És bocs, de előbb pár sor még a saját mondandómból:
Azt hiszem én eleve úgy születtem, hogy nem szerettem a vizet. Sose tanultam meg emiatt rendesen úszni, és nem voltam hajlandó még a langyos Földközibe se 50 cm-esnél mélyebb vízbe belemenni, de még onnan is igen hamar kijöttem. Valami atavisztikus félelem van bennem, ha vízbe-menésről van szó.
Örök emlék marad (lehet, írtam már róla, de most ismét aktuális) a pulai öbölben két esetem is. Az egyik alkalommal napokig nem lehetett fürdeni, mert annyi kis rózsaszín polip úszott be a strand öblébe, hogy merítőhálóval fogták ki a gumiruhás halászok. Undorító löttyedt testükkel hatalmas hordókat töltöttek tele. A másik alkalommal én voltam a nagy természetvédő, aki a klobukokat ( 40-60 cm kalap-átmérőjű, medúzákat) - melyeket a gyerekek kihoztak a vízből, kisebb medencékbe tették, és a játékot megunva otthagyták őket - szóval ezeket a ronda nagy dögöket, a szállodai szobánk felmosó-vödrével egyenként visszahordtam este a tengerbe.
Tátott szájjal néztem-hallgattam ma reggel a TV-ben 45 percen keresztül azt a filmet, amiben ezekről az állatokról, különös életükről, váratlan elszaporodásukról volt szó. Mivel az alábbi cikk nagyjából elmesél minden róluk tudható érdekességet, nem húzom tovább az időt, ajánlom, vegyétek a fáradságot és olvassátok el. Érdekes.
Amikor a medúzák megbolondulnak
A hangtalanul lebegő tengeri medúzák inkább emlékeztetnek a tengeri sellők ottfelejtett fátylaira, mint tengeri élőlényekre. Csendes méltóságuk azonban az utóbbi időben inkább ad okot pánikra, mint csodálatra. Úgy néz ki ugyanis, hogy a medúzák populációja néhány tengerben „megbolondult”, és észrevehetően túlszaporodtak. Ezzel nemcsak a turisták életét keserítik meg, de az óceán ökoszisztémájának jellegét is változtatják.
A medúzák a bolygónkon jelenleg megtalálható élőlények közül a legöregebbek közé tartoznak. Nemrégiben medúzák fosszilis maradványaira bukkantak, amelyek azt bizonyítják, hogy a Földön már 500 millió évvel ezelőtt is éltek. És nemcsak azt. Abban az időben nagyon sok fajuk megtalálható volt, ami azt bizonyítja, hogy már nagyon hosszan tartó fejlődést tudhattak maguk mögött. Ha azt a tényt is figyelembe vesszük, hogy a medúzák kocsonyás teste nem a legideálisabb anyag a megkövüléshez, azt kapjuk, hogy a legősibb medúzáknak már jóval a fent említett kor előtt meg kellett jelenniük a Földön. Nagy valószínűséggel ez már a paleozoikum első időszakában, a kambriumban megtörtént, az úgynevezett ediacarai időszakban (630–540 millió évvel ezelőtt). Az ilyen élőlényeket tényleg a múlt élő követeinek tekinthetjük.
Az egyszerűségben az erő
A medúzák ősi eredetéről testük egyszerű felépítése is mesél. Azon primitív élőlényekről van szó, amelyek hacsak részlegesen is, de képesek önálló mozgásra. A medúza alapjában véve csak valamiféle „zsákocska”, melynek belsejében végbemegy a táplálék megemésztése. Ahogyan a csalánozók (Cnidaria) összes csoportjánál megfigyelhető, ahová a medúzák a korallokkal, tengeri rózsákkal és a hidrákkal együtt sorolhatók, a medúzák teste csak két csíralemezből áll. Hiányzik náluk azon szervek többsége, amelyek nélkül az élőlényeket elképzelni sem tudjuk.
Nincsenek csontjaik, szívük, de agyuk sem. A testüregbe csak egy nyílás vezet, az ősszáj, mely egyaránt funkcionál száj- és végbélnyílásként. Testük 95 százalékát víz képezi, ami megmagyarázza, hogy kifogásuk után miért alakul át formátlan kocsonyaszerű anyaggá. Az, hogy az ilyen egyszerű élőlények mindmáig fennmaradtak, bizonyíték az evolúciós biológia számára. Igazolja, hogy az evolúció nem csak a növekvő komplexitás felé veheti az irányt.
