Előre is bocsánatot kérek a mai szövegemért…
Azt hiszem kezdetét vette a végleges megöregedésem. Az a kor, amikor már semmi, de tényleg semmi nem jó úgy, ahogy van. Semmi nem tetszik és ki se állok másból, csak hasonlítgatásból. Mert ami VOLT, az garantáltan JOBB VOLT. Esküszöm, nekem még a…..na mégse folytatom a mondatot….Pedig de….
Ma kérem az élesztőről lesz szó.
Ismert, vagy se a blog olvasói közt, - mert már sokszor írtam – magam sütöm a kenyeremet. Budafoki (sárga csomagolású) élesztő mindig van itthon a fagyasztómban, mióta rájöttem, hogy a fagyasztás semmit nem ront az élesztő „tehetségén”. Keleszt, úgy, mint a friss. Tehát legyen itthon és van is itthon mindig pár csomag.
Valamikor nyáron kifogytam, s vettem újakat. Feltűnt akkor is, hogy mintha kisebbek lennének, mint a régi, de szemet-csalón UGYANOLYAN sárga papírba vannak csomagolva, mint a „rendes” (=Budafoki) élesztő volt.
Eddig nem jutott eszembe, hogy megnézzem a papírját közelebbről. Ma – amikor amúgy is szörnyen rossz passzban vagyok, mert semmi se akar sikerülni és esz a frász a macskák miatt – ma természetesen megnéztem a papírt. És döbbenve konstatáltam: ez az élesztő már nem öt, hanem négy deka.
Az árra persze nem emlékszem, de valójában nem is az bosszant, hiszen tudom, hogy NINCS olyan termék, aminek ne emelnék az árát – most szinte már hetente…
Tehát ebből is (mint pl. a hajdan 50 dekás Rama-ból, miképp írtam, vagy a 10 dk helyett 8 dekás felvágottból, stb…) szóval ebből is elloptak egy dekát.
Káromkodtam - kedves Jóisten igen, bocsáss meg nekem, ma reggel csúnyán káromkodtam ….Nem mintha az segítene.
Aztán amikor elcsendesedtem arra gondoltam: lejárt az időm, meg kellene halnom, mert ezen a világon lassan már semmi sem tetszik. (Leszámítva azt, amit a természet „magától” produkál. Érteve ezalatt akár a Kanári szigetek vulkánkitörését is.) És igenis arra gondolok jöjjön az Armageddon. Pucolódjak le én, családostól, macskástól, mindenestől és a közel 8 milliárd sürgősen csökkenjen negyedére és kezdjék elölről.
Másképp….
(Mellesleg számok itt:
https://www.worldometers.info/ )

Amúgy meg a macskák pillanatnyilag így néznek ki. A pécsi legolcsóbb állatorvosnál a két műtét 30 ezer Ft volt. Csodálkozik valaki a kutya - macska szaporulaton ? Hát csak hozzám hasonló őrült öregasszonyok áldoznak ivartalanításra –szájuktól megvont - ekkora összeget. Akit nem érdekel a dolog, - mint a szomszédot - annak a macskája évente kétszer három kiscicát hoz a világra…
(Aztán titokban azokat is én etetem) – amilyen hülye vagyok….