Normandia

Ha én ezt a szót meghallom, még csak véletlenül se jut valami szépség az eszembe. Azonnal a II.vh-s partraszállással és a háború borzalmaival kapcsolom össze. (Ez is megérne egy misét, hogy miért így működik az agyam ?  - de nem erről akarok most írni.) http://hu.wikipedia.org/wiki/Normandiai_partrasz%C3%A1ll%C3%A1s

Kaptam egy szép videót, szeretném megosztani veletek. Mert Normandia gyönyörű….

Repüljetek kicsit ! http://hu.wikipedia.org/wiki/Normandia

Segít/ség

Ahogy most a neten utánakerestem, látom, több alkalommal vetítették ezt a filmet, aminek én a napokban max. a felét láttam csak. Pedig annyira jó volt a téma, s épp ezért nagyon sajnálom, hogy lemaradtam róla. Hiába kutattam utána, sehol se lehet megtalálni/megnézni. Egyetlen pici, pár perces részletet találtam belőle itt:  http://onlinefilm.org/en_EN/film/41463 (német nyelven)  A dokumentumfilm  azt a kérdést  vizsgálta, hogyan is néz ki manapság az öregedés  a mai társadalomban, mely inkább a fiatalokra, mint az öregekre koncentrál.

Gudrun M. 85 évesen briliáns módon játszik zongorán, fiatalokat is tanít. Úgy gondolja, épp a zene volt számára a fiatalságot megőrző varázs. Egyedül az úszásról mondott le 65 éves korában, mert úgy vélte, teste már nem vonzó.  A 83 éves Edith S. Berlinben egy idősek otthonában él. Fizikailag olyan gyenge, hogy mindenképp állandó segítségre szorul.  Elmeséli milyen a valódi élet egy idősek otthonában, véleménye szerint sok olyan létesítményre lenne szükség, ahol megfelelő ellátás, ápolás és szerető gondoskodás mellett lehetősége lenne bárkinek a méltóságteljes öregedéshez.                                                                                       

A dokumentumfilm arra a kérdésre keres választ,  hogy a valóságban  az életkor és az öregedés  miképp is látható, és milyen formában jelenik meg napjainkban. Hogyan viszonyulunk az idő múlásához és hogyan azokhoz az emberekhez, akik fölött már eljárt az idő ?

Nagyon jó téma – mostanában a legkedveltebb, amin képes vagyok órákon át „agyalni”. Tekintve, hogy 67 évemmel igencsak érintett vagyok, s tekintve, hogy talán még nem vagyok annyira beszűkülve agyilag, hogy ne lássam át viszonylag jól a helyzetet – van is min gondolkodni.

Tény: igen, mi öregek sokan vagyunk. Elfogadom, hogy a társadalom jelenlegi helyzetében igencsak nagy teher ez a sok, valamilyen szinten ápolásra, gondozásra, ellátásra szoruló öreg. Vagy ha még nincs is azon a szinten, akkor is, terhesek. Mert lassan járnak, rosszul látnak/hallanak, nehezebben értenek meg dolgokat, és esküszöm, senkinek nincs ma türelme többször elmagyarázni nekik valamit, vagy akár csak válaszolni a kérdésükre. Ráadásul (ma még, de tudom, nem sokáig) ingyen utaznak. Pfuj  ! Hát mennyivel különbek a többinél ? Ja, hogy többnyire egy nehéz élet terhe nyomja a vállukat ? Kit érdekel ??? Azt már sikerült kiirtani a fiatalokból teljesen, hogy az ingyen utazó vén trottyoknak az ülőhelyet átadják …tehát ez a probléma törölve. De még mindig marad felsorolhatatlanul sok, ami miatt nehezen tűrik a fiatalok az öregeket.

Szóval az öregember csak gond. De, hacsak nem akarunk a régi kínaiak  módszeréhez visszatérni, s nem visszük fel öregjeinket egy hegycsúcsra a kosárban, s hagyjuk őket ott éhen-szomjan halni, akkor nagyon is aktuális lenne valamiféle megoldás keresése.

Igaz, persze ma is van módszerünk a lábalól-eltételre. Van egynéhány  modernebb megoldás: többek között a gyógyszerek árát az egekbe visszük, ellehetetlenítjük a kórházi-orvosi ellátást, megvonunk tőlük mindenféle öregségi- és rokkant kedvezményt. Netán szívtelen-lelketlen, minimálbéres, agyonterhelt ápolókkal dolgozó szoc.otthonokba zárjuk őket, ahol ágyhoz-székhez kötve, egész nap egy pelenkában (jó esetben, mert rossz esetben hetekig katéterrel)  rendesen lenyugtatózzuk őket – aztán már csak arra várunk, mikor távoznak végre, hiszen a felsoroltak – remélem mindenki előtt világos, csak-csak meggyorsítják az elhalálozásukat. Nem, ne jöjjön most nekem senki azzal, hogy túl sötéten látom a helyzetet. NEM ! A „helyzet” pontosan ilyen sötét, s aki ezt nem látja, épp annak van bekötve a szeme.

De lépjünk tovább… A problémák igen szerteágazóak, csak felvetek néhányat azokból a gondolatokból, melyek a fejemben járnak, amikor épp nem bírok aludni….

Bizonyára vannak családok és helyek, ahol normális a különböző korosztályok együttműködése. Nagymama főz, vagy nagypapa oviba viszi a gyereket, stb. Nem sorolom, igenis vannak jó példák, de mi van azokkal, akiknek nem él/nincs társuk, nincs gyerekük, emiatt unokájuk se ? A családos öregek „jövője” se életbiztosítás, de egy magányos öregemberé kész lutri. S tudjuk a lutrin nagyon ritkán húznak csak ki nyerő számokat. A résztvevők 99,9 %-a vesztes.

Eljön a kor, amikor szükségessé válik kisebb-nagyobb segítség. A nyugdíjasok többsége nincs abban a helyzetben, hogy meg tudjon fizetni valakit, aki bizonyos dolgai intézésében/bonyolításában segítéségére tudna lenni. Márpedig a dolgok jelentős részét el „kell” intézni, meg kell csinálni.

És itt jön/ne az én nagy ötletem, újító gondolatom…. Miért is ne állhatna össze néhány idős ember egy egymást segítő szövetségbe?  Hagyjuk ki a buliból a pénzt, egyszerűen „csak” te segíts nekem és én is segítek neked. Vagy magyar emberek között ez elképzelhetetlen ?

A rendelkezésre álló szabadidővel sokan úgyse tudnak mit kezdeni. Egy ostoba TV film nézése helyett elkísérhetne valakit az orvoshoz, vagy akár csak sétálni, ha az a másik egyedül már nem nagyon merészkedik ki az utcára.

Azt ne kérdezzétek, hogy egészen pontosan miképp is gondoltam ennek  a bonyolítását ? Hiszen legalább egy valaki kellene, aki összefogná a dolgokat – és igencsak nagy szívvel kellene rendelkeznie (meg jó sok szabadidővel), hogy akár csak 10 rászoruló és 10 segíteni akaró ügyeit összehozza. De úgy érzem nagyon nagy szükség lenne egy ilyesféle „szeretet-szolgálatra” !!! (Zárójelben hozzáteszem, meglehet, van ilyen már valahol, de bevallom, nem kutakodtam utána a neten…Mindenesetre nagy visszhangja és ismertsége nincs.)

Vagyunk páran, akik – idős koruk dacára (hála a Teremtőnek) viszonylag tűrhető egészségi és szellemi állapotban vagyunk. Azt is tudom, hogy az ismerőseim körében vannak önzetlen „segítő” emberek. De ha valaki ezt a témát kézbe venné, a rászorulókat és az adni tudókat összehozná, az bizony jó lenne.
Nekem nincs időm...Nekem vannak barátaim, akiknek segítek...

Kép: http://www.das-eselskind.com/2012/01/mache-deine-hande-zu-einem-werkzeug-der.html

Egy régi történet mai folytatással….

Egy régi történettel (mi több, vallomással!) kezdem a mai mesét.

Sok sok évvel ezelőtt történt. Volt egyszer hol nem volt, volt egyszer valaki, aki sokat kóborolt erre-arra  és egyszer véletlenül séta közben, az ürögi réten (a vasúti sínek alatti mezőgazdasági földeken), ahol épp friss volt a szántás és csiszolt köveket keresett, talált egy furcsa kis „izét”. Kb. így nézett ki (ez csak egy fantázia-rajz, a netről leszedett edénnyel, amihez hozzárajzoltam a „leletemet”), bemutatni SAJNOS nem tudom:

 

Találtam én vízmosta köveket, szedtem is belőlük egy zacskóra  valót. (Valami különös vonzalmam van a csiszolt kavicsok iránt, kilószám van itthon belőlük…) Aztán találtam egy fura alakzatot, amit felvettem ugyan, de mivel nem vízmosta kő volt, jó messzire elhajítottam. Csak sok sok év múltával jutott ez az eset újra eszembe, amikor valahol egy hasonló dolgot láttam, s arról kiderült, valami nagyon-nagyon-nagyon régi edény darabja…Talán vízöntő edény füle, vagy nem tudom….

Egy biztos, a Jakab hegy alatt van az ürögi rét, és a Jakab hegy vöröses morzsolt anyagából (agyagából?) volt formázva, kb. 10 cm hosszú, 3 cm átmérőjű, 3  kis ujj-nyomocskával, ami akár dísz, akár praktikus, csúszást megelőző részlete lehetett egy pl. vízöntő edényke nyelének…Én legalábbis ezt gondolom róla.

Aztán kutatgattam utána, és (mint tanulatlan, abszolút hozzá nem értő) „megállapítottam”, hogy valószínűleg egy több ezer éves edény darabkáját hajítottam el akkor ott az örök feledésbe. Talán a neolitikum idején itt a Dunántúl aljában letelepült primitív lakók keze formálta és fogta utoljára azt, amit én olyan lezser módon, meggondolatlanul elhajítottam. Nem sok dolog van az életemben, amit idővel megbántam, de ez azok közé tartozik. Lehet, könnyen lehet persze, hogy csak az én fantáziám színezi ki ennyire szépre a történetet, de azóta se tudom az agytekervényeimből kitörülni, hogy aranynál értékesebb kincset dobtam el akkor magamtól….

Hogy a dolog még évtizedek múlva is foglalkoztat, arra az a bizonyíték, hogy amikor olvastam a JPM legújabb kiállításának hírét, azonnal tudtam, hogy ezt nekem meg kell nézni. A repülés, az életem színterének megszemlélése a magasból, mindig is érdekelt. Amennyire félek a víztől, és azt hiszem sose búvárkodnék, épp annyira el tudom képzelni, hogy ha ifjabb lennék, régészeti légifotózással foglalkozzak. Több ilyen filmet láttam, és mindig nagy élvezettel, kíváncsisággal szemléltem. Egyébként is, szeretem a dolgokat „magasból” nézni – jobban át lehet látni mindent….

Így és ezért mentem el a Káptalan utca 4-be, megnézni a légifotós régészettel foglalkozó kiállítást.

Nem mondanám, hogy túlzottan nagy érdeklődés volt/van a téma iránt, de én végülis nagyon szeretek teljesen egyedül kiállításokat nézegetni, ez okból ma is igen jól éreztem magam.

Az augusztus 31-ig látható tárlaton fotókkal, poszterekkel, leírásokkal mutatják be azokat a régészetben használatos új módszereket, amelyek nagy területű feltárások nélkül teszik lehetővé a lelőhelyek pontosabb, olcsóbb és gyorsabb megismerését.

A Szemely, Villánykövesd, Zengővárkony, Majs, Borjád, Vókány, Mohács  területén történt feltárásokról mutatnak itt be érdekes  anyagokat. Meglehetősen sok az olvasnivaló, szöveges leírás, de érdemes elácsorogni előttük. Sok fotó is van, és igen sok, terepbejáráson, próbafeltáró árkokban talált tárgy, köztük érmék, apró vasleletek, nyílhegyek, lövedékek, valamint egy sírrekonstrukció is látható.

Itt egy részletes jó leírás http://archeologia.hu/regi-idok-uj-modszerek

Pécsiek, (és Pécsett járó nem pécsiek) ha van időtök, menjetek el, akkor is érdekes, ha nincs az enyémhez hasonló „emlék-élményetek”….A kiállítás augusztus 31-ig van nyitva,

keddtől vasárnapig 10-18-ig. Szünnap hétfő.