A petétől az úszó harangig
A medúzák testeinek óceánt elárasztó titkát a rendkívüli reprodukciós képességük jelenti. Nagy többségük élete folyamán egy cikluson megy keresztül, amelyet szakmai nyelven nemzedékváltakozásnak, azaz metagenezisnek nevezünk. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nem vezet egyenes út a petétől a kifejlett medúzáig. Ahhoz, hogy a petéből kis lárva, az úgynevezett planula keletkezzen, egyesülnie kell a két különböző nemű szülőtől származó petesejtnek és spermiumnak. Minden felnőtt medúza óriási mennyiségben képes ivarsejtek előállítására – némely fajnál ez napi 40 000 pete is lehet. A keletkezett lárvácska megkapaszkodik az óceánfenék szilárd alapján, és addig táplálkozik, amíg polipszerű lénnyé nem alakul (hasonlóan a mi hidráinkhoz), a fejlődési ciklus ivartalan fázisává. A medúzák polipjai gyakran titokzatosak – a tudósoknak messzemenően nem sikerült az összes fajnál ezt a stádiumot felfedezniük. Ebben az alakban a szervezet nagyon hosszú ideig maradhat, és várhat a kedvező feltételekre, amikor is hirtelen „robbanás” következik be, és a polipokról nagy tempóban kezdenek leválni a kis medúzák, az ephyrák (szaknyelven ezt a folyamatot bimbózásnak nevezzük). Azt követően,hogy ezek a kis porontyok felnőtt egyedekké fejlődnek, újra elkezdhetnek szaporodni és ezáltal lezárult az egész ciklus. A legnagyobb medúza, az óriás tányérmedúza (Cyanea capillata arctica) harangja akár két méteres átmérőjűre is megnőhet.
Az óriás medúzák Japánt terrorizálják
A Japán környéki vizeket az utóbbi években a Nemopilema nomurai, japánul echizen kurage nevű óriási medúzák kezdték el terrorizálni. Ezek az óriásmedúzák a 200 kilogrammos súlyt is elérhetik, tehát egy felnőtt hím oroszlán súlyát. Ezen élőlények száma, amelyek rendszerint Kína és Észak-Korea partjainak közelében élnek, az utóbbi években megszázszorozódott. Mérgük már kilenc ember halálát okozta. Az ebben a térségben dolgozó halászoknak speciális védőfelszerelést és védőszemüveget kell hordaniuk. A medúzákkal kapcsolatos probléma a japán kormányt ezek ellen a plankton-evő csalánozók elleni harccal foglalkozó bizottság megalapítására kényszerítette. Ez létrehozott egy speciális hálórendszert, amelybe befogják ezeket a medúzákat.
A lusta úszók
Többségünk csak az utolsó leírt stádiumot tulajdonítaná medúzának, amelyek itt-ott lustán, néha pedig váratlanul gyorsan mozognak az óceán legnagyobb mélységeitől kezdve egészen a felszíni vizekig. A medúzák tényleg nem valami kitűnő úszók, ezért gyakran elragadják őket a tengeri áramlatok. Mozogni többé-kevésbé csak felfelé és lefelé tudnak a vízoszlopban. Izomrostjaik ugyanis csak egysejtnyi vastagságúak. Alapjában véve kétféle módszer létezik, amelyek segítségével a medúzák mozogni tudnak. Az egyiket közülük „lökhajtásosnak” nevezhetnénk, amelyet leginkább a kisebb medúzáknál figyelhetünk meg. Harangjukba vizet szivattyúznak, majd izmaik összehúzásával hirtelen kilövellik azt, így villámgyorsan elmenekülhetnek a ragadozók elől. A másik módszer a nagyobb harangátmérőjű fajokra jellemző, amelyek izmai már túlságosan gyengék ahhoz, hogy összenyomják az egész harangot. Ezek a medúzák inkább úgy „eveznek”, hogy a vizet csak a harang karimájának összehúzásával lövellik ki, így könnyebben jutnak el a zsákmányhoz, amit nem riaszt el a vízáram, mely a „lökhajtásos” haladási módnál keletkezik.
