Kemence

Egyik barátnőmmel nosztalgiázós beszélgetés kapcsán valahogy szóba került a kemence. No nem azért, mert valamelyikőnknek volt róla saját emléke – de azért a sparhelt, a vaskályha gyerekkorunk kísérője volt, vagyis a tűz, az igazi, „élő” tűz közelségét, varázsát mindketten ismerjük. Én mondtam erre, hogy van néhány – nagy valószínűséggel már soha be nem teljesülő - vágyam, s ezek közül az egyik: olyan házban szeretnék élni, ahol épített kályhák vannak, ill. a lakást búbos kemence  fűti.

Valamikor hajdanában, amikor még közvélemény-kutatóként jártam Baranyát-Somogyot-Tolnát, már nem emlékszem pontosan hol, de valami faluban, találkoztam egy pompás megoldással: a hajdani gangot alakították át/ablakozták be és a  kemencét nem a szobából fűtötték, hanem innen kintről, megóvva ezzel a belső tisztaságot. Bent egy fantasztikusan megtervezett, ülőkés, eszméletlenül szépséges, antik és egyben modern búbos volt látható. Én azóta sem láttam szebbet, bár most beteszek ide két képet, de az a kemence szebb, nagyobb volt, más formájú mint a képen látható.

Van valami varázsa a kemencének, nem is tudom igazán megmagyarázni – más, mint a kandalló, vagy a régimódi vaskályha, azokban meg a látható lángok táncolása a varázslatos. A kemence tán valami olyasmi, mint az ember anyja. Jó lehet hozzábújni.

Nem tudtam eddig, most találtam, van egy ilyen weboldal is: http://kemencebence.hu  sok jó ötlettel, képpel.

Hát, komolyan mondom, néha sajnálom, hogy nem  vagyok már fiatal…Mert ha az lennék, nagy valószínűséggel hozzáfognék egy kemence építéséhez…

Igaz, igaz, ha a korom megfelelő is lenne, nem lenne helyem.

Igaz, igaz, ha helyem lenne, nem lenne pénzem…

Szóval az van, ami van.

Vagyis az én kemencém az ábrándok között él csak.

De nem baj, mert nincs egyedül.