Az úgy kezdődött...

 

Szóval a zöldhulladékos /csütörtöki/ napon reggel kigondoltan, hogy gyorsan levágom az egekbe törő bokraim tetejét, fazonra igazítom az orgonát, ezt-azt kiritkítok. Nagy lendülettel bele is kezdtem, aztán amikor az aranyeső bokor nagyját már levágtam, akkor láttam, hogy idén is megbújt a lombban egy pókcsalád. A fejemet szerettem volna a falba verni. Annyira imádom, féltem, óvom, etetem, szeretgetem a pókjaimat, s most meg szétrontottam a kicsi fészküket.

 Komolyan mondom majdnem sírtam dühömben és elkeseredésemben. A picik tényleg picikék még, jó, ha 1-2 mm-esek. Tanácstalan voltam. Persze azonnal abbahagytam a bokornyírást, de láttam, hogy a fészek egy része bizony sérült, pókháló-szálak lengedeznek a szélben, s némelyik végén ott a pici baba-pók. Jobb ötletem nem lévén, összesöpörtem a földre dobált leveleket és betettem egy nagy kuka-zsákba, aminek legyűrtem a szélét, amennyire csak lehetet. És vártam. Gondoltam, amelyik kis pókban van elég életösztön, az fel fogja küzdeni magát a zsák szájához, s akkor majd meglátjuk, mit tudok segíteni. Igazam lett. Ráment ugyan majd az egész délelőttöm, de egyeséve szépen átemelgettem a kicsiket a régi, szépen átemelgettem a kicsiket a régi helyükre, vagy annak közelébe.  

 

 

Sajnos péntek reggelre nem alakult ki egy egységes fészek, 4 helyen is tanyáztak, de nagyon remélem, hogy azért zömük megmarad, ha már túlélték ezt a traumát. Érdekes volt megfigyelni, hogy még a baba-pókok sem egyformák. Amikor ezeket a mini-állatkákat a tenyerembe zárva óvatosan felemeltem, volt amelyik ragaszkodott a kezem-adta, biztosnak látszó helyhez, volt amelyik egy öngyilkos bátorságával azonnal levetette magát – szerencsére ekkor már a testvérei közé a lombba. S volt, aki kényelmesen növesztett egy pókhálószálat, s azon vitorlázott lefele. Péntek délre néhányan már képesek voltak tökéletes /!/ kicsi hálót szőni, épp olyant, mint egy nagy. Mi több, az egyik hálócskába beleejtettem ügyesen egy muslincát, a parányka pedig némi gondolkodás után – tisztára, mint egy felnőtt - odaszaladt, megfogta a zsákmányt és becipelte hálója közelébe. Sajnos eléggé szeles idő volt tegnap, estére a hálót már nem találtam a helyén, de remélem pókocskám – hasában a muslincával – ott lapult valamelyik levél mögött. A pókok életét figyelni számomra élvezetes esemény. Tényleg nagyon szeretem őket. Sajnos nem elég jó a fényképezőm ahhoz, hogy igazán tökéletes képet csináljak róluk, de azért néhány kis képet beszúrok. Amúgy a kert másik felében a tuján vannak még fészkek, három is. Remélem idén se maradunk pókok nélkül…