A fotók minőségéért szokás szerint elnézést kérek. A „kép-montírozáshoz” az alábbi helyről vettem az edény fotóját: http://www.budapestcity.org/02-tortenet/02-oskor/02-neolitikum.htm

 A borjádi hercegnő sírja és a sírban talált tárgyak:

  Az alábbi fotókat a http://www.legiregeszet.hu  oldalról vettem:

Nagyszerű légifotók vannak itt, választhatsz várost, amit látni szeretnél:   http://www.civertan.hu/legifoto/legifoto.php?page_level=1

Veszélyben a villányi szoborpark

Nem tud elmúlni úgy egy hét, hogy valami miatt ne kelljen felidegesíteni magam. Pedig annyira igyekszem, hogy így a „vége felé” a szépre/jóra koncentráljak, de ebben az országban és manapság ez egyszerűen lehetetlen. Nem a leghányingerkeltőbb, mocskos, aljas dolgokról akarok írni. Igazán mondom, kár is már arra szót vesztegetni.
Mert nem olvasok, nézek önmagam kímélése végett – magyarországi híreket, csak most jutott el hozzám egy februári téma. Nem hosszú a cikk, bemásolom: http://www.pannontv.eu/Hirek/Kultura/811/nem_lathatjuk_mar_tobbe_a_nagyharsanyi_szoborparkot

Nem láthatjuk már többé a nagyharsányi szoborparkot?

2012-02-23 17:15:19

Böszörményi István szobrászművész hívta fel a figyelmet arra, hogy a felszámolás veszélye fenyegeti a Baranyai Alkotótelepeket, így nemzetközi hírű műhelyek, a villányi szobrászműhely és a siklósi kerámiaműhely is bezárhat.

Az 1968-ban alapított Baranya Megyei Alkotótelepek tevékenységi köre jócskán átalakult, bővült az évtizedek során, a korábban Kht., most nonprofit Kft. munkatársai a szimpozionok szervezése mellett több negyven éve bővülő felbecsülhetetlen értéket képviselő kortárs műtárgy gyűjteményt kezelnek. A tevékenységi kör az 1990-es évek közepétől kiegészült (többek között) kortárs összművészeti programok szervezésével, a vidékfejlesztéssel, a kulturális turizmussal és a kutatásfejlesztési programokkal. A nemzetközi hírű villányi szobrászműhely és a siklósi kerámiaműhely fenntartása mellett a nagyközönség által is igencsak kedvelt célpontja a nagyharsányi szoborpark, amely túl eredeti rendeltetésén és funkcióján már számos kulturális rendezvénynek adott otthont.

A Baranya Megyei Alkotótelepek Közhasznú Nonprofit Kft. azonban jelentős anyagi nehézségekkel küzd. A válság már eljutott arra a szintre, hogy már a felszámolás veszélye is felmerült. Böszörményi István szobrászművész egy körlevélben hívta fel a veszélyre a figyelmet. Az egyik internetes képmegosztó programra a folyamat elleni tiltakozásként három fotót tett fel, melyeket saját gondolatai kísérnek.

„Felszámoló biztos értékesíti azokat a szobrainkat, melyeket az Aradi Vértanúk útján a várfal sétányon láthat 2006 óta a pécsi közönség. Ezek a szobrok 2005-ben és 2006-ban Villányban készültek, létrehozásuk, szállításuk, elhelyezésük, és gondozásuk Pécs városának egy fillérjébe sem került. Ennyire is becsülik őket. A hét szoborból egyet ledöntöttek, egyet megrongáltak. A többivel végez a felszámoló biztos. Nehéz elképzelni művészi karriernek ilyen mélypontját” – fogalmaz Böszörményi István.

Váczy Réka, a Baranya Megyei Alkotótelepek Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója lapunk kérdésére elmondta, hogy a válság valóban nagyon súlyos, azonban éppen délelőtt egy olyan tárgyaláson vett részt, amelyen a villányi szoborpark őrzése megoldódott, s ezzel egy igen súlyos anyagi teherrel kevesebb nehezedik az Alkotótelepekre. Az őrzővédő cég pedig visszavonja felszámolási szándékát.

Sajnos azonban az összes felhő nem vonult el, hiszen a Baranya Megyei Alkotótelepek sorsa továbbra is kérdéses, hiszen az állam működtetésre egy forint támogatást sem ad, s a nonprofit kft. törzsvagyonát a műtárgyak jelentik. Az Alkotótelepek sorsáról a kft. legközelebbi taggyűlése fog dönteni.

ITT is olvashatsz erről: 

http://szoborlap.hu/kozosseg/blogoszfera/425_a_ko_talan_marad_igen_megint_villany_.html

Nos erre egyszerűen nem tudok mit mondani.
............................................................................................................................................ Ismerősöm javaslatára innen kitöröltem néhány felháborodott sort...Hát itt tartunk. Félni kel......Kussolni kell......... Megint....
Káromkodni, sírni semmi értelme. Az ember egyszerűen csak áll, és hitetlenül bámul.
De azt azért le merem írni, hogy igenis mérhetetlenül fel vagyok háborodva,  a szoborpark tervezett bezárása miatt !!! Hát ezt azért már mégse kellene talán eltűrnünk !!!! 

 

Ilyennek látom a helyzetet: a földön fekszünk, szétvágott fejjel....

További képek itt láthatók: https://picasaweb.google.com/115514682249379461443/FelszamoljakABaranyaiAlkototelepeket

Szevasz tavasz !

Az ajánlat franciaországi barátnőmtől érkezett, s olyan bájos-kedves-szép képek vannak benne, hogy megosztanám veletek. Kapcsolódik is a tegnapi tavaszi témához... 

És nem lenne szép, ha megfeledkeznék egy másik évfordulóról...

Ugyanis tegnap lettek 12 évesek Lili gyerekei...Hálás vagyok a sorsomnak, hogy olyan jó gazdákhoz kerültek, akik mellett megélhették ez a szép kort. Igaz, bevallom én is alaposan megnéztem, hová adom az "unokáimat"....

Nos, 12 évvel ezelőtt ilyenek voltak:

A városban, pontosabban az állomás felé járva, megörökítettem a virágzó magnóliákat is. Nem tudok betelni vele, pedig már oly sokszor megcsodáltam...

Zöld-ségek

Nem túl régen ajánlgattam a vadon termő  és ehető giz-gazokat. A kertem most tele van  -  épp virágzás előtti állapotban - salátaboglárkával:

(Talán emlékeztek rá, írva volt ott, hogy csak virágzás előtt lehet/szabad szedni épp úgy, mint a medvehagymát….)

Ilyen lett belőle a saláta. Garantáltan vegyszermentes, ellentétben a piacon kapható 220.- Ft-os fejes salátával. Akkor se kéne, ha ingyen adnák.

Ezen a képen láthatjátok az „elöregedett” és megindult tavalyi hagymákat, melyeket felhoztam a pincéből, bedugdostam a földbe, s hamarosan finom zöldhagymákat szüretelhetek…

 

  

Aztán délután elmentünk megszedni Remeterétre az eljövendő egy évre való medvehagymát. Csodálatos volt az idő, az ürögi völgy tele van nyíló gyümölcsfákkal (nem álltam meg fotózni) – és bár az erdei fák még nem zöldülnek, de a bomló rügyekben készülődnek a levelek... (fotó nem sikerült).

Remeteréti pihenő

  Az erdő már ébredezik...

Ez pedig itt a medvehagyma feldolgozás két fotója:

Búcsúzóul egy kicsit bemozdult odvas keltike:

Sült krumpli lila hagymával

(Nem lehet mindig csak a magas kultúráról írni :-)  )
Napok óta készültem rá…de valami mindig „közbejött”. Adódott olyan ebéd-maradék, amit nem jó eltenni, vagy egyszerűen csak kicsúsztam az időből és olyan éhes voltam, hogy nem akartam/tudtam  volna kivárni a krumpli megsülését.

Na de tegnap… Úgy befaltam, hogy még fotót is elfelejtettem készíteni róla, most aztán szégyenszemre mások képét kell ide csatolnom…

  

Szóval a sütőben, héjában sült krumpliról szeretnék picit áradozni. A nemrégiben emlegetett pirítós mellett ez se volt ritka étel nálunk. Előre szelt, besózott lila hagymával, kevés vajjal, vagy ha valaki kolozsvári szalonnacsíkokkal szereti, hát azzal -  mennyei eledel.

Nem is jó hozzá akármelyik krumpli-féle, de ne kérdezzétek én milyent sütöttem, mert mára már annyira összezavarodott a krumpli-helyzet (is), hogy nem tudom, milyen fajtákat veszek. Lilás-rózsaszínes kívülről, belülről meg halványsárgás és szerintem Rózsa-krumplinak hívták régen. Ilyesmit szoktam télire venni, ebből sütöttem most is. Veszek néha Ellát is (lehet, hogy már ennek se ez a neve) – ez a fehér, lisztes krumpli. Ez pl. nagyon jó a krumplipüréhez, meg a krumplisnudlihoz.

A sütés előtt nagyon alaposan lekefélem, megmosom, mert a ropogósra sült héjával együtt szeretem enni. Természetesen besózott, felkarikázott  lila hagyma kell hozzá, enélkül mit se ér az egész….

