Navi

Megint okosabb lettem - ám egyben el is merengtem a dolgon – nem először életem során.

Arról láttam ugyanis egy filmet, hogy miképp  is tájékozódunk ? Mi, hogyan működik bennünk és az állatokban. http://www.3sat.de/mediathek/?mode=play&obj=47819

Nekem pl. meg sem fordult a fejemben, pedig nagyon is hihető, hogy a GPS az agynak azt a csodálatos képességét „butítja le” – ami képessé tesz a tájékozódásra. Az igazán jó navigátorok intenzíven használják a helyszínről meglévő emlékeiket és a képzeletüket.

Mutattak két eszkimót, egy öreget meg egy fiatalt. Az öreg hihetetlen apróságokat megfigyelve  és természetesen több évtized tapasztalatával a háta mögött simán szánkózott a sarki hóesésben jó irányba. Meg is mutatta, hogy többek között mi segíti: pl. ismerni kell a szelek járásának irányát (ez ott mindig É-D-i – például ezt se hallottam még soha !) és amikor a szél megépít egy kis hóbuckát, a K-i fele a hónak keményebb a Ny-i porózusabb. Csak tátottam a számat…A fiatal eszkimó kikapta a zsebéből a GPS-t és mondta, hogy merre az arra…

És hát igen, itt merült fel annak a kérdése, hogy jó-e ez ? Jó-e ha teljesen elfeledjük azt a tudást, agyunknak azt a képességét, hogy önállóan próbáljon utat keresni ? Mert ugye mi van, ha egy szép napon megszűnik a GPS ? Akkor mindenki el fog tévedni ? Szörnyű káosz lesz, azt biztos, és sajna az emberek jó részében szikrája sem marad annak, amit őseitől esetleg megtanulhatott volt.

Én bizony nem szeretem a GPS- t (nekem nincs is) bár  legutoljára a gyerekekkel így voltam Szlovéniában –  ám számomra sokkal, se sokkal érdekesebb, izgalmasabb, mindenképp jobb volt, amikor a térképről, ill. részben emlékezetből kellett bizonyos helyszínekre eljutnom. Nem mondom persze, hogy régebbi utazásaim során nem kevertem el néha – de túl nagy kalamajkába sosem kerültem, előbb-utóbb eljutottam oda, ahová indultam, még ha esetleg kerülő úton is. Több alkalom volt, amikor cseppet sem bántam, hogy rátévedtem egy nem tervezett útra – annyira szép és érdekes volt. Ilyent a GPS nekem sose mutatott volna…Meggyőződésem, hogy én meglehetősen jól tudok tájékozódni és néha meglep, hogy más miért nem.

Van azonban egy igen érdekes és számomra megfejthetetlen rejtély – habár most a filmet látva félig-meddig magyarázatot kaptam arra, hogy miért van ilyen fura érzésem abban a városban. Kaporettoban, az Isonzó parti bájos kisvárosban amikor a legelső alkalommal jártam,  valami félreértés, tévedés folytán rosszul tájoltam be magam. Azóta ötször jártam már ott, most már tudva az első odaérkezésem tévedését, és mégis állandóan bajban vagyok, honnan is jöttem merre van Észak ? Merre kell tovább mennem ?

Valamit az első találkozásunkkor tévesen rögzített az agyam emiatt aztán  „elromlott”  bennem Kaporettó térképét illetően valami. Azóta ugyan korrigáltam a hibát – de mégis az az első benyomás kitörölhetetlen a fejemből. (Ó bárcsak még egyszer eltévedhetnék ott!!)

Sok ember számára áldás  a GPS, ám egyes tudósok úgy vélik,  egyben átok is. Lehetséges, hogy a folyamatos technikai eszközök használata együtt járhat a korábban fellépő szenilitással. Még egy kérdés vált ki heves vitát a tudósok között: nevezetesen a férfiak és nők térbeli tájékozódási különbségének okáról – ám ez ügyben még nem jutottak dűlőre.

Patkányon végzett kísérletek azt  mutatták, hogy vannak bizonyos sejtek az agyban, amelyek erős idegi aktivitást mutatnak, amikor az állatok egy új környezetben mozognak . Ezeken a helyeken egyfajta mentális térkép alakul ki, ami lehetővé teszik számunkra, hogy eligazodjanak.

Ezért a felfedezésért fognak idén decemberben orvosi Nobel-díjat kapni: Edvard Moser és felesége May-Britt Moser, és John O'Keefe.  http://www.ng.hu/Tudomany/2014/10/orvosi_nobeldij__2014

 

 

Kép:http://olx.hu/hirdetes/bmw-navi-gps-europe-2014-premium-hdd-terkep-gps-ID1vdWP.html