Érsek
Obádovics Mercédesz:
ETŰDÖK
(részlet)
Kívánságok
teljesülése,
A
harangszó újrahallása,
A
társadalom megsemmisülése,
A
Duna folyása,
Meg
a hidak alatt,
Üres
üvegek, de tényleg üresek
Mélybe
süllyedése,
Ez
a felejtés.
Magamat
kulcsra zárva,
A
napokat számlálva,
Pillanatokra
bomlok,
Körülöttem
ismeretlen ismerős arcok,
Tévedések,
kicsinységek lobbannak,
Elfelejtett
tervek utánam kapnak.
Kővé
dermedt titkaimat őrzi
tervvé
szőtt álmaim börtöne,
lelkem
hiányos lapjait
az
örökkévalóság reménye szőtte.
Visszabújok
magamba,
Sok
lakatra zárt kincseimről
letörlöm
a port,
majd
tárlatot rendezek érzéseimből,
emlékeimet
lehordom a padlásról
egy
kupacba,
s
a végén megkérlek titeket,
gyújtsátok
meg gyufáitokat,
s
dobjátok a halomra.
Ez
a felejtés.
Obádovics Gyula híres matematikus unokája a költő, aki nem csak költő, egyéb művészetekben is nagy tehetség. A vers ügyes, tömör, de nem tetszik. Nekem túl depresszív. Lehet, hogy a karanténos világ alapból rányomta bélyegét a hangulatomra és azért sok? Nem tudom. Tudatosan óvom magam a rossz érzésektől, van úgyis elég, ami kivédhetetlen. Hogy találtál rá pont erre?
VálaszTörlésMajd szóban elmesélem...(Neked, mert más nem kíváncsi rá). Csak rossz/szomorú/keserű érzések vannak most bennem a közelmúlt hetek történései miatt - és igen, pontosan ezt érzem: "...emlékeimet lehordom a padlásról egy kupacba, s a végén megkérlek titeket,gyújtsátok meg gyufáitokat, s dobjátok a halomra."
VálaszTörlés