Nincs időm a fotóim „megdolgozására” – blogbeli-leközlés-méretűre-alakításra….
Sajnálom.
Egy nyugdíjas folyton elfoglalt…
Csak "konzervvel" tudok szolgálni, az ásításról.
Milyen egyszerű/hétköznapi cselekedet, mégse tudjuk az okát…
Itt egy kis könnyed tudományos olvasnivaló (http://nol.hu/tud-tech/20100922-a_titokzatos_asitas )
Pedig az ásítással, ezzel az önkéntelen reflexszel foglalkozó szerteágazó kutatási iránynak saját, görög eredetű neve is van: chasmologia, ásítástan. Kutatói – orvosok, pszichológusok, etológusok, élettanászok – a párizsi Pitié Salpetriere Klinikán tartották meg első konferenciájukat, ahol, ha nem is fejtették meg, de sok apró ismerettel gazdagították az ásítás tudományos hátterét.
Abban nem volt vita, hogy valódi ásításról akkor beszélünk, ha az óriási levegővétel legalább hat másodpercig tart, és ha a száj (amennyiben nem tudják sikeresen erőszakkal elnyomni) legalább négy centiméterre kinyílik. Ilyenkor a légutak és a tüdő jelentősen kitágul. Naponta átlagosan tizenöt alkalommal ásítunk, leggyakrabban persze a reggeli ébredés után.
Jól tudjuk azt is, hogy sok gerinces állat – nemcsak emlősök, de számos madár és hüllő is – gyakran ásítozik. A konferencián rengeteg felvétellel bizonyították, hogy a papagájok, egyes kígyófajták, de még a halak is képesek önkéntelenül nagyra tátani a szájukat! Köztudott az is, hogy az újszülött, de már a 12 hetes embrió is ásít az anyaméhben, amit számtalan magzati ultrahangos fotó és film bizonyít. Ez azért is figyelemre méltó, mert az embrió nem lélegzik, és kizárólag a köldökzsinóron át kap az anyától oxigént.
Egy az ásításhoz hasonlóan hosszú nevű indiai belgyógyász dr. Thirumalaikolundusubramanian kórélettani kísérletekkel bizonyította, hogy az ásításban az agy legősibb régiói vesznek részt. Szélütötteknél ezek az idegrendszeri központok bizonyos, akaratlagosan nem mozgó izomcsoportokat aktivizáltak.
A legizgalmasabb kérdés persze az, hogy mi hozza ingerületbe az agyat, melyek az ásítás kiváltó okai. A tisztán élettani magyarázat, tehát hogy ásítással a kitágult tüdőfelületen át több oxigén jut az agyba és több szén-dioxid távozik a szervezetből, így az álmos ember felélénkül, ébren marad – igaz, de nem elégséges. Vannak, aki más fiziológiai vonalat is erőltetnek. Például a konferencián előadó Andrew Gallup, New York-i kutató szerint az ásítás lehűti az agyat és ezt egér- és madárkísérletekkel próbálta bizonyítani.
Vitathatatlan, hogy kell pszichológiai, szociális háttérnek is lennie, hisz az ásításnak a társas érintkezésben, a kommunikációban is fontos szerepe van. Az emberhez legközelebb álló emlősöknél, a majmoknál a párzási rítus része lehet az ásítás, de jelezhet békülési szándékot is. Máskor az ásításnak nyugtató szerepe van: a vezérmajom ásíthat azért is, hogy megmutassa „alárendeltjeinek”, hogyan vezessék le az idegességüket.
Talán a megnyugtató, inkább megnyugodni kívánó érzés miatt ásítoznak kiugrás előtt az ejtőernyősök. Az idegességüket vezethetik le azok a sprinterek is, akik a rajtkőhöz álláskor kezdenek el ásítani.
A kommunikációt vizsgálva rengeteget foglalkoztak az ásításnak közismerten „fertőző” jellegével is. Ha majmoknak szájukat eltátó társai fotóit mutogatják, gyakrabban ásítanak. Groteszk, de gyakori látvány, amikor a gazda és a ráhangolódott kutya szinte duettben tátog. Az empatikusabb, másokra jobban ráhangolódó, együttérző embereket könnyebben „fertőzik” meg ásítozó társaik. Ugyanakkor az autisták és a skizofrének szinte alig ásítanak.
A döntő magyarázat azonban még hiányzik. Ahogy Olivier Walusinski, a párizsi konferencia szervezője a Der Spiegelnek adott interjújában fogalmazott, „ha egy ötvengrammos embrió ennyi energiát fektet ebbe a mozgástípusba, annak komoly oka van”. Hogy pontosan mi, az további kutatásoknak kell kiderítenie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése