ben volt már egy kis „belecsippentésem” a témába (@x egyik kommentje kapcsán) – de akkoriban valószínű még nem volt ennyire kifejlett a vizsla-szimatom, s bár írtam pár sort, meg be is tettem a blogba 3 képet – de a történetet nem vittem végig, és nem is írtam meg minden tudhatót.

Most akkor pótolom.

Wurm Károly (1875 – 1945) a mai Pécs területén Pécsbányán, régi német eredetű családból született. Itt élt és dolgozott és Pécsett hunyt el. Pécsi volt és szerette szülővárosát. Már fiatalon jól rajzolt, s több ceruzarajza is készült a város különböző részeiről, elsősorban a Tettyéről.

Műszaki tisztként, építőmesterként dolgozott Pécsett, a budapesti Magyar Királyi Ipariskola építészeti szakosztályán tanult, s itt szerzett építőmesteri oklevelet. Később több nagy a Duna Gőzhajózási Társaság által finanszírozott építkezés - köztük három villamos központ - építését irányította.1911-től a városi mérnöki hivatalnál dolgozott. Tervei alapján épült a  belvárosi parókia,  Perczel utcai városi bérház. Ellenőrzése alá tartoztak a Megyeri úti és az Irányi Dániel téri bérházak. Az első világháborúban az olasz fronton megsebesült, mint hadnagy szerelt le.

A közel 120 éve készült pécsi ceruzarajzokat eddig még nem ismerhette meg a közönség. A pontosan, és mégis nagyvonalúan megrajzolt képek a város olyan épületeiről készültek, amelyek közül több épület még ma is felismerhető. S készültek olyan rajzok is, amelyek ma már csak a várostörténet részei.

Vagyis  Rácz Jenőn kívül volt még egy Pécs-szerető áldott-kezű ember, aki nem volt rest és a város egyes részeit megörökítette. Jó, nem festményen, de ceruzarajzokon és ezek is nagyon kedvesek, értékesek.

Ugyanúgy jártam el, mint  a tegnapi anyagnál, megpróbáltam felkeresni a helyszíneket és megörökíteni mai állapotukat.

Talán arra hívnám még fel a figyelmeteket, hogy néhány rajzon évszám is olvasható, legtöbbön 1890. Vagyis egy 15 éves gyerekember  alkotásai….. Szerintem kár, hogy nem ebbe az irányba fejlődött/működött tovább….

Továbbá: ismertek olyan 15 éves fiúgyereket, aki ma rajzolgatva járja városát ?

Vagy erre a digitalizált világban már tényleg semmi szükség ? 

2014: újabb Wurm Károly rajzokról szereztem tudomást, és úgy gondoltam, érdemes az egész képanyagot átdolgoznom. Tehát az alábbiakban látható a kiegészített, módisított Wurm Károly rajz-sorozat, és a (reményeim szerint helyesen, vagy nagyjából jól) kiválasztott mai helyszínek:

 

Régi fotók innen:

http://regipecs.blog.hu/2013/07/10/a_havi_hegyi_keresztek

http://regipecs.blog.hu/2013/06/09/harangszenteles_a_mindenszentek_templomnal

Egy (majdnem) elfelejtett pécsi festő

Olyan szomorúnak tartom, amikor egy-egy ember úgy eltűnik a „semmibe” mintha nem is lett volna közöttünk. Pedig az emlékükön kívül sokan hagynak „nyomot” maguk után. Verset, prózát – ami ugyan bizonyára nem  Petőfivel, vagy  Arannyal vetekszik, de 100 visszahagyottból lehet egy-kettő, ami talán megőrzésre érdemes lenne. Vagy megmaradnak képek (festmények) és csak azért nem ismeri őket senki, mert alkotójuk valahogy nem csöppent bele abba a világba, amiben a hírnevet osztogatják. És ez messze nem azt jelenti, hogy tehetségtelen…

A véletlen sodor engemet össze Rácz Jenővel. A neten csak annyit olvastam róla, hogy a múltszázadban élt pécsi festő néhány képét a Caflisch cukrászdában fogják kiállítani. Bevallom  arra már nem kerestem rá, hogy megvolt-e ténylegesen ez a kiállítás. Amikor ugyanis Rácz Jenő néhány képét megláttam, azonnal „beleszerettem” és azonnal tudtam, én ebből bloganyagot fogok csinálni.

