Kórházban Magyarországon 2015-ben. Utószó

(Megígérem, utoljára számolok be a magyar egészségügyben szerzett tapasztalataimról…)

Az úgy volt, hogy az operáló orvosom, amikor elváltunk, mondta, hogy mikor kell varratszedésre jönnöm, s egyben azt is bejelentette, hogy ő akkor nem lesz, keresem XY doktort. Fél 8-kor ott voltam – már öten voltak előttem a recepciónál, kivártam a sort, hiszen senki se mondta, hogy varratszedés miatt NEM KELL a recepción bejelentkezni.  A múltkori szövegemben emlegetett, (barátnőjének gyógyszert-ajándékozós) kis nő ült ma ott és mondta, hogy a varratszedéshez nem kell jelentkezni, menjek a 3. ajtó elé. Ez kb. 8-kor történt. Kijött onnan ugyan egy nővér, akinek mondtam, kit keresek, kissé elcsodálkozott, és mondta, hogy jó, majd megkérdezi….de aztán nem szólt nekem a kérdezés eredményéről.

És ültem és ültem és ültem…egy óra, két óra, mire a harmadik órának a vége felé kezdtem érni, éreztem, hogy hovatovább valamiféle vérnyomáscsökkentőre, vagy egy kancsó hideg vízre lesz hamarosan szükségem….

Közben többször is kijött a nővér – kétszer még kérdeztem, hogy jön-e a doktor, mondta, hogy nem tudja… 

Aztán egyszer csak jött egy kedves fiatal orvos, akihez most már én léptem oda (nem láttam a zsebén lévő névkártyáját) és kérdeztem, hogy ő-e XY - akire már reggel óta várok varratkiszedés miatt ? Mondta, nem ő az….

Hát eléggé el voltam keseredve – de ti mit csináltatok volna a helyemben ??? Kihez kell menni segítséget kérni, avagy panaszra ? Ugye ilyen nincs, a kórházban CSAK kiszolgáltatott emberek/betegek vannak és az „uralkodó osztály” orvosok és nővérek, akik azt és úgy tesznek, ahogy és amit kedvük tart, illetve a lehetőségük megenged.

Lényeg, hogy talán a fiatal orvosnak (? biztosra ezt se fogom soha megtudni) – szóval valakinek a szíve megesett rajtam és csak csak behívtak fél 11 után. Lecserélték a kötésemet és kiszedték a varratot. De !!!!

És itt jön a csoda !! Ez a fiatal orvos kérdezett tőlem és elmondott bizonyos dolgokat, melyeknek ismerete egy ilyen műtét után meglehetősen fontos, de eddig senkitől ezeket az infókat nem kaptam meg… Mondjuk pl. hogy mikortól szabad fürdeni, hogyan kell kötözni, és meddig, és a legfontosabb, hogy elmondta, a talpam alatti „kis kötszer-párnácskára” azért van szükség, hogy az elfűrészelt ujjaim jó helyzetben nőjenek össze. Hát meglepetésemben felültem a kezelőasztalon : El-fű-rész-szelt ????  - kérdeztem kerekre nyílt szemmel… Igen ! Hát a doktor úr, aki operálta nem mondta el, hogy három ujját elfűrészelte ? Nem, nem, nem… A doktor úr nekem semmit se mondott. De most legalább megértettem, hogy azt a bizonyos „flexelés”-t  nem álmodtam. Igen, bizony flex-szel elfűrészelték három ujjamat…

Nos, végezetül ellátva jó tanácsokkal, a kedves doktor elbúcsúzott tőlem, s KEZETFOGTUNK !!! Most csak nevessetek nyugodtan, de tényleg ! Mintha lovaggá ütöttek volna, amikor azt mondta, hogy „Hát további gyógyulást" – és nyújtotta a kezét… teljesen meghatódtam, és kórházi tartózkodásom alatt először éreztem, hogy valaki EMBERNEK tekintett.

Nos, ezzel a szép és pozitív képpel befejezem a mai magyar egészségügyről készített kis rajzomat. Egy darabig fogok imádkozni ezért az orvosért, hogy ne romoljon meg úgy, mint a többiek. De sajna, volt már, hogy kérésem az égieknél nem talált meghallgatásra…

Nem tudom, ha öt év múlva találkozunk, ilyen emberséges ember lesz-e még ? 


Utószó: 
1. Ne menjetek úgy orvoshoz (műtétre) , hogy nincs jó előre, egyértelműen  "letisztázva" a dolog.... (magyarul: hogy fizetni fogtok) - mert ha ez nem történik meg, úgy jártok, mint én - bármennyire  szomorú is ez, de tény....
2. Leírásomból kihagytam egy mellettem várakozó ismerősöm sztorijait, az orvos-haverokról, akikkel pl. közös a hobbijuk, és vannak vannak egyéb "közös dolgaik" is. Ő csak 10 percig tudott mesélni, mert amint nyílt az ajtó, s észrevették, hogy megérkezett,  már be is hívták...