Szeptember 5.

Az elmúlt napokban annyi csúf, szomorú, félelmetes, egy szóval jellemezve NEGATÍV bejegyzést írtam, hogy már már kezdem szégyellni magam - holott, hát az/ez is én vagyok, és miért kellene szégyellnem ? Nem tehetek róla, hogy a világ tele van gonddal, bajjal és én ezeket veszem észre először...

Na de MA !!!!!!!

Azt bizony nem tehetem meg, hogy a mai nap ne életem legcsodásabb napjának felidézése legyen !! S mondom ezt pontosa 38 éve  minden áldott szeptember 5.-én !!

És ezer bocs meg egy anyamedve - elnézést kérek attól, aki esetleg már unja a szövegemet - de nekem ma újra le KELL írnom, hogy én 45 évesen megmásztam egyedül egy hegyet...és be KELL valljam, nagyon sokszor az volt (és ma is az) az érzésem, hogy ennek köszönhetem a létemet, az azóta eltelt éveimet és egyáltalán... mindent.... Igen. Szoktam imádkozni, még ha nem is divat és még ha esetleg nincs is Isten. És meg szoktam köszönni azt a napot.

Ezen a képen  ugyan nem látszik a csúcs, de készakarva ezt választottam. "Csak" felfelé kell menni, bármilyen nehéz is - de szerencsére van "kapaszkodó"...Tisztára, mint az Élet....

Vajon mikor érek "fel" ? 

És az én "Triglavos csodámat"  alkalmanként valakinek csak meg kell köszönjem  (hol máshol, ha nem itt, a blogomon keresztül...hátha olvassa...) Mert ugyan én másztam meg - de máig azt érzem, nem voltam én akkor, ott egyedül... Nos, ezt, ezen a napon, immáron 38 éve mindig megteszem.

Triglav

Nos, elértem,

mit oly nagyon akartam.

Állok a csúcson,

felhők között, mint angyalok,

szívem mellkasomból

kibújni készül.

Mélyen le /és magamba/ nézek…

Hihetetlen, hogy itt vagyok.

Akartam ezt a harcot.

Úgy, mint még soha mást.

Fogadtam: életre-halálra,

s én nyertem meg a fogadást.

1988.szept.5. 11.30

(Kép: https://www.gmx.at/magazine/reise/oh-triglav-zuhause-gipfeltour-sloweniens-koenig-31812958 )