Mivel tegnapra meg mára valahogy nem igazán jutott örülni-valóm, ide másolok legalább egy verset.
Pilinszki János: Mégis nehéz
Anya, anya
ebben a sivatagban,
miért hagytál itt ebben a sivatagban?
Miért hagytál itt, hol minden oly kietlen,
és mindent, mégis oly kiváncsian
szemlélgetek?
Tudod, hogy hány kísértés,
a semmi és üresség késdobáló
hány és hány pokla leskel itt reám?
Persze a ruhák fodrát leeresztik,
a kelme megfakúl, s a fű
beteríti az utakat.
Persze, persze, a feledés, az elmúlás
-
de hol is hagytam abba?
-
mégis élek,
mégis nehéz, anya, mégis nehéz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése