Tegnap fent jártam a gyükési kertemnél és valahogy olyan "üresnek" érzem azóta is a szívem/agyam. Amikor fáj a hiány az lehet ilyen, vagy ez az...
Ott már semmi sem látszik abból, ami volt, csak az elvadult bokrok dzsungele, és a hatalmassá nőtt fenyő, melyet én ültettem, jó két évtizede, egy halott kiskutyát temetve melléje. Úgy vette vissza a természet a "saját" területét, és alakította a régivé - mintha sosem jártam volna ott...mintha sosem töltöttem volna boldog napokat, sőt éveket azon a domboldalon. Semminek semmi nyoma...
Ha más nem is, akkor a fenyő emlékszik tán még rám... 
Ha más nem is, akkor a fenyő emlékszik tán még rám...
Sajnálom, hogy így kellett viszontlátni a régi kertedet! Ez valóban nem lehetett kellemes....
VálaszTörlésNem "új élmény" ez. Azért többször kimegyek én a Gyükésbe, csak nem ide fel, a régi kerthez...(legutóbb is a réten fotóztam sokat...) Tudtam, hogy néz ki a régi "birtok", ez sem volt meglepetés. Az a "kert" az emlékeimben viszont örökké él.........sok más egyébbel együtt, ami már eltűnt az életemből. De jó volt, szép volt, sok örömöt adott...tehát szerettem.
Törlés