2017. december 24., vasárnap

Karácsony esti gondolatok




Ha semmi, de tényleg semmi nem lenne  karácsonyfám alatt, akkor is azzal a tudattal feküdnék le karácsony este,  amivel minden nap lefekszem. Megköszönném azt a napot is, hogy megadatott nekem és ajándéknak tartanám, hogy majd valamelyik napon együtt lehetek a családom tagjaival. Hellyel-közzel egészséges vagyok, tele a hasam és meleg a szobám. Tudtommal (vagy akarattal) rosszat nem cselekedtem, ahol lehetett, segítettem. Megerősítettem a lelkemet, hogy elviselje a magányt  és nagyon igyekszem, hogy senkinek ne legyek terhére.
Ha összegez az ember egy napot – egy életet – kell ennél több ok arra, hogy hálás, megelégedett és boldog legyen ?

És ha lehunyom a szemem, látom a régi karácsonyaimat. Nem sok, csak 10 adatott nekem, olyan „igazi” békés, családias. Aztán csak „rohanósak” voltak – és két éve elértem oda, hogy bár magányos és csendes ez az ünnep, de már nem szomorú. Amikor az ember könnyek nélkül el tudja viselni a magányt és a töménytelen veszteséget, ami az életben érte – akkor készen áll az útra. Már nem érheti nagy meglepetés. Se karácsonykor, se máskor.

„Karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a karácsonyfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hiszel.” (Müller Péter)

 

2017. december 23., szombat

Boldog Karácsonyt !

Ezekkel a vidám karácsonyi dalokkal kívánok mindannyiotoknak szép és kellemes ünnepet !









Szilágyi Domokos

Karácsony

A puha hóban, csillagokban,
az ünnepi foszlós kalácson
láthatatlanul ott a jel,
hogy itt van újra a karácsony.

Mint szomjazónak a pohár víz,
úgy kell mindig e kis melegség,
hisz arra született az ember,
hogy szeressen és szeressék.

S hogy ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony.

2017. december 21., csütörtök

Ismerted ? Én nem…Nos, ez a szeneció (Senecio rowleyanus)


Magyar nyelvű wikipedia leírás még nincs is róla, csak ez (fordítóval persze olvasható): https://en.wikipedia.org/wiki/Senecio_rowleyanus

A kanadai szeneció 'gyerekecske'


Kanadában élő kis barátnőm küldte ezt a fenti képet, amire igencsak rácsodálkoztam. Én ilyent még egyetlen botanikus kertben sem láttam (vagy elkerülte a figyelmemet) – pedig milyen cuki kis növényke. Írtam is a barátnőmnek, holtáig tanul az ember, minden nap szembejönnek velem érdekességek, újdonságok, tele a világ csodákkal. Kár, hogy keveset tudunk megismerni belőlük nyúlfarknyi kis életünk során…
(Azért ez nem túl gyakori növény, vagy még nem „divatos”  mert a neten sincs túl sok kép és szöveg fent róla.)
 
Amíg kicsi, ilyen....


zöldborsólevelű szeneció (Senecio rowleyanus) egy nagyon furcsa külsejű növény. Vékony, lelógó hajtásain fejlődő levelei borsószemekre hasonlítanak, tömött fürtöt alkotnak.
Tavasztól kezdve, fehér virágok megjelenésére is számíthatunk. Igénye és gondozása, a többi pozsgás növényéhez hasonló.

...aztán, ha megnő, ilyen is lehet...
Képek:

2017. december 20., szerda

Brüsszel meg a sült krumpli








Én így képzelem: ül ott Belgiumban 28 állam 751 képviselője – öltönyben, kosztümben, mobillal kezében, tele hassal, kellemes szálláson kialudva magát -  és sorra hoz barom intézkedéseket. (Jó, legyek korrekt, adott pénzt igen fontos dolgokra is…) De esztelen dolgokra is ad, lőtérre, meg toronyvilágításra, meg a frász tudja mire, és a valóságtól, az éhes, rongyos, otthontalan, hidegben didergőktől csillagévnyi messzeségre van. Tán nem is tudja (vagy ha igen nem érdekli), hogy vannak ilyenek is és nem csak a szélsőségesek (büdösbaloldalikomcsik) dumája ez. Felveszik ott a messzi Belgiumban a nagy zsozsót, elvidámkodnak, szelfizek egyet kettőt, aláírnak pár hülye megállapodást és rohadtul jól érzik magukat.

