Óra a Gépiparinál

Olyan sűrűre sikeredett az elmúlt 3 napom, hogy szusszanni se tudtam, vagyis szusszanni még csak csak, sőt nyögni is – mert annyiféle feladat megoldását zsúfoltam össze, hogy mostanra egészen belefáradtam. De… De hála kedves barátaimnak, csodálatos meggydzsemek, mosolygó-rózsaszín cseresznyebefőttek, egy óriási adag fejtett borsó és két nagy csokor kapor „bespájzolva” áll – várja, hogy jöjjön a tél. Dacára, hogy egyelőre egyáltalán nem úgy néz ki, hogy lesz még egyszer ilyen évszak. Most csak a dögmeleg és a már-már elviselhetetlen párásság fojtogat…
A fent írtakat  megfejeltem  ma még egy kis takarítással, (amit a bojler-szerelő aktív közreműködése tett szükségessé = víztkőtelenítés) – azt hiszem ezzel a kötelező feladatok végére értem (egyelőre) s átadhatom magam a magasröptű kultúra ügyének – mondjuk holnaptól. Hacsak, hacsak persze valami váratlanul közbe nem jön....mert azt ugye sose lehet tudni.

A vasárnapi kiállítás képei még mindig nincsenek készen, igyekszem majd ma megcsinálni, s tán holnap felkerülhet az anyag a blogba. Ma a magyarázkodáson kívül csak egy rövid kis hírem van. Nem tudom hol, kinek, hogyan kellene köszönetet mondanom érte…

Hajnalban, a piacról hazafelé jövet vettem észre, hogy a Búza téren, a Gépipari falán felújították az órát. Talán nevetségesnek tűnhet az örömködésem e dolog felett, de el kell mondjam, évtizedek óta nem járt már és én számtalanszor gondoltam arra, hogy micsoda szegénységi bizonyítvány ez mindenkinek. A városnak(ha az övé), a Gépiparinak (ha az övék), a város „gazdagainak” (nincs egy órajavításnyi pénzük ?)
Végül is nem tudom, ki volt, aki megcsináltatta, és lehet, sosem fog eljutni az ismeretlen címzetthez az üzenetem, de
KÖSZÖNÖM AZ ÓRÁT !!!
Egy darabot visszakaptam az én régi Pécsemből. Köszönet azért is, hogy semmit sem változtattak rajta, még az „Óvatosan vezess” tábla is megmaradt mellette.
Vannak még csodák.