Tenger alatti pamacsok
Az évmilliók során, amely alatt a medúzák a világtengerekben lebegnek, annak elválaszthatatlan részeivé váltak, és jól beleillenek az ökológiai kapcsolatok kirakójátékába. Különböző fejlődési szintjeik a tengeri élőlények széles skálájának szolgál táplálékul – tengeri madaraknak, ragadozó halaknak, mint amilyenek a lazacok, tonhalak vagy kardhalak, teknősbékáknak vagy más medúzáknak. Azonban a medúzák maguk is ragadozók, sőt telhetetlen ragadozók. Zsákmányuk elejtéséhez fegyverrel vannak ellátva – csalánsejtes karokkal, amelyek a legnagyobb fajoknál a tízméteres hosszúságot is elérhetik. A kis medúzák planktonnal vagy halikrával táplálkoznak, a nagyobb fajok veszélyt jelenthetnek különböző tengeri gerinctelen élőlényekre, kishalakra és gyakran más medúzákra is. Mivel hiányzik az idegrendszerük, nem koncentrálhatnak a zsákmány üldözésére, ezért a folytonos tengeri „evezésre” vannak kárhoztatva, amely során az élelmet kiszűrik. Ez a módszer viszont aránylag kevéssé hatásos, ezért hogy testüket egyáltalán életben tartsák „evezésüket” sosem hagyhatják abba. Túlszaporodásuk során az ilyen falánk élőlények képesek a tengert minden élettől megfosztani, hasonló módon, mint a szárazföldön a sáskák.
A medúzák veszélyeztetik a turistákat és a halászokat
Az utóbbi években sok helyütt óriási medúzarajok bukkantak fel, ahol azelőtt populációjuk inkább ritkának számított. Főképp a tengerpartokhoz közeli részekről van szó, ahová zsákmányuk után indulnak a halászok, és ahová a pihenésre vágyó turisták utaznak. A halászok ezután a kisebb fogásokra panaszkodnak, és arra, hogy a medúzák teste eltömíti a motorjaikat és hálóikat, a turistáknak pedig a veszélyes csaláncsípések elől kell menekülniük. A medúzák tömeges megjelenésére egyszerre több helyen került sor. Az Alaszka és Csukotka közötti Bering-tengerben, a Fekete- és a Kaszpi-tengerben, Ciprus partjainál, Kína és Japán partjainál, az Azori- és a Brit-szigetek környékén, a Csendes-óceánban Kalifornia partvidékén, a Fülöp-szigeteken és Hawaiinál. A medúzák támadásával küzd az utóbbi időben egyre több kedvelt adriai- és földközi-tengeri üdülőhely is. A tudósok most az előtt a nehéz kérdés előtt állnak, mivel magyarázható a medúzák ilyen hirtelen inváziója. A medúzák biológiai ciklusáról szóló információk hiánya miatt viszont nincs köztük egyértelmű megegyezés. Nyilvánvalóan nagyon összetett jelenségről van szó, amely összefügghet, de nem feltétlenül kell, hogy kapcsolatban álljon az emberi tevékenységgel. A medúzák populációjának növekvése összefügghet azzal, hogy a halászat csökkenti a tengerben élő természetes ellenségeik számát. Hibás lehet még az óceánok felmelegedése, és szennyezése is, főképp a szennyvíz a partvidéki területeken. Claudia Mills az amerikai Washington Egyetemről viszont óvatosságra int az okok emberre vonatkoztatásakor: „A medúzák és bordásmedúzák populációjáról és ökológiai adatairól egyelőre olyan keveset tudunk, hogy nem lehet különbséget tenni a természetes fluktuáció és a hosszú távú, talán visszafordíthatatlan változások között.”
Medúzák az akváriumban
Bármilyen meglepő, medúzákat nálunk is találhatunk, esetleg nevelhetjük őket otthon, az édesvízi akváriumban – ez az édesvízi medúza (Craspedacusta sowerbyi). De hogy egészen pontosak legyünk, nem igazi medúzáról van szó, hanem csak egy hidrával rokon csalánozó medúzaféle stádiumáról.
Budai Angéla
2009-02-19
Cikk eredeti helye: http://www.3-evezred.hu/index.php?page=full&mm=28&cikkid=1749&fullread=1&PHPSESSID=66b2703da945d21eb48f43b52be2ef71
NEM trükkfelvétel, tényleg ilyen óriásiak!
Kép: http://loby.blog.so-net.ne.jp/_images/blog/_ba2/Loby/Nemopilema20nomurai.jpg 
A youtube-on több videó is van, ha beütöd a yellifish, vagy a quellen szavakat !! Pl. indulj el innen: http://www.youtube.com/watch?v=4hc16ejBkjM&feature=related
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése