Gesztenye /Csukás István/

Gesztenye Gusztika zöldfaágon lakott,  

Nem volt ködmönkéje, nem viselt kalapot.  

Addig izgett-mozgott, míg kirepedt a bőre, leesett a földre.  

Hej, de fényes legényke lett belőle. /népköltés és óvodás vers/ …

és kicsit komolyabban:  

Csukás István: Vadgesztenye koppan a fejemen  

Vadgesztenye koppan a fejemen, itt az ősz, na,

ez aztán elcsépelt költői téma!  

A vadgesztenyét mindenesetre zsebre vágom,  

ajándék ez is, vagyis ingyen van, mint a levegő, 

vagy a fák aranya, vagy a bokor sün-szuszogása, 

mohón begyűjtök mindent, jó lesz még

– mikor is, mire is? Jó lesz bizony! 

Madár fürdik a kerti csapnál, 

kutyafej nyúlik ki a kerítésen, 

körte bimbamoz, dió pislog manószemként  

a ráncos szemhéj mögül, 

elteszem ezt is a többihez, 

                                                          hogy a végén ne üres kézzel menjek.

Kezdődik az ősz

A tegnapi 35 fokos kánikulát a lakásban tovább már nem bírva, délután autóba ültem, s felmentem a hegyre. Hát ami ma az esővel megkezdődött – az ősz – a hegyen színeiben már látható volt:

Árpádtető – Lapis – Mandulás útvonalon autóztam szép lassan végig, azt nem mondanám, hogy fantasztikusan szép volt, mert a szárazság miatt bárhol álltam meg, port vert fel a talpam, s az igazi erdőillat is hiányzott. Azért viszont érdemes volt elmenni, hogy lássunk egy fiatalka világos-vörös rókácskát. Nem is túl sietősen ment át előttünk, aztán megállt, s amikor én is odaértem, ahol ő bebújt az erdőbe, csak akkor kocogott tovább. A farka végén egy hófehér bojt volt. Hát persze mire a gép a kezembe került…. Egy kép készült a radar-csatározások miatt közismertté volt Tubesről is: 

  Végül, hogy valami vidámság is jusson nektek, ide teszem a Tripammer-fai kérgekből készült portrékat: 
 

Ők akarták.../

Bányásznap: szeptember első vasárnapja

 1919. szeptember 6-án csendőrsortűz oltotta ki bányászok életét Tatabányán. Ennek emlékére szeptember első vasárnapja a bányászat, a bányászatban dolgozók nagy áldozatokat követelő munkájának ünnepnapja. A gugliban kóborolva, ezt találtam: http://users.cwi.hu/komlo/5_banyasznap.html /A fotókat is érdemes megnézni – és türelmesen megvárni, míg a múlt képei a jelen képeivé alakulnak, illetve végignézni a rengeteg bányás képet, vagy a sikondaiakat !!!/ Szóval valami szépet, személyes megemlékezőst akartam írni a bányásznap kapcsán, de valahogy igazán konkrét esemény végül nem jutott eszembe. Azt hiszem inkább május elsejei felvonulásokon, virsli-evéseken voltunk néhányszor még Apánkkal Komlón, a bányásznapról helyszíni emlék-képem nincs is. Ettől függetlenül valahogy a hangulatára emlékszem. Hogy nagy ünnep volt - talán a hűségjutalmak kifizetése okozta öröm miatt ? Így él az emlékezetemben, de pontosabban nem tudom visszaidézni. Egy biztos, akkor voltak még igazi bányászok, akik naponta vitték kenyerükért életüket a föld alá. Voltak ünnepélyes ünnepek. Mostanra maradt a Tesco előtti ordibálás, a szétdobált szeméttel és sokunk számára a lassan megkopó emlékezéssel.

