Most
Faludi Ádám: „Hogyan teremtettem a világot” c. könyvét (is) kihoztam, s valami
véletlen megérzés miatt ezzel kezdtem az olvasását. Mivel szombat du. egy idős
nénire „felügyeltem”, vittem magammal a könyvet – és alig bírtam letenni. A
néni miatt nem is kellett, ő elnézegette az újságot, meg rádiót hallgatott –
vagyis semmi nehézséget nem okozott az „őrzése”.
Mindjárt
a legelső fejezetben ezt olvasom:
„Mindenkinek
megvan a maga bogara. Az első bogár, amelyikre azt mondta, hogy ez a bogár.
Ez az ő
elsődleges bogara. Ha meghallja ezt a szót, az a teremtmény áll bogarainak
élén, amelyiknek láttán legelőször mondta ki a bogár nevet úgy, hogy hozzá
illesztette a jelentését.
Az a
bogár nem ugyanaz, mint a tiéd, más mint az enyém, ez a bogár csak az övé.”
Tökéletes
lírás ! Ahogy elolvastam, azonnal a SZB utcai házunk kertjében tavasszal
pompázó két hatalmas spírea bokor jutott eszembe, s a rajta csücsülő,
virágportól megrészegült rózsabogarak. Nekem ez a kép ugrik be azonnal ha csak
úgy nagy általánosságban elhangzik e szó: „bogár”.
A kertünk
bukszus-bokrokkal 4 negyedre volt feldarabolva, középen vezetett fel a házhoz
az apró, szürke kővel felszórt út. Ezek a bokrok a kapu felől jövet, a
jobboldali felső negyedben álltak. Előttük hatalmas grupp közepén pünkösdi
rózsa, körbeültetve ibolyával. A bukszus sor szélén pedig a szebbnél szebb rózsafák.
(Nem voltak bokorrózsáink, csak fává neveltek.)
A spírea
bokrok mögött állt egy télikörte fa, aminek ősszel olyan pompázatosra
színeződött a levele, hogy gyakran préseltem belőle és már akkor is képeket
ragasztottam a színes levelekből. (Ez a szokásom a mai napig megvan – bár
múlandók a képek, de egy ideig azért szépek…)
A spíreák
tavasszal voltak a legszebbek. Brigitt kutyát itt temettük el, és halála előtt
itt volt minden húsvétkor a nyuszifészek a hímes tojásokkal.
És itt
döngtek a rózsabogarak is. A mai napig nem tudok betelni azzal a csodálatos eozin-zöld
színel, amilyen a szárnyuk. Az öreg Zsolnay róluk mintázta varázs-festékét, az
biztos !
Aztán
később a „bogár” kategória alaposan
kibővült. Említésre méltónak tartom közülük
a fenséges szarvasbogarakat, és a cincéreket. Persze sorolhatnám még, de most
nem róluk van szó… Velük a Mecsek erdeiben ismerkedtem meg, a szöcske- és
tücsökfajtákkal pedig a gyükési réten. Ám akárhánnyal ismerkedtem is meg, az első, az „igazi”
bogaram nekem a rózsabogár volt.
A könyvet
olvasva, rengeteg gyerekkori emlék bukkant fel bennem, és ez nagyon jó érzés
volt. Nem csak Múltmentőnek ajánlom – de neki mindenképp.
Az íróra
(Faludi Ádám) érdemes a Google-ban rákeresni.
Pont ilyen rózsabogarat kaptam lencsevégre én is a múlt vasárnap.Annyira tetszett a színük, fényük, bár azt hiszem kártékony bogár. Bár ez is relatív, mert ha az ember nem avatkozott volna be olyan durván a természet rendjébe, akkor a kártékony bogárnak is meg lenne a helye a táplálékláncban.
VálaszTörlésMegjegyzem,csak sejtésem volt, hogy nem kártevő! (-mert akkor bizonyára irtották volna (?)a felnőttek gyerekkorunkban-) nem kártevő.
VálaszTörlésValóban -én is - a " régi zöld" zsolnayt kedvelem, viszont csak-csak van ilyesmi is :
Eozin Nem hinném, hogy az öreg Zsolnayt a bogár színe inspirálta volna,- de akár az is lehet.
Ami azt illeti, én is erősen olvastam...(aludtam főleg) - de (bár vasárnap van és csendrendelet...) a benzinmotoros (!) fűnyíró hangja ébresztett... kb. 10.05.órakor -
Na, megyek a helyemre !
Egyszer már szemezetm ezzel a könyvvel. Remélem ghamarosan el is olvasom. Köszönettel: MM
VálaszTörlés