Pontosan úgy és azért, amiért azzal a bizonyos Gebauer festménnyel tettem. (aki rendszeresen olvas, tudja, miről beszélek) és épp emiatt van készülőben egy harmadik, hasonló anyagom is. Rácz Jenő  képei között több olyant találtam, melynek helyszínét azonnal felismertem,  tudtam már az első percben, hogy hol állhatott kis festőtáblájával…. Hiszen ebben a városban élek 68 éve. Egy baj van csak, hogy a környezet az elmúlt  60-80 év alatt olymértékben  megváltozott, hogy igencsak öreg, jó szemű és városát jól ismerő pécsinek kell lenni a nézőnek ahhoz, hogy felismerje, pontosan hol is készült a kép.

Tettem egy kísérletet. Az alábbiakban bemutatok néhány képet, melynek helyszínét felismertem és most fel  is kerestem. Őszintén bevallom, meglehetősen fárasztó munka volt, és van egy olyan érzésem, hogy 100 %-osan csak az én szemem látja azt, amit a festő látott a kép készítésekor – hiszen az eltelt évtizedek fái benőtték, gazdagjai beépítették a Mecsek szép, levegős oldalát. Hogy mennyire más ma már  minden, azt a frissen készült fotóim igazolják. Végtelenül sajnálom, hogy egyes helyszíneket azért nem  tudtam lefotózni, mert ma már a mellette/előtte/körülötte álló épületek és a megnőtt fák teljesen eltakarják.

Szívesen beszélgetnék arról, hogy más is látja-e azt a helyszínt az én képemben, ami a festményen látható…Van egy olyan érzésem, hogy sokan érzik közületek azt: „ha akarom hiszem, ha akarom, nem”…. Pedig elhihetitek, meglehetősen jól ismerem a városomat, titkos kis zugait, szépséges helyszíneit. 99,9 %-ig biztos vagyok, hogy jól választottam ki a helyszínt – azaz a kép megfestésének és a fénykép készítésének helyszínét.

A nem pécsiek számára ez az egész téma bizonyára nem túlzottan érdekes. Talán  olvassatok akkor ma mást….

Az életrajzot és a képeket a JPM által 2012-ben kiadott „Rácz Jenő festőművész” című munkából vettem.

Először ismerkedjetek meg Rácz Jenő életével:

(Siklós, 1892. november 10 – Pécs, 1986. augusztus 25.)

Siklósi elemi és polgári iskolai tanulmányok után a Bajai Tanítóképző Intézetet végezte el. Jelentkezni akart Budapestre, a Képzőművészeti Főiskolára, de 1914-ben behívták katonának, s hadnagyként a pécsi 19-es honvéd gyalogezreddel a frontra vezényelték. Súlyosan megsebesült a déli fronton (egy srapnel leszakította a lábszárizmait).

Gyógyulása után a Vecsésen működő tiszti kiképzőiskolában teljesített szolgálatot kiképzőtisztként, ugyanakkor készültségparancsnok volt a közelben lévő gödöllői királyi kastélyban. (1918-ban a kastélyba betörni akaró forradalmi tömegtől nagy nyugalommal akciójuk írásos engedélyét kérte. A meglepett forradalmárok – engedély hiányában – rendben hazaballagtak. Ugyanakkor „festőművészként” megbízták a királyi család címeres autójának átfestésével, hogy így biztonsággal menekíthessék ki a király gyermekeit és nevelőnőiket a kastélyból.)

Szabadnapjai és kimenői alkalmával kapcsolatot tartott a Gödöllőn élő művészekkel, valamint pártfogói révén – barátja Déry Béla festőművész, a Nemzeti Szalon igazgatója bíztatására – részt vehetett a Képzőművészeti Főiskola stúdiumain. Ekkoriban többször szerepelt a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon tárlatain.

Az első világháború után a pécsi Belvárosi Elemi Fiú- és Leányiskolában, majd igazgatóként a Felső-vámház Utcai Elemi Népiskolában tanított. Közben katonai rangfokozata és háborús kitüntetései alapján „vitézi” címet, s a címmel együtt járó kis földet kapott mezőgazdasági hasznosításra az Ormánságban. Számos karitatív társadalmi munkát vállalt.

1924. december 19-én Koszorús Károllyal közösen rendezett kiállításon mutatta be festményeit a pécsi Nőegyletben. Tagja volt az 1926-ban Sopronban Királydíjat nyert Pécsi Dalárdának. Alapító tagja volt az 1926-ban alakult Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társaságának, melyben vezetőségi tisztséget viselt, s az 1920-as, 1930-as években rendszeresen részt vett a szervezet csoportos kiállításain.

Festői életművének jelentős része – sok más munkája és megbízatása mellett, szabad délutánokon és iskolai nyári szünetekben – ebben az időszakban jött létre. 1932-ben megkapta az 1931-ben alapított „Pécs szabad királyi város képzőművészeti díját”, Kilátás a Daindolokra című festményéért.

A második világháború után nyugdíjasként helyettesítő tanári megbízásokat vállalva, s különböző alkalmi fizikai munkákból élt. Ekkoriban már egyre ritkábban festett. 1983-ban kis kamara-kiállítást rendeztek műveiből a pécsi Pedagógusok Szakszervezetének Székházában. (H.J.: „Elmaradt beszélgetés egy elfelejtett festővel” Dunántúli Napló, 1983.)

És akkor íme a szívemnek kedves képek: 

 

 Ezt gondolom nem kell bemutatnom, a minaret udvar felőli oldala a Kórház téren.

A Bálicsi út és a Magaslati (Angster J.) út kereszteződése

Magyarürög látképe

Kilátás a Daindolokra

Tél a Jakab-hegy alatt

Pécsi részlet 1930

Hát ez kérem a Vince utca ! Még víz is folyik benne és felette láthatók a Tettye fehér havas sziklái.

Ház a Tettyén

Nos, ebben nagyon bizonytalan vagyok. Mindössze 2 olyan erkélyes ház van, ami szóba jöhet, talán mégis erre hasonlít inkább a kép...

Téli késődélután Pécs, Puturluk

A kép közepén látható házsort az új útkereszteződés építésekor elbontották.

Itt egy, a hely nevét magyarázó tábla:

Tél a Frühweisztetőn
Hát ez fájt a legjobban. Az utca, ahol születtem... és nem látszik...Ez így már tényleg csak az én emlékezetemben él. Talán a völgy felső végén, a sárgán haldokló fenyők jelentik a bizonyítékot....

A következő képek mindegyikéhez + 2 újat csatolok, és meg is magyarázom miért.

 

Felsőhavi utcai házak télen

A bal oldalin jobban látszik talán a kőkerítés, a jobb oldalin pedig dokumentumként az a villanyoszlop, ami már a kép megfestésekor is (bár magányosan, de) ott állt.

 

 

Hóolvadás az Irma utcában

Ez az az út, mely a Tettyéről részben a sziklák fölé (balra, korláttal) részben a Dömörkapuhoz (jobbra) vezet fel. A bokrok annyira benőtték, hogy nem tudtam másképp képet készíteni.

Ennek a képnek (állítólag) az a címe, hogy "Kilátás a Havihegyről 1930 körül."
Nos kérem ez NEM igaz !
Máris dokumentálom. Tisztára véletlen, hogy a gépemen volt egy régi fotó, abból az időből, amikor az Üdülőszállóhoz vezető műút épült. A bal oldali nagy kanyar fölé került később a Makrisz Agamemnon szobor - pillanatnyilag nem tudom, mi az aktuális címe. Felszabadulási emlékmű volt hajdanán. Az út innen egy kanyarral tovább vezet, fel az üdülőszállóig. Ez az én fotómon már nem látszik, hiszen megnőttek a fák. Dokumentumnak viszont ott a háttérben a Jakab hegy vonulata.

Az alábbi kép pedig  valóban kilátás a Havihegyről. Igencsak hasonlít, de itt EGY út van - már aki látja/tudja persze, csak annak, és hiányzik a háttérből a jó öreg Jakab.

Remélem, kellemesen szórakozott az, akinek volt türelme idáig eljutni az olvasással, és a képek nézegetésével....

A képekre kattintva azokat nagyobb méretben láthatod ! Sajnos nem tudtam másképp beilleszteni  :-(