Modigliani

Ma délelőtt vele foglalkoztam, nőket ábrázoló képeiből diasort csináltam. Nos, akkor emlékezzünk meg itt is erről a hányatott sorsú művészről:

Amedeo Modigliani (Livorno, 1884. július 12. – Párizs, 1920. január 24.): olasz szobrász és festő. A kubisták kortársa volt, mégsem tartozott közéjük.
Szefárd zsidó származású volt. Apja, Flaminio pénzváltót üzemeltetett, anyja, Eugenia, iskolát vezetett. Amedeo volt negyedik és egyben legkisebb gyermekük. 1898-ban kezdte művészeti tanulmányait Guglielmo Michelinél. Firenzébe utazott 1902-ben és beiratkozott Fattorihoz a Szabad Akt Iskolába. 1903-ban már Velencében élt, ahol találkozott Umberto Boccionival és Ardengo Sofficivel, a futurizmus vezéralakjaival. Ekkor ismerkedett meg a kábítószerrel és az alkohollal is. 1906-ban Párizsban, a Montmartre-on bérelt lakást. Modigliani nemsokára elhíresült kicsapongásairól, nevezetesen arról, hogy részegen anyaszűlt meztelenre vetkőzött. 1909-ben kimerülten érkezett haza Livornóba. Később visszatért Párizsba, de a festészetről a szobrászatra váltott. Brâncuşi lett a mestere. Szobrai az építkezésekről, csent kövekből készültek. 1912-ben ismét megbetegedett és újra haza kellett térnie szülővárosába. A háború hirtelen végett vetett az építkezéseknek, és a kábítószerektől legyengült Modigliani már nem nem volt képes a kőfaragásra, így visszatért a festészethez. A portréfestést állította fókuszba. A finom portrék éles ellentétben álltak Amedeo nyers és bárdolatlan jellemével, melyben ismerősei csak szándékoltságot sejtettek. Pablo Picasso egyszer gúnyosan megjegyezte: "Milyen furcsa, hogy Modiglianit sehol másutt nem látni részegen, csak a 

Montmartre és a boulevard Raspail sarkán" Beatrice Hastings A háború elején kezdődött romantikus kapcsolata a nála 5 évvel idősebb Beatrice Hastings-szel, egy dél-afrikai írónővel. Beatrice anyagi támogatásának köszönhetően Modigliani élete megkönnyebült. Kapcsolatukat nagy alkoholos dorbézolások jellemezték. Egy alkalommal Modigliani kidobta Beatrice-t az 
ablakon. Szerelmük véget ért. . . . . . . . . .

  Jeanne Hébuterne 1917-ben az Académie Colarossi-n rajzolgatott, amikor találkozott a 19 éves Jeanne Hébuterne-nel. Összeköltöztek. Nyilvános csatározásaik még hirhedtebbé tették Modigliani szerelmi életét. Egy szemtanu, André Salmon így számol be erről: " Modigliani a lány törékeny csuklóját megragadva, a karjánál fogva vonszolta maga után, közben copfját cibálta, és csak azért engedte el egy pillanatra, hogy Jeanne nekiessen a Luxemburg-kert rácskerítésének. Modigliani olyan volt, mint egy kegyetlen, gyűlölettől fűtött, dühöngő őrült." Azonban Modigliani Jeanne-ról készült legtöbb portréján igazi gyengédségről tanúskodik. 1918-ban Léopold Zborowski Dél-Franciaországba költöztette az általa képviselt művészeket, köztük Modiglianit is. A nizzai mediterrán hangulat nem nyerte el Amedeo tetszését, így továbbra is műteremben festegette arcképeit. 1918 februárjában Jeanne állapotos lett. Különváltak, de kislányuk megszületésekor ismét összeköltöztek. Modigliani a nevére akarta gyermeküket íratni, de útközben lerészegedett, így a gyermeke törvényes apa nélkül maradt.  
1919 májusában visszatért Párizsba, Jeanne második gyermekükkel várandósan délen maradt. Ettől az évtől kezdve festményei egyre jobb áron keltek el. 1919 júniusában családjával beköltözött a rue de la Grande Chaumiére-n lévő egyik lakásba, Gauguin egykori lakása fölé. Állapota egyre romlott. 1919 szilvesztere után veseproblémái jelentkeztek, néhány nappal később már félrebeszélt, és szörnyű fájdalmak kínozták. Az alatta lakó festő meglátogatta, akit elviselhetetlen körülmények fogadtak. Amedeo ágya környékén üres üvegek hevertek szanaszét. A 35 éves Modigliani ágya mellett ült a kilenc hónapos terhes Jeanne, aki nem hívott orvost. Ortiz de Zárate azonnal segítséget hívott, de az orvos már nem tudott rajta segíteni. Modigliani tuberkulotikus agyhártyagyulladásban szenvedett. Anélkül halt meg, hogy visszanyerte volna egy pillanatra is az eszméletét. Temetésén részt vett az egész Montmarte. Jeanne-t szülei hazavitték, de két nappal Modigliani halála után kiugrott az ötödik emeleti ablakból, megölve saját magát és születendő gyermeküket. Lányukat Modigliani nővére vette magához. /Wikipedia/

"...Szeretlek szép virágok titeket..."

Semmilyen "kerek" évfordulója nincs. Olvastam egy versét, tetszett, úgy döntöttem, ma ő lesz "műsoron".

 Tompa Mihály (Rimaszombat, 1817. szeptember 28. – Hanva, 1868. július 30.) magyar költő, a népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselője, az MTA levelező tagja. Csizmadia gyermekeként született. 1832 őszén került a sárospataki kollégiumba, ahol mint szolgadiák tanult. 1838-tól 1844-ig végezte felsőbb tanulmányait: bölcsészetet, jogot és teológiát. Tanulmányai befejezése után református lelkész lett. Petőfi Sándor hatására fokozott érdeklődéssel fordult a népköltészet felé. 1845. decembertől 1846 késő tavaszáig Pesten tartózkodott. Petőfi felvette az általa szervezett „Tízek Társaságá”-nak tagjai közé. Petőfivel való barátsága azonban 1848-ban megszakadt.Népregék és mondák című verseskötete jelentős sikert aratott. 1847-ben a Kisfaludy Társaság tagjául választotta. Az 1848. márciusi forradalom után indult Nép Barátja (Vas Gereben és Arany János lapja) munkatársa volt. A szabadságharc alatt tábori papként szolgált a honvédseregnél.1851. szeptembertől haláláig Hanva község lelkipásztora. 1852-ben egyik hazafias verse miatt letartóztatták, s vizsgálati fogságban tartották. Arany Jánoshoz élete végéig szoros barátság fűzte. Pár hónappal halála előtt az MTA nagydíjjal jutalmazta költői munkásságát. Életének két legsikeresebb műve A madár, fiaihoz és A gólyához című költemények./wikipedia/

Tompa Mihály : Előhang

Szent természet! dajkálkodó anyám,
Szeretlek én kimondhatatlanul!
Gyönyör s megnyugvás lelke száll reám,
Lombod, virágod ha sarjad, ha hull.
Tanulni menvén hozzád: megjövök
Édes kincsekkel, mint a fürge méh,
Megkönnyebbülök karjaid között,
Ha szívem bú, szemem könny terhelé.

Járok sivatag szikla-ormokon,
Hol a tél örök hóágyat vete;
Zuhatagok kő-párkányára von
A mélység vonzó, vad igézete;
Eltekintek a sugár fenyveken,
A kis mohon, kit a vén szirt növel:
S magam mindig boldognak érezem
A fenséges természethez közel!

Szilaj viharban zúg a rengeteg,
S távol nyögést, sirámot hallani;
Majd megdöbbentő csendet öltenek
Üres templomként, völgye, halmai;
Mi rebben, suttog néha rejtekén,
Holott hangosan szólni nem merek?...
Talán láthatlan leskődnek felém
Lombok megől az erdő-szellemek?

Hallgatom a bokron a madarat,
Midőn dalolván, búsul vagy szeret;
Amely mosolygó völgyeken halad:
Merengve nézem a futó eret; -
Itt nyílnak a virágok ezrei,
Kik illatozva partját ellepék:
Itt szokták éltök átenyelgeni:
Kék s aranyszínű fátyolkák, lepék.

Kedves virágok! a kert és mező
Szűz gyermeki, szeretlek titeket!
Ha a kikelet várt ideje jő:
Vágyódó lelkem közétek siet; -
Halmon, mezőkön ér a támadat,
Hol véletek sorban ismerkedem;
S hervadni látván szép orcátokat:
Fáj, de még az is jól esik nekem!

Holdvilágon és csillag fényinél,
Midőn a föld álomba' szendereg:
Mint aki szól, érez, mint aki él;
Halk suttogást hallok közöttetek!
És látlak járni-kelni nesztelen,
Remegve érni egymás ajkihoz,
S mintha érteném: hogy a szerelem,
Hogy bánat és vágy, ami összehoz.

S mikép csillámló harmat képiben
Száll meg a lombon a langy éji köd:
A hű csalódás megszáll lelkemen,
És bút, szerelmet, vágyat összeköt,
Szövén belőlük ábrándos regét,
Kert és mező virági! rólatok;
Megmentni vágyik éltetek felét,
Ha elhervadtok, ha meghaltatok!

Szeretlek, szép virágok, titeket...!
Színben, illatban gazdag éltetek
Tartsa meg frissen, ifjan lelkemet,
Míg láthatlak, míg köztetek leszek...!
Jertek, lakjatok aztán síromon,
Vegyétek vissza hűlt szívem felett,
Mit annak ti adátok egykoron:
Az ifjúságot, színt, és életet!

Életem csúcsán

Rövid beszámoló a 20 évvel ezelőtti, sorsfordító 9 napról. /Mazsolázás a naplómból/
Szinte semmit nem ad vissza se az eseményekből, de az érzelmekből aztán végképp…Mégis szükségét éreztem a kerek évforduló kapcsán itt megörökíteni legalább a száraz tényeket. Ezért érdemes volt élnem.  


1988.szeptember 1. Ma este mindent becsomagoltam, az előre elkészített lista szerint.  

1988.szeptember 2. Gyönyörű napfényes időben, délután 2-kor indultam. A munkahelyemről három kollégám lejött velem a kocsihoz, sokáig integettek. Ez jólesett. Arra gondoltam, ha nem jönnék vissza ők lennének a utolsók, akik láttak… 16.30 érkezés Szlatinára Sanyi bácsiékhoz, evés, alvás itt.  

1988.szeptember 3. Indulás fél 7-kor, Varasd, Ptuj, Boh.Bistrica, sosem feledhető kávé Kranjban, Bled, Bohinj, Stara Fuzina, Sport Hotel, turistaház keresgélés, tervtől eltérően szállás Uskovnicán. Az éjszaka csodái. /Hogy is lehetne ezt az éjszakát leírni ? Sehogy…/ 1988.szeptember 4. Indulás ¾ 7-kor. Kocsi Rudnio Poljen marad egy erdőszéli nagy parkolóban. /Nem izgultam, hogy 2 napig „gazdátlanul” fog ott állni./ Igencsak kemény hegymenet a hágón át a Tosc oldalába vágott szerpentinig. Délben elérem a Vodnikov dom-ot. Úgy döntök, itt alszom és „akklimatizálódom” /1805 m/.  

1988.szeptember 5. Indulás ¾ 7-kor. Sziklákon küzdöm át magam, se kötelem, se beülőm, de minden sikerül. Lassan elmaradnak még a kúszófenyők is. Murvássá és egyre meredekebbé válik az út. Birkák jönnek velem szemben. Mit ehetnek ? Fű is alig van itt. ½-10 re érek fel a Planika dom-hoz /2408 m./ 9.37 indulás a csúcsra. 11.22 fenn álok az Aljazev stolp-nál. /2867 m./  
Itt egy regényt kellene beszúrnom – de természetesen nem teszem. A szó valódi és átvitt értelmében „AZ ÉLETEM CSÚCSA” volt ez. ½ 4-re visszaérek a turistaházhoz. Itt alszom egy 54 éves angol nővel egy szobában, aki szintén egyedül jött fel… Milyen az este, az éjjel és milyen a hajnal ebben a magasságban ? Nem tudom én azt leírni….  

1988.szeptember 6. Indulás ½ 7-kor, Rudno poljera, a kocsihoz érek ½ 2-re. Alvás Zrornje Gorjeban egy panzióban, örömteli hazatelefonálás, hogy sikerült ! /...élve megúsznom.../ Még délután Radovna völgy, Krma völgy, Vrata völgy.  

1988.szeptember 7. Bled – ide, akkor, - nem kellett volna bemennem… 1988.szeptember 8. Indulás haza ¾ 8-kor Loibl hágón, Ausztrián át, többször megállva és a tájban gyönyörködve Zalaegerszegre érek, itt alszom.  

1988.szeptember 9. Indulás ½ 9-kor érkezés Pécsre 13.50-kor.

Ezek itt fentebb csak "szavak"  itt alább meg csak "képek"... 
Hogy mi van a  szívemben, agyamban, az nem látható. 
Sajnos. 

Uskovnica

  lső éjjel itt aludtam, Uskovnica dom /turistaház/:






 

Kilátás a turistaház előtti rétről

Felfelé a Tosc hágóhoz

A Vodnikov dom

.A Vodnikov előtti/alatti völgy

Planika dom

.

Kapaszkodni kell....

A CSÚCSON

Kertrendezés

Ma nagyon rövid leszek, komoly feladataim vannak. A holdkalendáriumból kikerestem, hogy a mai és a holnapi nap különösen alkalmas a virágok ültetésére, azért teljes erőbedobással átalakítom a kis kertemet, amit már tavaly is terveztem, aztán valahogy akkor elmaradt. Vicces ennek a holdkalendáriumnak az ügye, gyorsan, röviden ezt még megírom. Kaptam egyszer egy cserepes törpeszegfűt. Igaz, hogy kertbe-ültethetőként árulják, de hát tudom én, ezek a virágok többnyire mégis rövid életűek, kicsit tovább nyílnak, mintha valaki egy csokor szegfűt vett volna. 
Na mindegy. Gondoltam, annyit segítek neki, hogy legalább egy nagyobb cserépbe teszem. Ez az esemény épp egy olyan napon történt, amit más okból kifolyólag megjegyeztem. S láss csodát, a szegfű nekiindult ! Nőtt is, de főképp virágzott ! Egymás után hozta a szép, illatos kicsi virágait ! Ez két éve történt. Kint telelt – először ettől is féltem, de nem törtrét baja. Ma is megvan.
Aztán valami más alkalommal a holdnaptárban kerestem valamit, s valahogy eszembe jutott ez a virág. Mivel ugye tudtam az átültetés napját, megnéztem, s láss csodát, arra a napra az volt írva, hogy igencsak alkalmas a virágültetésre. Hát azóta én, ha módomban áll, megnézem ezt a kalendáriumot, s igyekszem ehhez igazítani a virágaim ültetését. Tudom, egy kertész biztos jót nevetne rajtam – de én hiszek benne. Na szóval ma ezért van átültetős kertrendezés. Amúgy meg nyílnak az imádott őszirózsáim ! 

 

Esti sztár

Bocs attól, aki unja, de tegnap este készült, s nekem tetszik - függetlenül attól, hogy az összes foto-technikai hibáját elismerem...

Szeptember 1.

Valószínűleg sosem fogom megtudni, hogy nálam az illatoknak miért van olyan hihetetlenül nagy szerepe az emlékezésben. Ehhez komoly pszichológiai tanulmányokat kellene folytatnom - erre meg azt hiszem, nem fog már sor kerülni.

Az a helyzet ugyanis, hogy rengeteg dolgot /emléket/ kifejezetten illatokkal, ízekkel kötök össze. Ha szembe jut valami, azonnal felbukkannak bennem párhuzamosan ezek is. Ma szeptember elseje van. Iskolakezdés. 

Az első, ami eszembe jutott, a régi iskolák jellegzetes szaga. Nem mondanám kifejezetten illatnak. Én jártam még olajos padlójú osztályba is, mégse olaj szagot érzek. Valami mást. Por, kémia-szertár vegyszerei, izzadság, friss irkák /tudják-e a mai gyerekek hogy ez micsoda ?/ valamiféle „nemesen” áporodott szagát érzem. Fogalmam nincs, másnak ilyesmi felrémlik-e ?  
Vagy mondhatnék szeptember 1 kapcsán kellemesebbet is, pl. hogy vajas-kenyér almával, illetve zsíros-kenyér vastaghúsú, piros, édes paprikával, melybe ha beleharapsz, kifröccsen a leve. /Nem az a fajta ízetlen, makett-szerű szépség, amit ma árulnak a szupermarketek./ Nyilvánvalóan ezek tízóraik voltak az én gyermekkoromban, amit ugyan már papírszalvétába csomagoltak, de ezt követően újságpapírba is, - nylonzacskó akkor még nem lévén - hogy ne zsírozza össze a táskát. 
Aztán eszembe jut az az izgatottság, amivel azt vártuk, melyik osztályba kerülünk, lesznek-e új osztálytársak, ki fog mellénk ülni idén, ki lesz/marad-e az oszti /=osztályfőnök/ ? Eszembe jut még a „becsöngetés” – ami a kezdetekben tényleg egy csengő-bongó kis haranggal történt – aztán áramosították ezt is. És a pedellus, aki nagyon gyorsan ilyen-olyan nevű /értsd: Pista, Jóska/ bácsi lett, - kék köpenyben , mindkettő öreg ember volt – meglehet, hogy csak öreg emberek mentek pedellusnak ? Nem tudom.  
Szóval a szeptember 1 az én emlékeimben ilyen. Sajnos sem az iskolámról, sem elsős koromból nem találtam képet. Ez a fotó már akkor készült, amikor negyedikesek voltunk. 
Azért ezen is el lehet mélázni, így néztek ki 1955-ben a városi kislányok.