És kitalálják, hogy akkor mostantól ne együnk sült krumplit.
Érdemes a  fentebb írt cikkeket elolvasni – ha elég figyelmes vagy, rájössz, hogy valójában  homályos az egész, valaki kitalált valamit és arról tanácskoznak évek óta, végeztetnek (másra jobban hasznosítható pénzből is) kísérleteket, megjelentetnek nyilatkozatokat  és közben (ebben biztos vagyok) vidáman eszik a sült krumplit (is).

Én elhiszem, hogy vannak emberek, akik nem az „egészséges táplálkozás elvei” szerint étkeznek – de hát mindenkinek lelke rajtam, mire költi kevéske pénzét. Ha csipszre, akkor (állítólag) hamarabb meghal. Úgyis túl sokan vagyunk. Tán a csipszével boldogabban megy majd a másvilágra. Ez se baj – egyébként mindenkinek amúgy is ki van szabva az ideje – akár hiszi/engedélyezi/megérti/jóváhagyja ezt az EU parlamentje, akár nem.
És az ő hatalmuk se örökös.
Hála Istennek.



2017. december 19., kedd

Csak lazán...

Ha nincs komoly dolgok olvasásához kedved, ajánlom kóborlásra a következőt:
http://www.turistamagazin.hu/ezek-az-ev-legviccesebb-fotoi-galeria.html

Ha  a képeket végignézted, az oldal alján van még több link, amire kattintva szédületesen jó fotók láthatók – ha van időd, érdemes ezek között barangolni kicsit.


2017. december 18., hétfő

Ördögcsáklya …más nevén Homokilomboc



(Mindig is mondtam, csodás nyelv a magyar, hogy ilyesmiket ki tud találni.)
Már megint „felfedeztem” valamit. Merthogy nem tudtam eddig még a létezéséről sem. Barátnőm ajánlotta és jónak tartom, legalábbis nekem bevált, ezért ajánlom tovább, hátha ki akarná próbálni valaki.






"... A Harpagophytum procumbens más néven ördögcsáklya Namíbia, Botswana és Dél-Afrika félsivatagos vidékeiről származó évelő növény kúszó szárán a levelek keresztben átellenesek, magánosan álló virágai alul sárga, feljebb élénkpiros pártájúak. Az ördögcsáklya barnás, fás termése kampós kinövéseivel horogra emlékeztet...


A gyógyászatban elsősorban 15-20 cm hosszú, 3-5 cm átmérőjű másodlagosan vastagodott gyökereit alkalmazzák, melyet darabolást követően szárítanak és porítanak. Az ördögcsáklyagyökeret külsőleg hagyományosan sebek, kelések kezelésére alkalmazzák

A kivonat fájdalomcsillapító hatása gyengébb, mint gyulladáscsökkentő aktivitása, ezért alkalmazása elsősorban krónikus gyulladásban ajánlott. Az ördögcsáklyagyökér kivonata elsősorban degeneratív ízületi megbetegedések kiegészítő terápiájára alkalmazható..."


http://napidoktor.hu/blog/az-ordog-legyozi-a-reumat/

2017. december 16., szombat

Még nem késő




Ha valakinek (inkább talán hölgynek) még nem jutott eszedbe megfelelő ajándék vásárlása, nézz be egy bio-boltba, s válogass az illóolajok között ! Hihetetlen mennyiségű kapható manapság már, jobb minőségű drágák és kevésbé jó olcsók. Egy illatmécsesbe, de fűtőtestre, kályhára téve is kellemes illattal töltik meg az otthont, arról már nem is beszélve, hogy sok illóolajnak egészségügyi haszna is van.


A fenti linken egy nagyon jó, részletes leírás olvasható arról, hogy mit, mire, miért, hogyan kell, lehet, érdemes használni.
Nekem többféle is van itthon, természetesen karácsony környékén a fenyőillatot szeretem legjobban, de nagyon jó a levendula és a narancs illatú olaj is.






  Kép: https://bionagyker.com