Gyógyfüvezés

Igencsak itt az ideje a gyógynövényeim gyűjtésének. Hol máshol, mint a Gyükésben ? Nagyon meleg volt tegnap, ezért csak késő délután mentem ki. 
Változatlanul elgondolkodtat és zavar a tény, hogy nincsenek méhek. Az ökörfarkkórót virág szedést eddig még majdnem minden alkalommal megtetéztem egy méhcsípéssel – most ettől nem kellet félnem. Hatalmas, erős példányok, telistele pompás virágokkal, és méh egy szem se. De darázs sincs. Vannak valamiféle aprócska fekete bogarak, meg egy kisebb méretű, „bundásbogár” (nem nyomoztam utána, pontosan hogy hívják).   

Újabb adagokkal bővítettem a már meglévő készletemet zsurlóból, lándzsás útifűből, zsályából és most volt csúcsideje az orbáncfűnek. El is gondolkodtam, talán 1-2 nap múlva érdemes még egyszer kimennem és akkor hosszú időre – ha nem is egy egész évre, de megvan a mindennapi teám egyik alapanyag. Szörnyen sajnálom (már írtam), hogy sehol egy hárs-ismerősöm, ezért nélkülözni vagyok kénytelen ezt a pompás teát. Pedig most nyílik,  tele a környékem csodálatos hársillattal, de hát ugye az autó-bűzzel fertőzött helyről én mégse szedek virágot..

Este itthon mindent szépen megdolgoztam, vágtam-mostam-teregettem – most egy részük az előszobában szárad, a nagyobb orbáncfű adag pedig kint az udvar egy árnyas, csendes helyén.

 

 

A virágokkal rogyásig megrakott ökörfarkkóró és egyik kedvencem, a kígyóhagyma virága.

Ahogy a szokott utamon jártam, egyszer csak egy kicsi lábatlan gyíkot láttam. Sajnos holtan. Érdekes módon semmiféle harapásnyom nem volt rajta, a fejét sem verte szét egy bolond, gyáva és tudatlan ember. Nem tudom, mi lehetett halálának oka.

A növénygyűjtés egyre nehezebb, a fű mellig-érő helyenként, de ahol csak térdig ér, ott is eltakarja teljesen a régebbi vaddisznótúrások árkait, s állandóan ki van téve az ember annak, hogy kifordul a bokája. Óvatosan kell tehát lépdelni. Az idei friss túrásokon viszont félméteres a parlagfű. Érdekes megfigyelni, hogy aztán a következő évre a „normális” mezei flóra kiszorítja ezt a növényt és eltűnik. Tavasszal a kissé csupasz hantokon jó helye van a még a madársalátának, aztán jönnek a mindenféle füvek és a gödör meg a parlagfű eltűnik – legalábbis a szem elől…

Nem tudom nem megemlíteni és megmutatni megint az újabb szemétlerakást. Ezért fogok a pokolra jutni, mert ezekre a jelzőm-sincs-rájuk emberekre, annyi rossz átkot küldök, hogy az hihetetlen. Hát arra volt pénze, hogy a házát drága knauf vakolattal bepucolja, de arra nem volt, hogy a szemetét elvitesse ? (Ámbár persze ki tudja ? Lehet, hogy még fizetett is a háztulajdonos a malter-mesternek azért, mert vállalta, hogy elviszi a szemetet. Aztán az meg csak eddig hozta....)

A másik kupacért, ahol „csak” a kivágott, levágott, elszáradt fa/bokor hulladékot tették le, már nem is szólok, azt gyorsan elpucolja a természet. Mindegy, ezen változtatni/segíteni nem tudok, emiatt aztán csak pár percig dúltam-fúltam magamban. 

  

Mire végeztem a fűgyűjtögetéssel, a domb mögött lebukott a nap. Annyira csodás, langyos volt a koraeste, hogy pár percig álltam a  tücsökciripelésben és „csak úgy” boldog voltam.      

Kellenek az ilyen percek… 

Orbáncfű

Zsurló

Zsálya

 

Keskenylevelű (lándzsás) útifű

 Gyógynövénygyűjtemény az előszobámban