A nagy kaland

Utazott-e már közületek valaki egy 12 éves kutyával és egy 4 hónapos cicával egyedül az autóban ? Gondolom, nem. Hát tényleg nagy kaland volt…

Lili amúgy se szereti az Magyaregregyre vezető kanyargós utat, max.40-nel mehetek, és hát Bercikének ez volt az első igazi utazása, nem számítva a szülőhelyéről való elhozatalt. /De szerintem arra nem is emlékszik már./  

80 perc alatt értem ki Egregyre. /=30 km/ Igaz, egyszer meg kellett állnom, mert felfedeztem az első kis őszi kikericset, mely virágba szerelmes vagyok, s kellet egy pár képet csinálnom. – Tudom, hogy nem jók. Na, ilyen a gépem és kész, de a szívemnek oly kedvesek… 
A megérkezés utáni kicsomagolást követően az ottani két macskával próbáltam Bercit összeismertetni. A Ciluval /lány/ nem volt baj, ő ismer minket, pici kora óta – bár Bercit nem – de nyugis cica, nem fújt, a másik /nem tudom a nevét, amúgy is rövid ideje lakik csak még ott/ mutogatta a fogait, púpozta a hátát, de azért viszonylag hamar megbékéltek az állatok kölcsönösen egymással.  
Én is megismerkedtem az új házi kandúrral, aki Zoli névre hallgat. Lehengerlő. Ha egy üveggel kevesebb sört iszik, élveztem volna a stílusát, de így a vége felé kicsit sok volt. Azért elmondható, hogy az első találkozások végül is jól sikerültek. Hamarosan nekiálltunk az ebéd készítésnek. „Természetesen” meg akartam házigazdáimat ismertetni a cukkini krémlevessel, amit rántott husi és rántott hal követett, a világhírű petrezselymes egregyi krumplival /ez Marika specialitása – pompás/ és uborka salátával.  
Minden jól sikerült, degeszre ettük magunkat. . . Az ebéd utáni megszolgált sziesztára jelen esetben az udvar gyepén került sor. 
Egy kupacban aludtunk hárman, na nem a vendégfogadóimmal, hanem a Lilivel és a Bercivel. Nagy kár, hogy nem csinált rólunk senki fotót. Ahogy lefeküdtem a fűre terített takaróra, hamarosan Lili telepedett mellém, s egyszer csak éreztem, hogy közénk bújik a Berci. :-) 
Hát pompás pihenő volt, jót aludtunk ott a csodás friss levegőn, a csendben. Egyébként is, ez a Magyaregregy nekem évek óta a szívem csücske, ha valahol /Szlovénián kívül/, akkor itt mindig jól érzem magam. Van a helynek valami különleges varázsa – persze lehet, hogy csak rám hat így, de nem véletlen, hogy annyira szeretek ott lenni. 
  Négy óra után indultunk haza, mondhatnám „szokás szerint” felcuccolva, mert Marika üres kézzel/szatyorral sose enged el. Most is kaptam a vegyszermentes padlizsánból, karalábéból és a pompás fehér apró-krumpliból. Kész a jövő heti menü…  
Szóval jó volt. Hazafelé már a Berci is lenyugodott, rájött, hogy semmi baj sem történik vele az autó brummogása közben. Azóta alszanak. Igaz, a vacsorát pillanatok alatt eltüntették, de aztán visszahevert mindkettő aludni. Hiába no, az öreg kutyának, meg a cicagyereknek nagy kaland volt a mai nap.