Hát, ha megkívántátok, rajta, lehet ma este ezt vacsorázni !

Olcsóbb, mint egy rántotta, mert tegnap a piacon már 45-55.- Ft volt egy db. tojás….

Kép: http://megfozlek.blogspot.com/2012/01/egyszeru-vacsora-nagyszeru-izekkel.html

Herman Levente képkiállítása

Új kiállítás nyílt kedvenc Zsolnay galériámban.   Szokásos időben, a vasárnapi csendes-pihenő alatt (d.u. fél 3 felé) mentem most is le – arra számítva, hogy nem lesz rajtam kívül senki. Majdnem sikerült is, mert egy 4 fős családtól  eltekintve tényleg senki sem volt.

SAJNOS azonban az előző látogatásom óta megnyílt  büfé?presszó? nemtudommilyenvendéglátóegység (ahol ugyan teremtett lélek nem volt) unatkozó kiszolgálói viszont megállás nélkül nyomattak valamiféle zenét. Nem halkan és nem is klasszikust. Olyant, ami engem idegesített, amit nem oda valónak érzek. Ami rontotta az örömömet és az élvezetet, amit egy ilyen képkiállítás adhat.

Én nem tudom, miért nincs az emberekben kulturáltság ? Miért gondolják, hogy egy képkiállításhoz mellékelni kell a presszó zenéjét ? Vagy miért gondolják, hogy ha őket nem zavarja, akkor az másokat se zavar ?  Még szerencse, hogy – legalábbis egyelőre ételszag nem volt.

Ami az eddig megszokott fennkölt, már-már  templomi csendes varázslatot megtörte, nem csak ez a zene volt, hanem az emeleti részen megnyílt Csodák palotájából a különféle technikai eszközök kipróbálása közbeni éles gyereksikolyok  is leszűrődtek idáig, a hatalmas „lyukacsos” és a hangok számára könnyen átjárható térben.

…Rendben van, élvezzék a gyerekek a technika vívmányait. Na de nekem nincs, nem lenne jogom békés csendességben ugyancsak élvezni egy festőművész alkotásait ?????

Hát teljes, tiszta örömem most már – sajnos úgy tűnik – ebben sem lesz…..

                                           ***********************

HERMAN Levente (1976, Marosvásárhely) a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika tanszékére 1995-ben nyert felvételt. Két évvel később már az Élesdi Művésztelep egyik alapító tagjaként kizárólag a festészetre koncentrált. Ma Budapest, Élesd és Gyermely között ingázik és alkot.

Eddigi életművét nehéz lenne korszakokra bontani, inkább a sorozatokban való gondolkodás jellemzi, témái egymásba kapcsolódnak, egy gondolatmenet köré épülnek fel. A több mint 15 éve Magyarországon élő és dolgozó alkotó művészetét egyfajta duális világkép határozza meg, melyben az értékekkel teli gyermekkor helyszínei csapnak össze, kerülnek kölcsönhatásba egy elidegenedett ipari nagyváros kellékeivel.

Univerzális gondolatok hordozója ez az alakok nélküli, melankolikus táj, mely mégis végtelenül személyes azáltal, hogy az első látásra realistának tűnő képi világot furcsa, néha akár „tréfás”, szürreális motívumokkal – gyerekrajzszerűen skiccelt vonalak, repülő kövek, pityókák, betonelemek – írja felül. Így átlényegülnek a helyszínek és a hétköznapi tárgyak – pl. bögre, pityóka vagy cumisüveg – többletjelentések hordozójává válnak.

Témáit leginkább közvetlen környezetéből meríti, illetve különböző – családi, folyóiratokban publikált – fényképekből. Gyakran emel ki ezekből részleteket és nagyítja őket önálló festményekké, új értelmet kölcsönözve nekik. Könnyedséggel és rendkívüli finomsággal, érzékenységgel kidolgozott képein a hangsúlyok szokatlan részletekre terelődnek.

A festő újszerű szemszögek révén teremt új világnézetet, olyan pillanatokat, helyzeteket, tárgyakat kiemelve, melyeket az ember általában nem vesz észre vagy figyelembe.
http://www.pecskep.hu/logic/pages/showdoc.php?id=1071

Szokás szerint először a kedvenceimet, - most egyszerre 3 is van  -  mutatom meg és egy kisebb válogatást a képekből: